Századok – 1985

Közlemények - Balázs Sándor: Jászi Oszkár és a „Revista Vremii” V/VI 1195

1232 BALÁZS SÁNDOR Persze a felszíni szemlélő számára talánynak tűnhet, miként lehetséges, hogy a politikai meggyőződésük tekintetében egymástól távol álló politikusok — Maniuról ugyanis a legnagyobb jóindulattal sem mondhatjuk el azt, amit Jásziról, hogy ti. a radikális polgári demokratizmus egyik élharcosa volt — az eszmék sokat emlegetett barikádjain találkozhattak. A magyarázat talán mégsem lehetetlen. Ez alkalommal elveknek, nem pedig politikai gyakorlatoknak közös pontjairól van szó. Maniu ugyanis, bár kitartott a húszas évek eleji állásfoglalása mellett — a Jászihoz hasonló állami összefogás-tervet még 1934-ben is időszerűnek tartotta, s ismételten visszautalt tíz év előtti gondolataira — a jól csengő szavakon, az elvek leszögezésén nem jutott túl. Politikai gyakorlata nemigen igazodott ezekhez az önmagukban valóban tetszetős elgondolásokhoz. Ezért az elvont, ki nem mondott, de a gondolat-konstrukcióból kikövetkeztethető, itt-ott megmutatkozó azonosság köztük talán nem meglepő. Mint ahogy az sem, hogy helyenként kölcsönös kizárásig menő ellentmondásokat is felfedezhetünk gondolatépítményeik között. Maniu ugyanis az elvek erőterében sem volt következetes önmagához. Míg — miként fentebb kitűnt — egyfelől minden államnak az elképzelt szövetségben elfoglalt helyét gazdasági potenciáljától, annak megszervezésétől és ésszerű kihasználásától tette függővé, másfelől valamilyen misztikus elméletet kreált, mely szerint a román népnek „isteni hivatása" van, a világ eme részén, a Duna és a Fekete-tenger mentén kialakítandó alakulatnak „gravitációs központjává" kell válnia. A szuverenitásra, egyenjogúságra épülő és mindenféle hegemonizmus nélküli, Jászi-féle dunai összefogásba az ilyen kiváltság sehogy sem férhetett bele. A Maniu terjesztette eszmék, most már tartalmuktól függetlenül, egy szempontból mégis figyelemre méltók: a külföldről jövő különböző összefogás gondolatokkal együtt hangulatot teremtettek, lehetőségeket csillantottak fel, sűrűbbé tették azt a szellemi légkört, amelyet a Jászi és az RV közötti eszmecsere is formált. Eképpen lehetőség nyílt a folytatásra, mások is közeledni mertek a témához, ezúttal még a romániai magyar kisebbség soraiból is. így az általunk tárgyalt baráti kapcsolatteremtés Jászi és az RV között részévé vált a már jelzett folyamatnak, amelynek állomásait — mivel ezek elemzése kívül esik mostani vizsgálódási körünkön, s külön tanulmányokat érdemelne — ez alkalommal csak felsorolás szerűen jelezzük. Gyárfás Elemér „Erdélyi problémák" címen (Kolozsvár, 1923) kiadott kötetében, az említett hangulathoz igazodva, Jászitól függetlenül, vallási alapon hangsúlyozta az erdélyi magyarság „Istentől rendelt világtörténelmi hivatását", azt, hogy összekötő kapocs legyen az itt élő népek között, kiemelte Magyarország és Románia érdekközösségét s az államközi viszonyok rendezésének szükségességét. A Lúgoson megjelenő nemzetiségpolitikai szemle, a Jakabffy Elemér szerkesztette Magyar Kisebbség állandóan napirenden tartotta a közép- és délkelet-európai országok közötti harmónia megteremtésének szükségességét, azonnal lereagált minden olyan hangot — jöjjön az az országon belülről vagy a határokon túlról —, amely szükségesnek tartotta a jószomszédi viszonyt, emellett áttekintéseket adott a magyar—román uniós törekvések, a konföderációs tervek történetéről. A budapesti