Századok – 1985
Figyelő - Fügedi Erik: Tarnai Andor könyvének margójára I/232
240 FIGYELŐ anyagi alappal rendelkeznek-e? A vizsgálat eredménye nemleges volt, ahogyan azt Pál püspök egy 1263-ban kelt és hitelesnek tekinthető oklevelében megállapította, mégis megragadta az alkalmat, hogy egyházmegyéjén belül a remeték életét szabályozza. Regulát nem adhatott, nem is engedélyezhette valamilyen regula átvételét, így mindössze négy rendelkezést tett: 1. szabályozta a böjtöket; 2. az istentiszteletre vonatkozólag az ágostoni rendszabályt tette kötelezővé; 3. fenntartotta a megyéspüspök felügyeleti jogkörét a pálosok felett; 4. nyolc, a veszprémi egyházmegyében lévő házukat elismerve, megtiltotta további rendházak alapítását. A szabályzat tehát kiskaput nyitott az ágostoni regula bevezetésére, de érvényessége csak a veszprémi egyházmegyére terjedt ki. 1290-ben Lodomér esztergomi érsek a szabályt saját egyházmegyéjére — és nem az egész országra — vonatkozó hatállyal jóváhagyta, de az oklevél nem maradt fenn, csak András egri püspök 1297-ben kibocsátott okleveléből értesülünk róla, mert a püspök Lodomér oklevelét tartalmilag átírta. Mályusznak (uo. 258.1. 16. j.) ezzel az oklevéllel szemben is jogos kétségei vannak; már az is kibékíthetetlen ténybeli ellentmondásra mutat, hogy az egyik verzió szerint Lodomér a veszprémi püspök rendelkezését hagyta jóvá, a másik szerint részletesen szabályozta a perjel hatáskörét, a betegellátást stb. A három oklevélből mégis világos, hogy a 13. század második felében a pálosok sehol nem lépték át sem az egyházmegyék keretét, sem az ordinariustól való függőségből nem törhettek ki. A helyzet megértéséhez emlékeztetnünk kell arra, hogy az 1274-ben tartott II. lyoni zsinat újabb koldulórendek alapításával szemben foglalt állást, mert az első kettő után még kettő alakult meg a zsinat előtt, a karmeliták és az ágostonos remeték, eredetileg mindkettő remeterend volt, de a remeteségnek ebben az időben Európában már nem volt nagy vonzóereje. Nem csoda, hogy a veszprémi püspök sem látott a pálosokban mást, mint potenciális koldulórendet. Ezt a fennmaradó források is igazolják. A nyolc Veszprém egyházmegyei rendház iratai, ill. az azokból még Gyöngyösi által készített kivonatok alapján egyetlen ház alapításának időpontját és körülményeit nem lehet tisztázni, több közülük gyorsan feloszlott, ami arra mutat, hogy egy-egy nagy hatású egyéniség által összefogott kis csoport élhetett bennük, amely csoport ritkán vagy csak kevéssel élte túl szervezőjét. Anyagi alapjuk sem tisztázható, nyilvánvalóan fizikai munkából éltek, de a koldulás sem zárható ki, ami még valószínűbbé tehette a koldulórenddé alakulás lehetőségét. Erre utal a pápának a veszprémi püspökhöz intézett, fentebb ismertetett utasítása az anyagi alap vizsgálatáról. Nem áll ezzel ellentétben az, amit az ágostoni reguláról tudunk. Szent Ágoston egy levelében csak nagyon általános irányelveket szögezett le: a mindenre kiterjedő vagyonközösséget, a kánoni hórákban közös imát, az egyforma (megkülönböztetést kerülő) öltözködést és az elöljáróval szembeni engedelmességet; ennek következtében hamarosan két irányzat alakult ki, egy szigorúbb, amely hústól való megtartóztatást, némaságot, fizikai munkát és zsoltározást tartotta megvalósítandó ideálnak; a szabadabb megengedte a húsevést, elkerülte a fizikai munkát, csupán a közös tulajdont és a zsoltározást szándékozott megvalósítani (R. W. Southern: Western Society and
