Századok – 1985
Tanulmányok - Bellér Béla: Az osztrák–magyar viszony és a burgenlandi kérdés (1927–1929) I/42
Bellér Béla AZ OSZTRÁK—MAGYAR VISZONY ÉS A BURGENLANDI KÉRDÉS (1927—1929)* A múlt századbeli liberális angol államférfi, Palmerston jellemezte úgy — kissé csípősen — Ausztriát, hogy ott az átmenetek mindig hosszúak, és a rendszerek, az ún. definitívumok pedig mindig rövidek.1 Habsburg-Ausztriának ezt a külső-belső instabilitását az 1918 novemberében megalakult Osztrák Köztársaság is olyannyira örökölte, hogy fennállásának 10 esztendejében sem volt senki biztos további fennmaradásában. Az 1927. évi bécsi munkásfelkelés után Ez a bizonytalanság a köztársaság egész bel- és külpolitikájára kiterjedt. Az osztrák burzsoázia és arisztokrácia, továbbá a volt udvari hivatalnokok, katonatisztek, valamint a munkásosztály közti ellentétet villámfénnyel rajzolta fel az égboltra az 1927. július 15-i bécsi munkásfelkelés. Az osztrák uralkodó osztályok lába alatt az 1918—1919-es forradalmi korszak után immár másodszor ingott meg a talaj. Az események egyik koronatanúja, Ernst Rüdiger Starhemberg herceg, a szélsőjobboldali fegyveres önvédelmi alakulatoknak, a Heimwehrnek egyik vezére, Emlékirataiban úgy értékeli e napot, mint kísérletet arra, hogy „.. .Ausztriában erőszakkal felfordulást idézzenek elő egy szocialista diktatúra-rendszer javára". Ennek bizonyítására felhozza, hogy az ország néhány helyén „radikális-szocialista felkelési kísérletekre" került sor, sőt a felső-stájerországi Mura menti Bruckban a tanácsköztársaságot is kikiáltották.2 Egykorú ausztriai és külföldi polgári művek is úgy emlékeznek meg a tragikus júliusi eseményekről, mint „szociáldemokrata puccskísérletről",3 ill. kormányellenes lázadásról.4 Ez azonban nem egyéb a pánikba esett polgár rémlátásánál. Bár a július 15-i bécsi munkásfelkelés sem a szociáldemokrata vezetőséget, sem a * Jelen tanulmány folytatása Az osztrák—magyar viszony és a burgenlandi kérdés (1927—1928) cimmel a Soproni Szemle 1983/1. 17—37. l.-jain megjelent dolgozatomnak. 1 Pethö Sándor: Világostól Trianonig. Budapest, 1925. 53. 2 Ernst Rüdiger Starhemberg: Memoiren. Wien—München, 1971. 68. 3 Bernhard Birk: Dr. Ignaz Seipel. Regensburg, 1932. 19. * Thewrewk-Pallaghy Attila: Három osztrák kancellár. Seipel, Dollfuss, Schuschnigg. Budapest, 1937. 17.
