Századok – 1985
Folyóiratszemle - Sevjakov A. A.: A Szovjetunió és Románia szuverenitása (1944–1955) II/589
589 FOLYÓI RATSZEM LE tábornok pedig 1944 őszén szinte feloszlatta a partizánegységeket. Hasonló szempontok, a baloldal, a kommunisták háttérbe szorítása magyarázta, hogy az amerikaiak végül is elismerték De Gaulle mozgalmát, mint a francia ellenállás fő katonai és politikai erejét. A „probléma" azonban a háborút követően is fennmaradt, éppen pl. a kommunistáknak az európai antifasiszta ellenállásban játszott szerepük miatt. A demokratikus baloldal részét képezték, komoly politikai tekintélynek örvendtek. Ugyanakkor a tradicionális burzsoá és keresztény pártok veszítettek befolyásukból. Milliós szavazótábor, a szakszervezetek támogatása, a mandátumok 20—30 százaléka jelezték a kommunisták politikai súlyát. A helyreállításhoz, a szociális problémák megoldásához nyújtott amerikai segély feltétele a kommunisták háttérbe szorítása volt. A szocialista, szociáldemokrata pártokra hárult a feladat, hogy a munkásmozgalom forradalmi szárnyát elszigeteljék. A kommunistaellenes szempontok a Marshall-segély feltételei között is szerepeltek. 1947-ben külön törvényt hoztak, amely megtiltotta, hogy kommunisták részesedhessenek az amerikai segélyekből. Hasonló célokat szolgált a választási hadjáratok finanszírozása — egyértelmű politikai megfontolásból; a baloldal megosztása, a kommunisták elszigetelése. Források és memoárok alapján azt is megtudhatjuk a cikkből, hogy az amerikai szakszervezeti (AFL) vezetőket is mozgósították az európai szervezett munkások „kijózanítása" érdekében. Természetesen az amerikai titkos szolgálat (Allan Dulles) is részt vállalt az európai belpolitikai erőviszonyok alakításából. Merényletekre, provokációkra került sor (J. Duclos, P. Togliatti stb.). A fasiszta elemek, sőt a maffia igénybevétele sem maradt el. Féktelen kommunista-és szovjetellenes propagandakampányt indítottak. Az 1948-as olaszországi választások idején a katonai beavatkozás fontolgatásával fenyegetőztek. Érvelését azzal zárja a szerző, hogy utal a NATO alapelveire, amelyek a polgári társadalmi rendszer biztonságát hangsúlyozzák, nem csupán hatalmi politikai, hanem társadalmi politikai szempontból is. Erre az alapelvre is hivatkoztak az 1950-ben kötött megállapodás során, amikor kimondták, hogy nem csupán a külső veszély, hanem a belső felforgató tevékenység ellen is segítséget nyújtanak egymásnak a szövetség tagjai. (Voproszi isztorii, 1983. 6. sz. 66—79. I.) M. * A. A. SEVJAKOV A SZOVJETUNIÓ ÉS ROMÁNIA SZUVERENITÁSA (1944—1955) A tanulmány első, sok újat adó része az 1944. szeptember 12-én kötött fegyverszüneti megállapodás érvényesítése körüli problémákat taglalja. A szerző előrebocsátja, hogy szövetségeseivel egyetértésben a szovjet kormány már 1944 áprilisában biztosította Romániát, hogy — a román félelmek és a náci propaganda ellenére — semmilyen területi követelést nem kíván érvényesíteni. Elvi, de sürgető célként a Németország elleni háború gyors, győzelmes befejezését, illetve ennek elősegítését, továbbá a fasizmus maradványainak felszámolását, a demokratikus átalakulást jelölték meg. A fegyverszüneti megállapodásban érvényesültek is a szövetségesek igényei. Szuverenitásának elismerése mellett Románia csatlakozott a Németország elleni háborúhoz, s az 1940. június 28-i egyezményt ismerte el a szovjet—román határ alapjának. A front mögött 50—100 km-el helyreállíthatták a román polgári közigazgatást. A szovjet diplomácia érdemeként említi a cikk, hogy érvénytelennek nyilvánították a bécsi döntéseket, s Észak-Erdélyt a román állam részének ismerték el. A jóvátételi feltételek méltányos volta is a Szovjetunió nagylelkűségét bizonyította. Sevjakov korabeli román és angolszász értékeléseket idéz, amelyek nagyra értékelték a szovjet politika szerepét Románia nemzetközi helyzetének konszolidálásában.
