Századok – 1985
Történeti irodalom - Ethnic Diversity and Conflict in Eastern Europe (Ism.: Niederhauser Emil) III/859
860 TÖRTÉNETI IRODALOM 860 meghatározásától a szerző is visszariad, de talán nem tévedünk, ha az etnicitást nagyjából azzal azonosítjuk, amit a Bromlej-féle, már nálunk is ismert elmélet etnosznak nevez, a nemzetiségen (nationality) pedig a feudális nemzetiséget és a modern nemzetet értjük. Ezeknek kialakulásáról kíván képet adni a szerző, ebben a különböző eliteknek tulajdonít vezető szerepet, amelyek egymással harcolnak. A nemzetiségek kialakulásában elsőrendű tényezőnek a gazdasági mozzanatot, a munkamegosztást tekinti. A nacionalizmus (a mi fogalmaink szerint ezen inkább nemzeti öntudat értendő) korábbi közösségek politikai mozgósítása révén alakul ki, igényt tart az illető közösség kizárólagos képviseletére, az elit végül is az egész közösség identitását formálja meg, ehhez szüksége van a vezetés állandóságára, karizmatikus vezetőkre. Ez az elit képviseli az illető közösséget a „másokkal" szemben. A kialakult nemzet nem azonos az állammal vagy a kormánnyal, hiszen az államok többsége soknemzetiségű. Ha az uralkodó elit nem hajlandó megosztani a hatalmat a másik (vagy több) nemzettel, akkor szecesszióra vagy polgárháborúra is sor kerülhet. A hatalomért vívott harc teszi világossá a határokat az etnikumok között (nemzetek), ezek a részben objektív, részben szubjektív különbségek szükséges, de nem elegendő előfeltételei az etnikai folyamat megindulásának, vagyis nyilván a nemzet kialakulásának, ahogy az sem, hogy a különböző elitek egymással versengenek. A szükséges és elegendő az, ha az elitnek rendelkezésére állnak az etnikum megnyerésére szolgáló kommunikációs eszközök, mindenekelőtt a nyelv. Brass tanulmányában végül is nem világos, vajon az etnicitást pusztán gazdasági és társadalmi viszonyok sajátos politikai körülmények során adódó összességének tekinti, vagy ennél valahol többnek. Joshua A. Fishman ezzel szemben a zsidó és ókori görög fejlődésből kiindulva az etnicitást Istentől adott, meglévő tényezőnek tekinti egyértelműen, amely létben, cselevésben és gondolkodásban egyaránt megnyilvánul. Hofer Tamás elsőrendűen a magyar példán mutatja be a népiesség szerepét a nemzeti identitás formálásában, megállapításait teljes mértékben oszthatjuk. Walker Conner az etnopolitikai kihívás és a kormányzati válasz elméleti aspektusát vizsgálja a mai világban, utal arra a sajátos ellentmondásra, hogy a nemzeti önrendelkezés elvét mindenhol mindenki el szokta ismerni, de a gyakorlatban egyetlen kormányzat sem hajlandó feladni területi integritását, ezzel szemben más országokban kész területi szecessziós törekvéseket támogatni. Minthogy saját országban ezt nem ismeri el, tehát el kell tűrnie az egyéb.etnikumot, vagy választhatja a genocídiumot, a kiűzést vagy ezeknek valamilyen elegyét. Amennyiben ez nem lehetséges (és ma már általában nem az), akkor vagy elősegíti a különbözőséget, vagy asszimilációra törekszik. Az előbbi esetben valamiféle autonómia lehet ennek a formája. Az utóbbi megoldás felveti azt a kérdést, vajon az állam teremti meg a nemzetet, vagy a nemzet az államot. Az asszimiláció a legritkább esetben szokott sikerülni, az államok asszimiláló képességét a tudósok eddig alkalmasint túlbecsülték. Trond Gilberg az elméleti kérdésfeltevést Kelet-Európa példáján mutatja be, hangsúlyozva a konfliktusok erősödését a 20. század során. A tanulmány nagyobb része a román példát elemzi. A gazdasági és társadalmi tényezők elméleti számbavételét Ernest Gellner végezte el, felfogása szerint a probléma voltaképpen társadalmi jellegű, mert arról van szó, hogyan sikerűit megszerezni a modern társadalomban szükséges ismereteket, készségeket, tehát az iskolai képzés a lényeges. Minthogy a modern társadalom homogeneitást követel, ezért voltaképpen ez a törekvés manifesztálódik, mint nacionalizmus. Gellner, aki a marxista osztályfogalmat kategorikusan elutasítja, ehelyett három más választóvonalat állapít meg. Az egyik azok közt húzódik, akik a szükséges készségekkel, képzettségekkel rendelkeznek, illetve ezekkel nem rendelkeznek, a másik a különböző kultúrák között, ahol a nyelv mellett szokások, felfogás és sok minden egyéb különbözteti meg ezeket a kultúrákat (vagyis etnikumokat vagy nemzeteket), a harmadik pedig a hatalom birtokosai és a többiek közt húzódik. A három választóvonal tényezőiből azután egy nyolcvariációs képletet állít fel, amelyben az egyik oldalon a hatalommal rendelkezők állnak, a másikon a „kevesebb hatalommal" rendelkezők, ezen belül pedig a szükséges képzettség birtokában lévők és azzal nem rendelkezők szembenállása, azonos vagy különböző kultúrákhoz tartozók esetében jelenti a variáció elemeit. Kiderül, hogy a nyolc lehetséges variáció közül csak a 2., 4. és 6. jelent etnikai (nemzeti) konfliktusokat (ahol a hatalommal nem rendelkezők más kultúrához tartoznak). A 2. variáció az az eset, amikor a hatamon lévők rendelkeznek a megfelelő képzettséggel, a hatalmon kívül lévő más kultúrájúak nem, ezt tekinti Gellner a nacionalizmus tipikus esetének. A 4. variáció, amikor a hatalomban lévők és a
