Századok – 1985
Tanulmányok - Balogh Sándor: Népi demokratikus örökségünk (Parlamentáris és közvetlen demokrácia Magyarországon 1944–1948) II/385
NÉPI DEMOKRATIKUS ÖRÖKSÉGÜNK 403 kötelezettségeket enyhíteni — egyáltalán nem lett volna jó „ajánlólevél" az FKGP és a „polgári tábor" által előidézett polgárháborús hangulat. 1946. március 11-én a koalíciós pártok vezetői ismét megegyeztek, de most is, mint annyiszor korábban, a többségi párt kényszerült nagyobb engedményekre. így hozzájárult ahhoz is, hogy a nemzetgyűlés törvénybe iktassa a demokratikus államrend és a köztársaság büntetőjogi védelmét. A nemzetgyűlés 1946. március 12-én fogadta el az 1946:VII. tc.-t. Ennek a törvénynek igen széles volt a hatóköre és rendkívül szigorúak a rendelkezései a politikai bűncselekménynek, illetőleg vétségnek minősített esetekben. Nemcsak a demokratikus államrend és a köztársaság elleni szervezkedést és propagandát írta elő ugyanis maximális szigorral büntetni, de azokat is, akik ilyenről tudomást szereztek, és nem jelentették azt időben az illetékes hatóságoknak. A törvénnyel a baloldal olyan „eszköz" birtokába jutott, amely valóban hatásosan biztosíthatta a népi demokratikus rend védelmét minden polgári jobboldali kísérlettel szemben. De különleges jelentősége volt a törvénynek abból a szempontból is, hogy törvényes védelmet biztosított a „kisebbségi" végrehajtó hatalom intézkedéseinek a kisgazdapárti többségű törvényhozással szemben. Igaz, a kisgazdapárt is reménykedhetett abban, különösen parlamenti abszolút többségének a megőrzése esetén, hogy alkalomadtán majd erre a törvényre támaszkodva számol le a baloldali pártokkal, mindenekelőtt a kommunista párttal. Lényegében a demokratikus államrend és a köztársaság védelméről szóló törvény kiegészítéseként, pontosabban „ellentételeként" alkotta meg a nemzetgyűlés 1946. május 27-én az emberi alapjogok védelméről szóló 1946:X:tc-t, amely kimondta, hogy „büntettet követ el, és amennyiben súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik — öt évig terjedő börtönnel büntetendő az a közhivatalnok (1940:XVIII. tc. 3.§), aki hivatali eljárásában vagy intézkedésével másnak az 1946:1. tc. bevezetésében foglalt valamely természetes és elidegeníthetetlen jogát törvényellenesen megsérti."3 4 A törvény elfogadását elsősorban a kisgazdapárt szorgalmazta, de a belpolitikai szempontok mellett külpolitikai meggondolások is indokolták, elsősorban a csehszlovákiai magyarok sorsa miatt, mintegy „ellenpéldát" szolgáltatva. Az érdekek egyeztetése, pontosabban az egyeztetés nehézségei és a vele járó problémák is sajátosan tükröződtek a törvényhozásban. 1946. december 4-én a nemzetgyűlés — többségi szavazattal — általánosságban megszavazta ugyan a szövetkezetekről szóló törvényjavaslatot, de a részletes vitában a kisgazdapárt két kérdésben — az ipari termelőszövetkezetek jogállása és a Hangya-vagyon sorsa — a szavazás során is érvényesítette többségét, és leszavazta a baloldali pártokat.3 5 A nemzetgyűlés 1946. december 19-én Nagy Ferenc miniszterelnök javaslatára módosította a köztársasági elnök által „visszaküldött" törvény szövegének 155.§-át, amely eredeti szövegében különösen az építőipari munkásság szerzett jogait, érdekeit sértette. A 189.§-nak a Hangyára vonatkozó részét illetően pedig úgy határozott akkor 34 Két év hatályos jogszabályai 1945—1946. 72. 35 Nemzetgyűlés Naplója. IV. köt. 698.
