Századok – 1985
Tanulmányok - Schlett István: A szocializmus és a „munkáskérdés” a magyar politikai gondolkodásban az 1850–1880-as években III/608
TANULMÁNYOK Schlett István A SZOCIALIZMUS ÉS A „MUNKÁSKÉRDÉS" A MAGYAR POLITIKAI GONDOLKODÁSBAN AZ 1850—1880-AS ÉVEKBEN (Az ideológiák történeti funkcióváltása*) A „népek tavasza", amely egy pillanatra igazolni látszott a szélsőbal, a „vörös republikánusok" álmait s a jobboldal lidércnyomását, Európában mindenütt tragikus véget ért. A trikolorokat bevonták, s velük eltűnt az a három lelkesítő jelszó is, amelyek oly szépen rímeltek a három színhez: a szabadság, az egyenlőség és a testvériség. Európa elcsendesült. Az elbukott forradalmak azonban módfelett tisztázatlan helyzetet hagytak maguk mögött. A veszteseket könnyebben jelölhetjük meg, mint a győzteseket. A forradalmak élharcosai, a kispolgári demokraták, a párizsi munkások, a frankfurti nemzetgyűlés liberálisai, a modern alkotmányosságot és nemzeti függetlenséget követelő magyar szabadságharcosok kétségtelenül a vesztesek között voltak, de nem érezhették győztesnek magukat a konzervatívok sem. Nem, mert az 1848 utáni korszak — legalábbis Nyugat- és Közép-Európában — a burzsoázia diadalmas előretörésének korszaka volt, amely ugyan eldobta az elvi liberalizmus zászlaját, de a kapitalizmus válságából kilábalva erősen megragadta a gazdasági növekedésből adódó lehetőségeket. * Ez az írás egy nagyobb, a szocializmus és a „munkáskérdés" hazai fogadtatását a reformkortól az 1905—6-os politikai válságig tárgyaló disszertáció önálló megjelentetésre átdolgozott II. fejezete. Az összegyűjtött anyag feldolgozása során arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a külföldről — Nyugat-Európából — átvett eszmék, nézetek, társadalomelmélet-töredékek a Magyarországon zajló társadalmi küzdelmekben alkalmanként más szerepet játszottak, mint szülőföldjükön. Különösen igaz ez a szocialista, ill. a „munkáskérdéssel" kapcsolatos nézetekre, állításokra. E jelenség megmagyarázása — véleményünk szerint — csak úgy lehetséges, ha azt vizsgáljuk, hogyan válhattak ezen eszmék aktuálissá, használhatóvá, befogadhatóvá — mi tette irántuk nyitottá az embereket. Mert amennyiben nem filológiai, hanem ideológiatörténeti — és politológiai — szempontból közelítünk e tárgyhoz, a döntő kérdés csak ez lehet. Másként nem juthatunk el a befogadott, a társadalmi-politikai küzdelmekben használt ideológia valóságos tartalmának, annak a társadalmi funkciónak a feltárásához, amelyet valóban betöltött. Feltevésünk — és reméljük, hogy az itt közölt fejezet is bizonyítani képes ezt —, hogy az így befogadott ideológia tartalmában más, mint ahol megszületett; a szöveg, a megjelenítés esetleges azonossága ellenére más a jelentése. Az ideológiák ugyanis jelentésük és tartalmuk alapján helyhez és időhöz kötöttek, és csakis az adott társadalmi konfliktus hic et nunc-jában értelmezhetők. A szavak, a tételek, a jelképek, a szimbólumok stb. — azaz az ideológiák megjelenítésének eszközei — függetlenedhetnek az „itt és most" kötöttségétől, s megjelenhetnek minőségileg más konfliktusok eszmei kifejezéseként, de jelentésük, tartalmuk szükségképpen más kell legyen. Az ideológiák történelmi funkcióváltása — úgy hisszük — beigazolható tény. Dolgozatunk egyik célja a konkrét történelmi történések feldolgozásán nyugvó, mintegy esettanulmány-szerü bizonyítás volt.
