Századok – 1985

Figyelő - Vadász Sándor: Gondolatok Albert Soboul könyvének olvasása közben I/224

228 FIGYELŐ nélkülözték a politikai cselekvés hatékony eszközét, a keményen fegyelmezett, tehát osztályalapokon nyugvó és szigorúan megtisztított pártot." (431. old.) Megítélésem szerint ilyen szigorú követelményeket legfeljebb a 20. századi kommunista pártokkal szemben lehet támasztani, ezért megkockáztatom azt a feltevést, hogy bár a kettő nem választható el egymástól, ezekben a sorokban sokkal inkább a Francia Kommunista Párt tagja, mint a történetíró Soboul nyilatkozott meg. Következzék ismét egy szembesítés! Egyik 1970-ben, Finnországban megjelentetett brosúrájában ez olvasható: „A paraszti és népi (értsd: sansculotte. V. S.) forradalom a burzsoá forradalom szíve volt és előrehajtotta azt." (La Révolution française dans l'histoire du monde contemporaine. Étude comparative. Oulu, 1970. 21. old.) Felmerül az a kérdés, hogy mivel magyarázhatók az észrevételezett hangsúlyeltolódások, hiszen végső elemzésben csakis ilyenekről van szó, a szociális szempont középpontba helyezéséről. Feltevésem szerint kettős oka van ennek a jelenségnek: egyrészt a kérdéskör megközelítésének módja, másrészt pedig az 1950-es évek Franciaországának belpolitikai helyzete, közelebbről azok az elsődlegesen ideológiai természetű viták, amelyeket Soboul évtizedeken át folytatott a francia polgári történetfelfogás néhány képviselőjével. Ami az első okot illeti, emlékeztetni szeretném az olvasót arra, hogy ő a forradalmat mindig totális jelenségnek fogta fel, ezért helytelenítette a részekre történő felparcellázást. „Meg kell állapítani, hogy nincs többé a forradalom össztörténete — írta egy helyütt —, csak résztörténet van, amely kihasítja az egyes szektorokat, s ezáltal széttöri azt a kapcsot, amely ezeket a szektorokat ennek az életteli és gazdag tárgynak, a történelemnek más aspektusaihoz köti." (Die klassische Geschichtsschreibung der Französischen Revolution: Aktuelle Kontroversen. Berlin, 1976. 66. old.) A szerző akkor, az 1950-es évek végén még, ha nem is elszigetelten, mindenesetre önmozgásában igyekezett bemutatni az eredetét tekintve kétségtelenül autonóm sansculotte-mozgalmat. És itt kanyarodok vissza a recenzió elején röviden ismertetett Lefebvre-képhez, pontosabban Soboulnak ahhoz az állításához, hogy a paraszti forradalom nem szükségképpen állt kapcsolatban a polgárság forradalmával. Ugyanez az állítás vonatkoztatható természetesen a városi plebejus tömegek mozgalmaira is. Ez az alapvető tézis vitatható, ugyanis sem a falusi, sem a városi népi mozgalmak nem különíthetők ki a forradalmi összfolyamatból, a „parlamentáris" és a „népi" demokrácia intézményrendszere egyidejűleg, egymás fölött, illetve alatt létezett, kölcsönösen hatottak egymásra, ebből következően cselekvéseik végeredménye — a politika mozgástörvényeinek megfelelően — nem volt azonos az eredeti célkitűzésekkel. Az 1793-as év őszén megvalósult a jakobinizmus és a sansculotte-izmus átmeneti egysége, igaz, igen rövid időre, de hát a forradalmi periódusok történéseit általában hónapokkal, söt napokkal mérik. Ennek az átmeneti összefogásnak volt köszönhető az ellenforradalom győzelmének meghiúsítása. Magyarországon alig-alig ismertek azok a szakmai viták, amelyeket a hallatlanul kombattáns, polémiára mindig kész Soboul folytatott ellenfeleivel. Ennek a tájékozatlanságnak elsőrendűen technikai természetű magyarázata van: előadásainak, felszólalásainak szövege szétszórtan, részben könyvtárainkból hiányzó folyóira-