Századok – 1985
Tanulmányok - Orbán Sándor: A szocializmus építésének első fél évtizede (1948–1953) II/467
486 ORBÁN SÁNDOR éppen az új munkahelyek révén találtak biztos kereseti lehetőségre. Ez azonban legföljebb csak ideiglenesen és egyes társadalmi csoportokhoz tartozó tömegek számára odázta el az előbbiekből eredő problémáknak és feszültségeknek az érzékelhetőségét. Ahogyan a törvényileg rögzitett beruházásokat — 1950-ben kisebb mértékben, 1951 februárjában pedig ugrásszerűen — tovább emelték, és az iparba is egyre inkább a már főleg birtokos paraszti egzisztenciát feladók mentek vagy „menekültek" át, úgy kerültek napvilágra az 5 éves terv, a gazdaság ellentmondásai. Az új intézményi formákat (központilag a korábbi Tervhivatal fölött a tárcák koordinálására 1949-ben létrehozott Népgazdasági Tanács, valamint 1948-tól az Állami Ellenőrző Központ) öltő gazdasági vezetés ugyan állandóan próbálkozott, hogy a problémákat és az ellentmondásokat kiiktassa, áthidalja, de arzenáljában nélkülözvén a gazdaság és a gazdaságosság befolyásolásának olyan hathatós eszközeit, mint a (bel- és kül-) piaci viszonyok, a vállalati és egyéni anyagi érdekek ösztönző alkalmazása, szinte kizárólag utasításokkal (meglehetősen sok és néha ellentmondásos rendeletekkel) irányította a különböző egységeket. Az irányításnak ez a módszere nem hiányzott a mezőgazdaságban sem, jóllehet az 5 éves terv indulásakor (sőt az egész tervidőszakban), egyéni tulajdonban lévő gazdaságok képezték ebben a többséget. Az eredetileg helyesen, jórészt az átmeneti szövetkezetek kiterjesztésével tervezett fokozatos átalakulásnak 1948 második felétől való feladása és annak a célul tűzése, hogy — mint Rákosiék tervezték — „3--4 éven belül a parasztság 90%-a szocialista közös, társas művelésben művelje a földjét" — tulajdonképpen maga is részben a központi irányítás hatékonyabbá tételét szolgálta volna. Az MDP akkori vezetői számára ugyanis teljesen magától értetődő volt, hogy ily módon a mezőgazdaságnak mind felhalmozási forrásként, mind a város ellátására való felhasználása (különösen egy háborús helyzetben) biztosítottabb, mintha közel másfél milliónyi (1949 végén: 1440 ezer) gazdasággal kellene számolni. A termelőszövetkezeti formát azonban eleinte jobbára csak azok választották, akik még a földosztás után is föld nélkül maradtak, vagy ha volt is földjük, azon nemigen boldogultak. így az első szövetkezetek is többnyire a gazdagparasztoktól 1948 őszétől több hullámban kisajátított (vagy „felajánlott") földeken és gyengébb juttatott parcellákon, kevés felszereléssel jöttek létre. E körülmény, együtt a mozgalom pionírjainak szociális összetételével, kezdetben meglehetősen korlátozta a gyorsabb fejlődés esélyeit. Minthogy a mezőgazdaság elégtelen támogatása, illetve az elvonás különböző formái (kötelező terménybeadás kényszerárért, emelt és progresszív adó, magas ipari árak stb.) már az 5 éves terv indulásakor is kedvezőtlenül hatottak, valamennyi szektorban stagnálást mutatott a termelés. Alig volt a parasztságnak olyan rétege, amelyre ne lett volna jellemző a termelési kedv hiánya és a fél évtizede még áhított földtől való „menekülés" szándéka. Ám az 1948 végétől nehezedő helyzet végletes súlyosbodására — mint a gazdaság más területein is — 1950 végétől, s még inkább 1951 elejétől került sor.
