Századok – 1985
Tanulmányok - Bellér Béla: Az osztrák–magyar viszony és a burgenlandi kérdés (1927–1929) I/42
44 BELLF.R BÉLA mozgalomnak szociáldemokrata-ellenes felhasználásával Seipelen kívül dr. Johann Schober bécsi rendőrfőnök és Carl Vaugoin hadügyminiszter is egyetértett. Seipel hajlandóságát a méregfogát elvesztett szociáldemokráciával való együttműködésre az uralkodó osztályok más, elsősorban parlamenten kívül álló csoportjai nem helyeselték. Ők a júliusi eseményekből azt a következtetést vonták le, hogy hatalmuk mindaddig nem lehet szilárd, míg kérlelhetetlenül le nem számolnak a szociáldemokráciával.1 0 Ennek a csoportnak helyzetét erősítették Ausztriának Olaszországhoz és Magyarországhoz fűződő kapcsolatai. Olaszországnak a Kelet-Közép-Európába való behatolás, Magyarországnak pedig revíziós tervei megvalósítása céljából volt szüksége Ausztriára. Az olasz—magyar érdekek egyaránt megkövetelték a köztársaság eltávolítását a francia—csehszlovák külpolitikai orientációtól. Ennek azonban útjában állt Ausztria polgári demokratikus berendezkedése és ezen belül a szociáldemokrata párt erős hatalmi pozíciója mind a parlamentben, mind azon kívül. A tervbe vett külpolitikai fordulatot tehát meg kellett előznie egy belpolitikainak, amely a polgári demokráciát szélsőjobboldali diktatúrával1 1 cseréli fel, és minden hatalmától megfosztja az osztrák 10 Kerekes Lajos: Olaszország, Magyarország és az osztrák Heimwehrmozgalom (1920—1930). Történelmi Szemle 1961/2. 204—206. 11 Ezt a megjelölést használjuk a magyar történeti irodalomban is szokásos fasiszta, klerikál-fasiszta, ausztrofasiszta (vö. Kerekes Lajos: Az osztrák kleriko-fasizmus problémájához. Történelmi Szemle 1962/3—4. 545—550.) diktatúra elnevezés helyett. Elsősorban azért, mert Hitler hatalomra jutásáig, 1933— 1934-ig aligha beszélhetünk Ausztriában fasizmusról. Seipelt ugyan gyakran nevezték baloldali ellenfelei az osztrák fasizmus vezérének, sőt az osztrák Mussolininak (Birk: i. m. 21.) is, elsősorban a Heimwehrrel való kapcsolatai miatt, de nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy az ő számára a Heimwehr nem cél, hanem csak puszta eszköz volt legerősebb politikai ellenfeleinek, a szociáldemokratáknak sarokba szorítására. A kancellár nemcsak hogy az egész politikai hatalmat nem játszotta át ennek a szélsőjobboldali mozgalomnak, de még csak egyetlenegy miniszteri tárcát sem juttatott nekik. De nem tették ezt utódai, Streeruwitz és Schober sem. Seipel mindent elkövetett annak érdekében is, hogy megakadályozza a Heimwehrnek önálló politikai párttá való alakulását és a puccsisták felülkerekedését a mozgalomban, noha velük is kacérkodott. Ezért kovácsolta össze fáradhatatlanul a minduntalan széthulló polgári koalíciót. Különben a Heimwehrben sem akarta mindenki ebben az időben a párttá való alakulást. Starhemberg sem. Emlékirataiban így ír erről: „Soha nem gondoltam arra, hogy a Heimatschutzot politikai párttá építsem ki, de azt szerettem volna látni, hogy a Heimatschutz olyan politikai követeléseket képviseljen, amelyek hasonlók a nemzetiszocializmus programjához". (Starhemberg: i. m. 74.) A herceg végső célja a nemzetiszocializmus és a Heimatschutz egyesítése volt, bár az osztrák viszonyokra alkalmasabbnak tartotta a Heimatschutzot a nemzetiszocializmusnál. Starhemberget Hitler irányította 1930 nyarán Mussolinihoz, akinek aztán teljesen a varázslata alá került. Az osztrák rendszer közbülső helyet foglal el a fasizmus és a nemzetszocializmus között, de Ausztriában végelemzésben sem az olasz, sem a német változat nem jutott uralomra. Ennek legfontosabb előfeltételei, a tömegpárt és a vezéri uralom hiányoztak. Az osztrák fasizmust mint csupán a konzervatív és az új jobboldal, a keresztényszocializmus és a Heimwehr egyenlőtlen kompromisszumát bemutatni (Ormos Mária—Incze Miklós: Európai fasizmusok 1919—1939. Budapest, 1976. 188—189.) leegyszerűsítése a témának; hiszen itt a legkülönbözőbb, osztrák-konzervatív és nemzeti félfasiszta, rendi-szociális és nemzetiszocialista-forradalmi, osztrákellenes nagynémet és gleichschaltolásra felkínálkozó politikai irányzatok ideológiailag is végtelenül tarka konglomerátumáról van szó. Bár nem értünk egyet Kari Dietrich Bracher osztrák történésznek lenti nézetével, mégsem árt komolyan elgondolkodni róla: „A
