Századok – 1985
Tanulmányok - Gunst Péter: A parasztság jövedelmi viszonyai az 1920–30-as években III/677
686 GLINST PÉTER jövedelmét vizsgálták. Juhos Lajos és Kulin Sándor a Dunántúlon végeztek ilyen vizsgálatokat, Kesztyűs Lajos a Tiszántúlon és az Északi Dombos Vidéken, Reichenbach Béla pedig a Duna—Tisza közén és a Tiszántúlon kutatta a paraszti üzemek jövedelmezőségét. Intézeti központok alakultak e kutatások intézményes kereteinek biztosítására, s az évi jelentések lassanként részeivé váltak az agrárpolitikát befolyásolni szándékozó törekvéseknek, de egyúttal megmaradtak objektív helyzetfelméréseknek is. Az OMGE jövedelmezőségi számításaival szemben ezek az intézetek a paraszti gazdaságoknak a nagybirtokokénál magasabb jövedelmezőségét, s ezzel életképesebb mivoltát is hivatva voltak kimutatni. Adataikat mégis reálisaknak, valósaknak kell tekinteni. Azok felhasználhatóságát inkább csak a módszerbeli különbségek nehezítik, teszik sokszor megoldhatatlanná az egyes országrészek közötti összehasonlítást. Természetesen tovább színesítik a képei azok a felmérések, amelyeket egyéni kutatók, egészen más szempontok szerint végeztek. Mégis meg kell kísérelni valamiféle kép felvázolását. Az említett jövedelmezőségi vizsgálatok természetesen elsősorban annak meghatározását tűzték ki célul, hogyan alakult az egy kat. holdra kivetített tiszta jövedelem, s milyen volt a tőkeállag értékesülése, gyarapodott, vagy apadt-e a gazdálkodók vagyona a vizsgált években. Ezzel együtt az állt még érdeklődésük homlokterében, hogy a gazdaságot tőkeként felfogva, s a tiszta hozamot annak kamataiként tekintve, milyennek tekinthető a kamatozás mértéke, elérte-e az érvényes bankkamatlábakat, vagy sem, illetve mennyivel haladta meg azokat. Közgazdaságilag vizsgálva a feladatot, ezek a szempontok természetesen megfelelőek, számunkra azonban nem a legfontosabbak, s tulajdonképpen nem is elégségesek. Igaz ugyan, hogy a tiszta hozamra vonatkozó adatok jelzik azt, milyen volt a mezőgazdasági termelés jövedelmezősége, s így megtudjuk például azt, hogy az 1930-as évek elején, a világgazdasági válság néhány évében, elsősorban a válság egyik mélypontját jelentő 1932. évben negatív volt az egy kat. holdra jutó tiszta hozam, mégpedig a Tiszántúlon - 14,06 P,24 de megtudjuk azt is, ugyancsak a Tiszántúlon maradva, hogy ott 1932— 35 között a parasztság vagyoni helyzete a folyamatos csökkenés állapotában volt, 1932-ben 38,80 P, 1933-ban 9,74 P, 1934-ben 5,99 P, és 1935-ben 4,58 P volt az apadás kat. holdankénti mértéke a parasztgazdaságokban,2 5 vagyis ennyit vont ki belőlük a gazdálkodás veszteségessége. Csupán 1936-tól kezdődött meg ismét a vagyon gyarapodása, vált tisztán közgazdaságilag nézve rentábilissá a termelés. 1936-ban (ez kiugró éve a magyar mezőgazdaságnak) 39,60 P, 1937-ben 18,12 P, 1938-ban 28,58 P és 1939-ben 7,67 P volt a kat. holdankénti gyarapodás mértéke.26 A Dunántúlra vonatkozólag is megtudjuk hasonlójellegű vizsgálódásokból, hogy a gazdálkodás itt 1929—1933 között volt deficites, nyilván itt is az 1932. év rendkívül alacsony árai 24 Sarkadi Kesztyűs Lajos: Tiszántúli és északi dombosvidéki kisgazdaságok jövedelmezőségi eredményei az 1931—1939. években. Magyar Statisztikai Szemle, 1941. 487. 25 Uo. 499.1 26 Uo.
