Századok – 1985

Történeti irodalom - Kiss Attila: Baranya megye X–XI. századi sírleletei. Magyarország honfoglalás és kora Árpád-kori temetőinek leletanyaga (Ism.: Fodor István) I/244

TÖRTÉNETI IRODALOM 247 Az idézeti megállapításokkal szembeni kételyeimet az utolsó mondatban foglaltakkal kezdem. Való igaz, hogy a honfoglaló magyarság elsősorban az életmódjának megfelelő alföldi és dombos területeket szállta meg. Ezzel magyarázható, hogy zömmel az alföldi területeken, a hegyvidékeken pedig csak a folyóvölgyekben találjuk meg emlékanyagukat. Azonban korántsem csupán a Kárpát-medence központi vidékein. Hiszen semmiféle keltezési manőverrel nem lehet a 10. század végére tenni a galgóci, szolyvai, versed, szakonyi vagy a kolozsvári sírleleteket, nem beszélve a Kárpátok láncolatán kívül eső przemysli temetőről, a szudova visnyai és néhány moldvai leletről. Kiss Attila megállapítása tehát hibás feltevésekre épül. (A lengyelországi, szovjetföldi és moldáviai leletekkel kapcsolatban egy nemrég elkészült dolgozatomban arra a következtetésre jutottam, hogy a 10. században és a II. század első felében a keleti magyar gyepű külső védelmi sávja a Kárpátoktól keletre húzódott.) A baranyai temetők közül a majsiról már megemlítettem, hogy minden bizonnyal a 10. század közepe előtt nyitották. A szerző véleménye ellenére biztosra vehető ez a Mohács-téglagyári temetőről is. Az viszont valóban elgondolkoztató, hogy a megyében nagyon kevés a jellegzetesen honfoglaláskori korai emlékanyag. Ezt egyrészt minden bizonnyal a vidék említett földrajzi adottságával magyarázhatjuk. Másrészt viszont azzal, hogy a majsin kívül a megyében egyetlen teljesen feltárt honfoglaláskori temető sincsen. így tehát, ha egy nagyobb nyugvóhelynek csak a késői sírjaiból tártak fel néhányat, akkor ezek alapján mi az egész temetőt 11. századinak tartjuk. Jóllehet, a legkorábbi sírokat már a 10. század első harmadában megáshatták. A régi feltárásoknál és leletmentéseknél szinte általános, hogy megelégedtek a véletlen során felszínre került mellékletek összegyűjtésével és esetleg néhány sír feltárásával. Legtöbbször nem meggyőződésből, hanem a múzeumok pénztelensége miatt. Sajnos, a pusztuló sírok és temetők nem egy ma már letűnt korszak jellemzői voltak, hanem napjainkban is kísértenek. Erre elszomorító példát ebben a könyvben is találunk, méghozzá a szerző két leletmentése kapcsán. 1969 novemberében Keszüben répaprizmázáskor sírokat találtak. Leletmentő tevékenységét Kiss Attila így mondja el: „A munka során a csak kevéssé bolygatott területen az árkok alját végignyesve 51 sírfoltot lehetett megfigyelni, melyekből többet földmunkával megbolygattak... A sírok tájolása Ny—К irány (cca 50') körül ingadozott. Az egyik sírba beleásva és az elérhető sírrészt feltárva történt a temető keltezése" (63. 1.) A szerző kezébe két bordázott S végű hajkarika akadt. Lehet, hogy a néhánnyal arrébbiban varkocskorongok voltak... Ugyanezen évben Lapáncsán „a helyszíni szemle alkalmával 100 m-es körzetben mintegy 30—40 csontváz töredéke volt megfigyelhető". (69.1.) És egyetlen sír sem került feltárásra. A körülményeket nem ismerve, csak sajnálkozhatunk e veszteségeket olvasva. Közben azonban egyre nő bennünk a bizonytalanság: valóban nincsenek korai honfoglaláskori temetők Baranyában? Szép mellékletekben bővelkedő, gazdag temetők aligha lehetnek, mert egy-két sírjukat a véletlen csak felszínre hozta volna. A szolgálónépek az ismerteknél korábbi temetőinek hiánya azonban minden bizonnyal a teljesen feltárt temetők (a majsin kívüli) hiányával magyarázhatók. Magam úgy vélem, az elmondottak értelmében kell kezelnünk a szerző említett történeti következtetéseit is. A kötetet terjedelmes bibliográfia és egy négyoldalas német nyelvű összefoglaló zárja. A tekintélyes bibliográfiában sajnálatos módon túlontúl sok az elírás és a sajtóhiba, amit a kefelevonat figyelmesebb javításával el lehetett volna kerülni. A gondosan, mérlegelve összeállított kivonat talán bőségesebb lehetett volna, hiszen a kötetet nemcsak nálunk, hanem a szomszédos országokban is bizonyára sokat forgatják majd a kutatók. A leletanyagot megjelenítő 1 : l-es méretarányú fényképes táblák jó minőségűek, nyomdailagis szépen kivitelezettek. A rajzok változó minőségűek, az egészen művészi kivitelűek mellett eléggé gyengék is akadnak. Talán ezért sem ártott volna megjelölni, hogy melyik rajz kinek a munkája. Sem a fotók, sem a rajzok nem pótolják viszont teljesen a szöveges tárgyleírást, esetenként a méretek megjelölését, amit a könyvben végig hiányoltunk. A térképek egységesen, gondosan készültek. Végezetül azt szeretném hangsúlyozni, hogy Kiss Attila rendkívül értékes, bizonyára hosszú évtizedekig alapvető régészeti forrásmunkával ajándékozta meg a régészet és a korai magyar történelem kutatóit. Adatai pontosak, megbízhatóak, a térképeken mintaszerűen rögzített lelőhelyei bármikor tovább kutathatók. A fentebb észrevételezett, zömmel apróbb hiányosságok a következő kötetek munkatársainak