Századok – 1985
Tanulmányok - Pálmány Béla: Nógrád vármegye nemességének átrétegeződése (1542–1848) I/3
NÓGRÁD VÁRMEGYE NEMESSÉGÉNEK ÁTRÉTEGEZŐDtSE 1542—1848 25 A megye feudális kiváltságosainak tagozódása 1809-ben A nógrádi nemesség vagyoni tagozódásának kvantitatív ábrázolására a következő időszak, amelyben több, jól feldolgozható forrás keletkezett, a napóleoni háborúk kora. A magyar rendek és a Habsburg-uralkodóház között már az 1809-es években megerősödött az érdekazonosságon alapuló szövetség, amelynek alapja a közös félelem volt Napóleon dinasztikus sakkhúzásaitól, illetve a „nemesség ősi kiváltságait és szabadságait" veszélyeztető, a társadalom gyökeres, polgári átalakítását hirdető francia eszméktől. Az érdekszövetség a legmarkánsabban a magyar országgyűlés által 1797-ben, 1800-ban, 1805-ben és 1808—1809-ben is meghirdetett nemesi felkelésekben nyilvánult meg. A felkelések minden esetben együtt jártak a subsidiumnak a nemességre való kivetésével. A legteljesebbnek az 1809-es, utolsó insurrectió alkalmával beszedett nemesi hozzájárulás összeírása nevezhető.2 6 Nem térhetvén ki részletesen a magyar rendek egyre erősödő törekvésére, amely az insurrectionális sereget a nádor parancsnoksága alatt, magyar tisztek által vezetett, magyar vezényleti nyelvű, magyar ruházatú nemesi hadsereggé kívánta volna fejleszteni, csak a forrás értékelése szempontjából lényeges, sajátos vonásokra kívánunk rámutatni. Az 1807:2. tc. úgy határozott, hogy ezúttal minden nemes és polgár ingatlan javaiból (leszámítva a gazdasági felszerelést), továbbá a királyi kisebb haszonvételekből (kocsmák, mészárszékek, pálinka- és serfőzőházak, malmok, vámok, révek, boltbérek) hámorokból, gyárakból származó éves „tiszta jövedelmük" hatodrészét, illetve épületeik (kivéve a kúriákat és a gazdasági épületeket) értékének századrészét a királyi kincstárnak beszolgáltatni tartoznak. Ebből következik, hogy e törvény alapján a subsidiumot nem kizárólagosan a „kétségtelen nemesek" tartoztak megfizetni, hanem mindenki, aki nem adófizető úrbéres jobbágy vagy zsellér módján élt. A főpapság, főnemesség, birtokos és címerleveles köznemesek mellett ezért szerepelnek az összes nemesi birtokok, haszonvételek jövedelmeinek ideiglenes vagy végleges élvezetét gyakorló nem-nemesek, tehát a kiváltságos (szerződéses) községek, mezővárosok, a szabad királyi városok, a nyilvános intézetek, egyházak, szerzetesrendek épületei és vagyona, a királyi birtokok, a bérbe adott egyházi tizedek — tehát minden, eredetileg a nemesi fekvő birtokból származó jövedelem, akárki is volt azok élvezetében — így a királyi kisebb haszonvételeket árendáló zsidó és más, nem-nemes személyek is. Egyébként is kivetették a hadiadót az összes kereskedőre, mesteremberre (kivéve az „alsóbb osztályba tartozó", időszakosan dolgozó iparosokat), valamint a tiszteletdijat vagy nyugdíjat élvező nem-nemes tisztviselőkre is, akiket a korabeliek „tisztesrendünek" — latin szóval honoratiornak — neveztek. Hiba lenne tehát nemesi összeírásnak nevezni az e törvény alapján kivetett subsidium-összeírásokat, helyesebb, ha feudális kiváltságosoknak nevezzük az itt feltüntetett természetes és jogi személyeket. A honoratiorokat egyébként éppen ettől kezdve rendszeresen a nemesekkel azonos elbírálás alá vonták a korabeli vármegyei hatóságok, megadva a tanult, értelmiségi 26 NmL IV—A—7/C/6. öi. 1067. sz. (1809).
