Századok – 1985

Tanulmányok - Orbán Sándor: A szocializmus építésének első fél évtizede (1948–1953) II/467

A SZOCIALIZMUS ÉPÍTÉSE 1948—1953 KÖZÖTT 489 Nemhogy törvényes jogcím, de még talán az sem szolgáltatott mindezekhez alapot, hogy valaki is közülük nyíltan vagy titokban opponálta volna a Rákosi-klikk politikáját. Hiszen pl. Nagy Imre 1948—1949-ben megtette ezt az agrárkérdés területén, mégis némi önkritika árán visszakapta pártfunkcióit, és 1952-ben még miniszteri (begyűjtési), majd átmenetileg miniszterelnök-helyettesi tárcához is jutott. Sokkal inkább azt vették számításba, hogy ha már a nemzetközi kommunista mozgalom sajátos torzítással felfogott érdekében a „trockista ügynökökben", „szociáldemokrata árulókban" megjelölt ellenségnek a pártba való beférkőzésére bizonyítékot, sikeres leleplezésére és megbüntetésére pedig elriasztó példát kell statuálni, akkor olyanokat válasszanak áldozatul, akiktől elviséggel párosuló népszerűségük, vagy a valóság korlátaival számoló politikai realizmusuk okán egy könnyen bekövetkezhető kritikus helyzetben tartani lehetett. A történtek nemcsak önmagukban és a döbbenet reakciójának ország-világ részéről való kiváltása folytán okoztak jóvátehetetlen károkat, de azért is, mert ezek alapján nemegyszer más országok pártvezetőit is vádak érték, itthon pedig szinte a vezetés valamennyi fokán óriási személyi cseréket eszközölhettek. S ezek a cserék többnyire kipróbált, értékes emberek eltávolításával és a helyükbe sokszor olyan újak bevonásával jártak, akiknek legfőbb erénye a Rákosi mögé való feltétlen felsorakozási készség volt. így pl. már 1951-ben (1948-hoz képest) az MDP Politikai Bizottságának fele, a Központi Vezetőségnek mintegy harmada verbuválódott új tagokból. Az egyes pártszervezetek vezetőségének 1950 tavaszától induló, majd az időközben megtartott II. kongresszussal, illetve 1951 őszén bekövetkező ismételt újjáválasztási hullámában pedig több mint felét — túlnyomóan a munkásmozgalomban korábban részt vetteket — kihagyták a vezetőségekből. 1952 augusztusában már sort kerítettek arra is, hogy Rákosi Mátyás pártfőtitkár kezében összpontosuljon az állami vezetés is. Miniszterelnöki elődje: Dobi István pedig az Elnöki Tanács időközben eltávolított elnökének, Rónai Sándornak a székét foglalta el. Ugyanakkor, főleg az ipari tárcák szükségtelen gyarapításával megnövekedett ( 17 helyett 30) miniszteri helyek egy részét is új emberek kapták. A törvénytelenségek kiterjedtek a lakosságnak szinte minden rétegére. S amiként a II. kongresszus nemhogy képtelen volt a párt vezetőit vagy egyszerű tagjait megvédeni Rákosiék önkényével szemben, de gyakorlatilag jóváhagyta azt, éppen úgy a törvényhozás és az igazságszolgáltatás sem tudott mit tenni a bajba jutott állampolgárok jogainak biztosításáért. És erre nem lehetett vigaszul felhozni sem a nyugati országokban elkövetett jogtiprások sorát, sem a különösen az Egyesült Államok velünk szemben ismétlődően (jegyzék, berepülés, követség elleni támadás formájában) elkövetett provokatív beavatkozásait. A korábbinál még szélesebb szerepkört kapott a rendőrség, melynek eljárásával tízezres nagyságrendű internálások kerültek sorra. Rendészeti úton állították össze a mintegy 70 ezres kuláklistát, és eszközölték az 1951. nyári fővárosi kitelepítéseket, amelyek — nem szólva az önként kitelepülőkről —csak a fővárosban több mint 5 ezer családot (főleg horthysta tiszteket és állami tisztviselőket), összesen mintegy 13 ezer személyt érintettek. S ezzel