Századok – 1985
Tanulmányok - Pálmány Béla: Nógrád vármegye nemességének átrétegeződése (1542–1848) I/3
NÓGRÁD VÁR M HG YE NEMESSÉGÉNEK ÁTRÉTEGEZÖDÉSE 1542—1848 15 földesúr és jobbágya között. Az állatkereskedéssel, bofkereskedéssel és más módon meggazdagodott jobbágygazdák ugyanis gyakran adtak kölcsönöket saját földesuraiknak. Sok példát találtunk erre Nógrádban is. így báró Balassa Gábor kékkői főkapitány 1692-ben levelet adott ki,1 6 melyben tudatta, hogy a birtokához tartozó Rovnya faluban élő Vasas György két fia, András és Mátyás említve „mindenkoron igaz és megmásolhatatlan hivségeket, szolgálatjokat" kérték, hogy egész telküket mint örökös földesuruk szabadítsa fel. Balassa hozzájárult a kéréshez azzal a feltétellel, hogy a jobbágyok fizessenek a falu zálogbirtokosának Kisfaludy Jánosnak és feleségének. Farkas Annának 159 tallért, majd pedig neki, mint örökjogú földesúrnak 229 tallért, aminek ellenében a telket inscribálja nekik. Az inscriptio azt jelentette, hogy zálogügylet jött létre a földesúr és a kölcsönadó — rendszerint nemes, vagy nemesítést szorgalmazó — személy között, amely szerint a hitelező, mint a hitelezett összeg kamatját, szabadon élvezhette a zálognak tekintett egész, vagy töredék jobbágytelek müveléséből eredő hasznot, mentességet kapott a telek és összes tartozékai után járó paraszti adózástól és szolgálattól (a robot és a cenzus alól mindig, a terménydézsma alól azonban nem mindig). Ez a szabadság öröklődött mindaddig, amíg a földesúr jogutóda vissza nem fizette az inscriptio összegét — de sokszor kikötötték a szerződésben, hogy a földesúr néhány évtizedig nem váltja vissza a házhelyet, hanem meghagyja annak zavartalan haszonélvezetében a hitelezőket. Fontos kiemelni, hogy az inscriptio ideiglenes birtokátruházás volt, így a sessio tulajdonjoga nem szállt át a kölcsönadókra. Témánk szempontjából fontos az ilyen inseriptios levelek szokásos záró rendelkezése is. A földesúr az említett Vasas testvéreket is biztosította: „sőt ar(r)a is adok nekiek szabadságot, (hogy) valamikor reád érkeznek, Kegyelmes Urunktól Őfelségétől armalisokat szerezhessenek magokanak", melyet is az ország törvényei szerint ajánlani fog, és a kihirdetés alkalmával nem mond ellent. A jobbágynemesítés eljárásának a földesúr felszabadító levele (manumissio, exemtio) megszerzését követő lépése a lakóhely szerint illetékes nemesi vármegye ajánlása volt. Ezt követően az udvari hivatalokat járta meg az ügy, ahol a városi polgároknak, illetve más szabadosoknak két-három királyi tanácsos ajánlását is meg kellett szereznie — ami nem ment ingyen. Magas taksát kért a kancellária is a címerrajzzal ékesített díszes oklevél kiállításáért. A címer latinul arma, a címerlevél litterae armales, így kapták a birtokadomány nélkül nemesített személyek az armalista elnevezést. A nemesítés csak akkor vált érvényessé, ha azt ellentmondás nélkül kihirdették a nemességszerző lakóhelye (vármegye, sz. kir. város) közgyűlésén is. Átköltözés esetén az új lakhely hatóságaival is el kellett ismertetni a kiváltságot. Sokszor megesett, hogy az eredeti armális a zavaros időkben megsemmisült. Ilyenkor tanúkkal kellett bizonyítani, hogy az igénylő, vagy apja használatában (in usu) volt-e a kiváltságoknak. A 16—17. században ugyanis a Királyi Könyvekbe nagyon hiányosan írták be a kibocsátott kiváltságleveleket. Ezért sok volt a kétséges és gyanús 16 OL P 11 Balassa es. lt. Ser. I. Fase. XIV—XVI.
