Századok – 1985
Figyelő - Vadász Sándor: Gondolatok Albert Soboul könyvének olvasása közben I/224
FIGYELŐ 225 kat és bennük rejtőző feszültségeket tükrözhet. (Theoretische Probleme der Geschichte der Französischen Revolution. Klny. é. n. 38—39. old.) Az ismertetett előszóban is elhatárolta magát mindazoktól, „akik megvetéssel nyilatkoznak az úgynevezett eseménytörténetről" (5. old.), majd így folytatta: „Nem létezik hosszú távú forradalom, bármit állítsanak is egyesek: a forradalom szükségképpen rövid időn belül játszódik le, eseményekbe sűrűsödik. Mint totális jelenség, mint a történelmi evolúció valamennyi vonatkozására kiterjedő folyamatok eredménye, a forradalom, az emberek közötti kölcsönhatások zárt hálójában mindazokat a síkokat mozgásba hozza, amelyeket a történész feltárni igyekszik, s amelyeket csak mesterséges konstrukciók segítségével tud elkülöníteni egymástól." (6. old.) Soboul tehát élete végéig kitartott a forradalom klasszikus felfogása és ama nézete mellett, hogy csakis az eseménytörténet segítségével sikerülhet tolmácsolni a „történelmi mozgás méltóságát és gazdagságát". így függ össze nála a forradalomnak mint rövid lefolyású, totális jelenségnek az értelmezése az eseménytörténet létjogosultságának védelmezésével a modern és modernkedő irányzatok képviselőivel szemben. A bevezető tulajdonképpen nem más, mint dióhéjnyi összefoglalása azoknak a döntő szemléleti (nem világnézeti!) változásoknak, amelyek a forradalom historiográfiájának fejlődése során bekövetkeztek. A kulcsfigura Soboul mestere: Georges Lefebvre. Ő lett szerinte a paraszti tömegek történetírója, aki „bebizonyította, hogy a burzsoázia forradalmának általános keretein belül végbement egy sajátos és autonóm paraszti mozgalom". (9. old.) Ennek a parasztforradalomnak a megnyilvánulásai: a gyújtogatások, a gyilkosságok és a fosztogatások nem álltak szükségszerű kapcsolatban a polgári forradalom politikai fejlődésével. Csak a második világháború után figyelt fel a történettudomány a városi néptömegekre, a sansculotte-okra. Ilyen előzmények után már nem hathat meglepetésként a tanítvány következtetése: „Ahogy a forradalom általános keretén belül megjelent egy autonóm parasztmozgalom, ugyanúgy kibontakozott egy sajátos sansculotte áramlat is." (11. old.) Nos, ennek a sansculotte áramlatnak, az általa képviselt népi demokráciának (természetesen nem mai értelemben) a megragadása, annak bemutatása, hogy milyen szerepet játszott a párizsi népmozgalom a forradalom egész menetében: ez volt Soboul célja e könyv megírásával. (Erre az egész gondolatmenetre később még visszatérek.) Ha Lefebvre a francia parasztok történésze volt, Soboul bízvást nevezhető a sansculotte-ok historikusának. Áttérve magának a műnek a tárgyalására, kézenfekvő az összehasonlítás Soboul másik müvével, „A francia forradalom történetével." (Ez 1962-ben jelent meg Párizsban.) Amíg az utóbbiban nagyjából 100 oldal jutott a forradalom nevezetes II. esztendejének tárgyalására, addig a „Népi mozgalom" összterjedelme 448 oldal. A több mint négyszeres terjedelem lehetővé tette a szerzőnek, hogy a lehető legrészletesebben mutassa be a népi mozgalom fellendülését és győzelmét (I. rész), a kormányzat megszilárdulását és a népi mozgalom válságát (II. rész), valamint a népi mozgalom megtorpanását és hanyatlását. (III. rész.). A kötet függelékében közölt köztársasági és keresztény naptár, a párizsi szekciók történeti jegyzéke és az elhelyezkedésüket 15 Századok 85/1
