Századok – 1985
Tanulmányok - Schlett István: A szocializmus és a „munkáskérdés” a magyar politikai gondolkodásban az 1850–1880-as években III/608
672 SCHLETT ISTVÁN Ez világos beszéd, s ha csak áttételesen is, a konzervatívok igen kedvenc érvelését utasítja itt vissza, azt ugyanis, hogy a liberalizmus „megfékezése" a polgári, tulajdonos osztályok mindegyikének érdeke, mert egyébként a munkások felkelése mindent elsöpör. Pulszky éppen ezt tartja végzetes hibának. S ezen eszmék hirdetését nemkevésbé, hiszen ezzel egyrészt gyengítik a „vezérlő osztályok" magabiztosságát, másrészt pedig ösztönzik a munkásság szervezkedését. A megoldást tehát csakis a szabadelvű tanok alapján lehet megtalálni — mert mint már idéztük: „A valóban felvilágosult önérdek még mindig a legbiztosabb kalauz a társadalmi versenygések bonyodalmaiban. "174 Kétségtelen tény, hogy a kormánypolitika közelebb állt Pulszky liberalizmusához, mint a különböző konzervatív nézetekhez, sőt, talán még „ortodoxabban" liberális volt, mint Pulszky. A munkásmozgalom megjelenésére volt szükség ahhoz, hogy ez a magatartás veszítsen szilárdságából. De ehhez mindenképpen hozzájárult az is, hogy a bázisát alkotó politikai erőkben, érdekcsoportokban is megjelentek bizonyos változtatást sürgető késztetések. Ebben is igazolták Pulszky megállapítását: ott és annyiban kell engedékenységnek felváltani a szilárd visszautasítást és elnyomást, ahol és amikor „... az erély és elszántság állásuk védelmében csekélyebb, mint az ellenük támadásra buzdító okok összessége".17 5 A tényleges változásokhoz valóban tapasztalatokra — s persze a helyzet megváltozására — volt szükség. Az „idegen tapasztalások" kevés valódi hasznot hoztak. A „munkáskérdés" megelőzése tehát nem sikerült. A „tudósi utópizmus" vagy a , józan észre" alapozó racionalizmus, mint sehol, nálunk sem hozhatott létre olyan társadalmi erőt, amely hatékonyan szólhatott volna bele a viszonyok fejlődésébe; az „eszme" mint mindig, nálunk is felsült, ha nem volt mögötte valóságos érdek. De tegyük gyorsan hozzá, a „munkáskérdésre", a szocializmusra, a „vörös rémre" való hivatkozások zömében a szándékok sandák voltak; valójában nem erre a problémára, hanem a kapitalizmus fejlődése következtében bekövetkező erőviszony-változásra vonatkoztak, s vagy a feudális eredetű intézményekhez való kötöttség fejeződött ki bennük, vagy pedig a burzsoázián belüli ellentéteknek lett egy sajátos megjelenési formája. Az egyház, a kapitalizálódó — de az ipari tőkével konfliktusos helyzetbe kerülő — nagybirtok, a kapitalista fejlődés által fenyegetett kisipar, majd a hivatalnokká züllő dzsentri érdekei és antikapitalista és antiliberális érzelmei találták meg kifejeződési formájukat más egyebek mellett a „munkásvédelemben", „munkásbarátságban" s kényszerítették rá ellenfeleikre, a liberálisokra e téren is az eszmei harcot. Nem vitatjuk, hogy voltak olyan tudósok és nem tudósok, akik jóhiszeműen nyúltak e kérdéshez, mert valójában a munkásnép nyomora, vagy egy boldogabb jövő utáni vágy adta kezükbe a tollat, és késztette őket arra, hogy keressék a 174 I. m. 85. 175 I. m. 84.
