Századok – 1985
Tanulmányok - Schlett István: A szocializmus és a „munkáskérdés” a magyar politikai gondolkodásban az 1850–1880-as években III/608
A „MUNKÁSKÉRDÉS" AZ 1850-1880-AS ÉVEKBEN 661 tességük miatt, s ugyanakkor üt egyet az agráriusokon, antiszemitákon: „A gyűlés lefolyása megerősítette azt, amit mindig állítottunk, ti. hogy Magyarországon, anarchistákról nem is szólva, a német értelemben vett szocialisták nem léteznek. Igenis, van, Magyarországon is van munkáspárt, melynek van külön programja, mely részint alaposan indokolt, részint pedig csak vélt érdekek istápolását tűzi ki célul, de ha van agrárius párt, van iparos párt és van antiszemita párt, szintén különös érdekek támogatása végett, miért ne létezhetnék munkáspárt is? ... A szocializmustól a magyar munkások nagyon távol állnak és követeléseik egyike sem olyan erős, mint pl. az agrárius pártnak az a követelése, hogy a kormány, mellőzve minden más osztályt, összes figyelmét a földbirtokra fordítsa." A Magyarországi Általános Munkáspárt programját elemezve ugyan azt mutatja ki, hogy „... vannak tévedései, talán több is, mint más pártok, illetve osztályoknak ...", s valóban, minden követeléséről — az általános választójogtól a nyugdíjpénztárig — kimutatja, hogy vagy naiv, vagy pedig megvalósulása káros lenne, de mégis toleranciát javasol vele szemben mindaddig, amíg „rendesen viselkednek" és persze azt, hogy követeléseikkel ne törődjenek, az államnak eszébe se jusson a dolgoknak elébe menni.144 Kétségtelen, hogy ez a felfogás — amely nemcsak politikai ideológiai értelemben liberális, hanem az uralom gyakorlása „technikáját" tekintve is, ami a burzsoáziánkra és a kormányra nem volt elmondható — a kilencvenes évekig nem volt feltűnően ritka jelenség. A már többször idézett Magyar Pénzügy nagyon határozottan, a Magyar Nemzetgazda vagy a Magyar Kereskedők Lapja talán kissé bizonytalanabbul ezt a vonalat képviselte. Noha többnyire német példákon élték ki liberális felháborodásukat s botránkoztak meg a munkás egyesületek üldözésén, leszögezve, hogy azt soha nem a német nagyipar kérte,145 alkalmanként Magyarországra is érvényesítik elveiket. És itt olyan megfogalmazásokat is találunk, amelyek majd csak 15—20 év múlva lesznek ismét — de már egy más vonatkozási rendszerben — szalonképesek. A Magyar Nemzetgazda egy cikke például leszögezi, hogy a sztrájk jogos, még akkor is, ha mindkét fél számára inkább kárt, mint hasznot hoz, „mert ez az egyedüli fegyver a munkások kezében, amellyel a munkaadók önkénye ellen fölléphetnek". És határozottan kiáll amellett, hogy ezen iparon belüli konfliktust a benne érintett felek közti tárgyalásokon kell megoldani. Az állami beavatkozást, esetleg a gyülekezési és egyesülési jog korlátozását mind elvi, mind gyakorlati, hasznossági szempontból elveti.14 6 Láttuk, a magyar ipartörvény is ezen az elvi alapon állt, más dolog persze az, hogy a kormányzat és a rendőri hatóságok korántsem mutattak mindig ilyen mérvű toleranciát a sztrájkolókkal és a munkásegyesületekkel szemben. Mintegy két évtized múlva a már idézett Ferenczi Imre bírálni is fogja a kormánypolitikát ezért, szinte szó 144 Magyar szocialisták. M. P. 1885. 6. sz. 145 A sztrájkok ellen. M. P. 1886. 22. sz. 146 A munkaszünetelés. Magyar Nemzetgazda. 1883. 33. sz. 5 Századok 1985/3
