Századok – 1985
Tanulmányok - Schlett István: A szocializmus és a „munkáskérdés” a magyar politikai gondolkodásban az 1850–1880-as években III/608
A „MUNKÁSKÉRDÉS" AZ 1850-1880-AS ÉVEKBEN 657 A liberális Magyar Pénzügy e. hetilapban pl. meglehetősen gyakran jelentkeztek az államszocializmus elleni támadásokkal. 1884-ben egy cikksorozatot szentelnek ennek a témának. Igen jellegzetes, hogy a szerző szocializmus-felfogása is e feladatnak rendelődik alá. Csoportosítása szerint kétfajta szocializmus van a „szív" és az „ész" szocializmusa, a filantrópok, valamint azok felfogása, akik a társadalom egy új szervezetének létrehozására törekednek. Barth Tivadar mindkettőt elveti, s azonos érveléssel, azzal ugyanis, hogy mindkettő az állami hatalom és beavatkozás növeléséhez vezet. Természetesen a marxi szocializmust az „ész" szocializmusának sorába helyezi, de itt talál helyet a katedra-szocialistáknak is. Sőt, ide sorol mindenkit, akik elvként elfogadják az állam direkt beavatkozását a gazdasági életbe, azokat, akik a védővámok mellett kardoskodnak, akik állami beavatkozást, állami támogatást kérnek stb. Jelzi, hogy e tendenciák igencsak divatba jöttek, és arra figyelmeztet, hogy ezek mind az államszocializmus irányába hatnak, melynek lényegét a szóösszetétel második tagja adja, s nem jelent mást, mint támadást „. . . a gyakorlatilag legfontosabb szabadság, a szerzési szabadság ellen". S leszögezi: „A szocializmus és liberalizmus egymásnak halálos ellenségei. Mindama veszélyek, melyek a szabadságot fenyegetik, veszedelmességre meg sem közelítik azt a veszélyt, melynek a szabadság a szocializmus részéről ki van téve." Itt még nyílt a liberálisok érvelése, sőt cinikusan nyílt: a szabadság egyenlő szerzési szabadság. S pozíciójuk is egyértelmű. A liberalizmus védelmében lépnek fel minden támadással szemben. Barth nem hagy kétséget afelől, hogy a fő veszély nem az „igazi" szocialisták oldaláról mutatkozik — ezeket olyan ifjaknak tartja, akik utópiákért lelkesednek —, hanem azon „rendkívül gyakorlati férfiak" oldaláról, „kik azon fáradoznak, hogy a szocialista áramlatból egy kis patakot levezessenek, mely saját érdekeiket termékenyítse. Ezekre nézve a szocializmus üzlet, csak kényelmes eszközt látnak benne állami befolyásuk növelésére".127 Ez adja meg álláspontjuk centrumát. Ebből a pozícióból bírálják a német fejleményeket, és sokszor igen keményen magát Bismarckot is. És ebben következetesek, kritizálják mind az állami szociálpolitikát, mind a szocialistaellenes törvényt, a sztrájkokba való hatósági beavatkozást, de azt a kereskedelmi politikát is, mely „kizárólag a nagybirtokos és nagyiparos osztálynak kedvez". 1890-ben ünneplik a szocialista ellenes törvény elejtését s nemcsak antiliberális jellege miatt ítélik károsnak azt, hanem nyilvánvaló hatástalansága, sőt szocializmust erősítő hatása miatt is.128 Magától értetődő, hogy ez a pozíció bizonyos magyar politikai, szellemi áramlatok bírálatára is alkalmas. És alkalmazzák is minden olyan esetben, amikor 127 Barth Tivadar: Az állami szocializmus jellemző vonásai. Magyar Pénzügy (továbbiakban M. P.) 1884. 15., 16., 17. sz. 128 Példaként lásd: Az öreg kancellár M.P. 1889.21. sz.; A sztrájkok ellen. M . P. 1886.22. sz.; A német szocialista törvény elejtése. M. P. 1890. 29. sz.; Német vámmérséklési indítványok. M. P. 1889. 44. sz. stb.
