Századok – 1985

Tanulmányok - Pálmány Béla: Nógrád vármegye nemességének átrétegeződése (1542–1848) I/3

6 pAlmány béla birtok hiányában zömmel a világi főnemesek szolgálatába szegődtek, és megélhetésüketjobbágytelkek inscriptio-ba vételével, uradalmi tisztségek vállalásával, városokba, mezővárosokba költözve kézműves vagy marhakereskedő foglalkozással biztosították. Megyei hivatalra armalistát nem választottak, mivel a kor felfogása szerint anyagilag nem voltak függetlenek. Az egytelkes nemesek (nobiles unius sessionis) a köznemesség ősi — az egykori várjobbágyok utódainak tekinthető — szegény rétegét képezték. Tulajdonviszonyaik alapján a birtokos köznemesek és a birtoktalan armalisták között álltak a társadalmi ranglétrán, mivel telkük — melynek belső tartozékán, a házhelyen nemesi lakóházuk, a curia emelkedett (innen „kurialista" elnevezésük), külső tartozékait, a szántókat és réteket pedig ők maguk művelték — teljes jogú tulajdonosai voltak, megillették őket a királyi kisebb haszonvételek földesúri jogosultságai is, viszont nem voltak jobbágyaik. A praedialisták vagy egyházi nemesek ugyancsak ősrégi eredetű kiváltságokat őriztek meg egészen a jobbágyfelszabadításig. Egyes főpapok katonai kíséretével tartoztak, és ennek fejében önálló igazgatási és törvénykező fórumok, ún. székek alá tartoztak, adómentesek voltak, mint a nemesek, de jobbágy alattvalóik nekik sem voltak, mint a kurialistáknak. Voltak még további kiváltságos területek is, amelyek kollektív nemességet élveztek (így a jász-kunok, hajdúk stb.), részletezésüktől azonban itt el kell tekintenünk, annál is inkább, mert Nógrád vármegyében nem léteztek. A magyar nemesség rétegződését érzékeltetendő — először a paraszti sorsú nemesség életmódjának feltárásában úttörő munkát végző néprajzkutatók, majd egyre inkább a társadalomtörténészek is — előszeretettel használnak olyan terminus technicus-okat, mint a „kisnemes", a „középnemes", illetve „arisztokrata". Egyik kifejezés sem alkalmas azonban arra, hogy statisztikai feldolgozás esetén nómenklatúra (minőségi ismérvek szerinti képezett csoportok) tagjaként szolgáljon. A kisnemes jelző a „paraszti vagy iparos életmód" közös voltát hangsúlyozva elmossa a tulajdonviszonyokban mutatkozó különbségeket armalisták, kurialisták és praedialisták között, a középnemes kifejezéssel a birtokos köznemesek egy részét szokták illetni, de senki nem határozta meg, milyen felső határig — így ez parttalan fogalom. Az arisztokrata kifejezés pedig véleményünk szerint csak az 1848 utáni, születésük feudális kiváltságait élvező nagybirtokosokra találó, korábban egyetlen törvényben, egyetlen hivatalos iratban sem olvasható, de a politikai és szépirodalomban is csak a reformkorban honosodott meg. Nem e fogalmak „kiirtása" érdekében szögeztük le e véleményünket — ez úgyis hiábavaló igyekezet lenne —, hanem azért, mert statisztikai feldolgozáshoz a nomenklatúra pontos körülhatárolása nélkülözhetetlen. Mindazonáltal jobbnak tartanánk, ha történészeink a törvényekben használt, jól meghatározható jogi kategóriákkal élnének.