Századok – 1985
Tanulmányok - Gunst Péter: A parasztság jövedelmi viszonyai az 1920–30-as években III/677
740 GLINST PÉTER 1930-as években is, egészen a második világháború előidézte konjunktúra kibontakozásáig. Mint az előzőekből egyértelműen kiderül, a paraszti családok jövedelmeit elsősorban a föld, illetve annak nagysága, másodsorban pedig a rendelkezésre álló munkaerő kihasználásának lehetősége szabályozta. S természetesen mindkét tényező mindig, minden rétegnél szerepet játszott, ha nem is azonos mértékben. A birtokos paraszti családoknál (talán a leggazdagabb pár száz parasztcsaládtól eltekintve) szerepe volt a munkának, a mezőgazdasági munkásrétegeknél pedig a földnek, akármilyen kis parcellákról volt is szó. A föld és a munkaerő érvényrejuttatásának lehetősége mellett a harmadik tényező, amelyik meghatározta a paraszti családok jövedelmi színvonalát, a család nagysága volt, pontosabban az összefüggés a család keresőinek és eltartottainak a száma között. Az 1920-as évek végén Oláh György szélsőjobboldali újságíró a törpebirtokos és mezőgazdasági munkásrétegeket együttesen és összefoglalóan „3 millió koldus"-nak nevezte.19 2 Ha akkor talán nem is, a gazdasági világválság éveiben ez a megnevezés találónak látszott, s átvette 1945 után a történetírás is. Mint láttuk, nagyon széles rétegek életnívójára ez a megjelölés a gazdasági válság éveiben sem volt érvényes. A népszámlálások adatai alapján azonban megkísérelhetjük annak közelebbi tisztázását is, ki számított valóban „koldus"-nak. Veres Péter, aki Erdei Ferenc mellett talán a legtisztábban látta és a legreálisabban ábrázolta a korabeli agrárproletár társadalom valódi viszonyait, több írásában is kiemeli, hogy tulajdonképpen a keresők száma döntötte el egy-egy agrárproletár család életszínvonalát. Ott, ahol több kereső is volt a családban, a jövedelem jelentős mértékben meghaladta azokét a családokét, ahol csupán egy kereső volt. S ezen túl is igazi nyomorszínvonalon azok a családok éltek, ahol egy keresőre az átlagosnál is népesebb család eltartása jutott. Ezt a szempontot figyelembe véve és érvényesítve az 1930-ik évi népszámlálási adatokon, a helyzet — nagyon hozzávetőlegesen — a következőképpen alakulhatott. Kereken 216 000 gazdasági cselédre (ebből 130 000 volt házas), 510 000 mezőgazdasági munkásra és napszámosra (260 000 házas), valamint 467 000 1—5 kat. hold közötti törpebirtokosra (280 000 házas), vagyis együttesen 1193 ezer keresőre (ez összesen 670 ezer család), 1,7 millió eltartott jutott. Mint látható, azt jelentik ezek a számok, hogy a családok 80%-ában általában 2 keresőt találunk. Ez igen nagy segítséget jelentett ott és akkor, ahol és amikor lehetőség nyílt a munkavállalásra, vagyis ahol akadt munkaalkalom. Arra természetesen figyelemmel kell lenni, hogy a második keresők munkabére sok esetben csak 50—75%-a volt a családfő keresetének, hiszen az asszonyok, nőtlen cselédek, vagy nem felnőttnek számító napszámosok, lányok, fiúgyermekek stb. soraiból kerültek ki. (Nem szabad tehát automatikusan megkettőzni a jövedelmi kimutatást ezekben a családokban.) 1,2 Oláh György cikksorozatot irt, amelyet 1928-ban könyvként jelentetett meg. Oláh György: Hárommillió koldus. Miskolc, 1928. 135.
