Századok – 1985
Folyóiratszemle - Giner Salvador: Politikai gazdaságtan legitimáció és állam Dél-Európában I/280
282 FOLYÓIRATSZEMLE Új megoldás kellett az örökölt egyenlőtlenség további legitimálásához, a nemzeti nagyság általánosan elfogadott céljának fenntartásához, a kapitalista iparosítás folytatásához, a forradalmi mozgalmak leveréséhez. Ez az új megoldás a liberális polgári rend végét, az állam politikai és gazdasági funkcióinak újrameghatározását, a dél-európai forradalmi út végleges lerombolását jelentette. Fasiszta és fasizáló pretoriánus diktatúrák. A létrejövő modern despotizmust — a fasizmust — a fölülről történő modernizálás folytatása, ennek érdekében a krónikus függés felszámolásának igénye és az állam termelésben való részvétele jellemezte, „dühödten önellátó gazdaságpolitikán keresztül", immár a parlamentarizmus segítsége nélkül. E társadalmak mind keresztülmentek rajta, hasonló történelmi feltételek közepette: Olaszország Mussolini alatt 1922—43 között, Portugália Salazar és Caetano alatt 1926—74 között, Spanyolország Miguel Primo de Rivera (1923—31), majd Franco alatt (1936—76), Görögország a Metaxasz-diktatúra éveiben (1936—40), majd az „ezredesek diktatúrája" alatt (1967—74). A fasiszta megoldást tehát „egy alapvetően társadalmi-strukturális, politikai és gazdasági jelenségként kell értelmeznünk". E fasiszta rendszerekben az osztályuralom tradicionális formái összefonódtak a közigazgatás szigorú ellenőrzésével, valamint „az alárendelt osztályok politikai mobilizációt nem feltétlenül igénylő, meglehetősen adekvát semlegesítésével": 1. A konszolidálódott reakciós osztály koalíció a munkásosztály, a radikális értelmiség, a diákság semlegesítésével biztosította a belső nyugalmat — ugyanakkor mindenki érdekképviseletére jogot formáló populista nacionalizmus jellemezte. E folyamatban — különböző módon ugyan, de — jelentős szerepet játszottak a fegyveres erők: Spanyolországban és Görögországban a hadseregé lett az államfői kulcspozíció; Portugáliában polgári diktátor volt ugyan, de a hadsereg meghatározó szerepet játszott; s még a tipikusan fasiszta párt irányította Olaszországban is volt e pártnak hadseregpótló funkciója. 2. A reakciós koalíciók az állami ellenőrzést az „alkalmazotti osztályon" (Dienstklasse, service classe) keresztül biztosították. A lakosság széles köréből történő könnyű toborzását és lojalitását a gazdaság elmaradott természete segítette, ugyanis „a biztos munkát, a biztos jövedelmet, az egészségügyi és gyógyászati előnyöket Dél-Európában sokkal többre értékelték, mint északabbra". Ez megszilárdította az uralmon lévők szövetségét a középosztállyal, s az „alkalmazotti osztály" a rezsim legitimálója lett. 3. A leszűkített ideológiai szféra a „kommunizmusban" ( = szeparatizmusban, demokráciában, liberalizmusban, szocializmusban) jelölte meg az „egyetlen" főbünöst. Az alapvetően reakciós természetű rendszer és az alárendelt osztályok hivatalosan elismert törekvéseinek összebékítése érdekében „a déli diktatúrák szinkretikus ideológiai szubsztrátummal rendelkeztek, ami a fundamentalista fasizmustól az ultramontán monarchista legitimizmusig terjedt". Ezekben az ideológiákban keveredtek a történelmi mítoszok, a rasszista doktrínák, a birodalmi bukás megnemesítése, az örökölt áltudományos teóriák (luzitanizmus, Hispanidad, megali idea. Római Birodalom és civiltá). A panelek közül a diktátor szabadon választhatott minden politikai fordulatnál. 4. A modern despotikus állam elnyomó apparátusa inkább az alárendelt többség passzív engedelmességének biztosítására rendezkedett be, mint annak aktív mozgósítására. „A szervezetekhez nem tartozó egyéneket és a politikai múlttal nem rendelkező embereket, valójában a többséget békén hagyták tulajdonuk élvezésében, magánvállalkozásaik végrehajtásában és álláskeresésükben." Míg totalitárius diktatúrákban rendszerint „a párt a hatalom, a kiváltság és az osztály központi intézménye", Dél-Európában „a párt másodlagos az uralkodó osztálykoalícióhoz képest"; az ellenőrzést és különösen az intézményesített eröszakot szelektíven alkalmazták; képességük a társadalmi struktúra átalakítására kisebb volt, mint a valóban totalitárius államoké. Pluralista demokrácia. A „diktatórikus formula kimerüléséhez", modern polgári demokráciával történő felváltásához a lehetőséget éppen az osztályuralom rendszerének alapvetően nem totalitárius jellege adta. A kimerülés és felváltás különböző, de általánosítható okok miatt következett be: 1. A fasiszta ideológián keresztül megvalósított tradicionális legitimáció kimerülése. A gyakorlatban semmiféle figyelmet nem fordítottak az ideológia kirívó kulturális ellentmondásaira: „a kulturális disszonancia példátlan méreteket öltött volna, ha az ősi mediterrán vidék szkeptikus lakossága bedőlt volna — ahogy a németek tették — a hivatalos képtelenségeknek."
