Századok – 1985
Tanulmányok - Hanák Péter: A másokról alkotott kép. Polgárosodás és etnikai előítéletek a magyar társadalomban (a 19. század második felében) V/VI 1079
1096 HANÁK PÉTER szellemben és jellegzetességekben a régi, a változásra, beolvadásra képtelen idegen elem marad.4 6 A magyar politikai és szellemi vezető rétegnek a liberális nacionalizmuson nevelkedett többsége honorálta a zsidóság asszimilációját. Ebben számosan nyereséget, főleg a szomszédnépekkel szemben elért erőgyarapodást láttak. Sokukat személyes barátság és megbecsülés fűzte a zsidó elit egyes tagjaihoz. De még a liberális elit számára sem volt problémátlan a nagyarányú zsidó beolvadás, amiben számukra hármas fenyegetés rejlett. A hasonulás révén most már rejtettebbé váltak a „magyar jellemtől idegen" zsidó sajátosságok, amelyek a sajtó, a tömegkultúra, az egyes intenzívebb társas interakciók révén rombolhatják a magyar karaktert. Aggályosnak tartották másodszor azt is, hogy a zsidóság a magyarságba olvadva is megtartotta a régi közösség iránti lojalitását. A zsidó szolidaritás erősebbnek látszik, mondották, mint a magyarság iránti odaadás. Ezt az aggodalmat már bizonyosságként konstatálta a nemzetiségi kérdés egyik szakértője, aki szerint egyedül „a zsidóság alkot oly, a többitől megkülönböztethető tömeget, mely magyarul beszélve és magát magyarnak vallva, érdekeit nem mindig azonosítja a magyarság érdekeivel".4 7 Az egyik korabeli főpap egyenesen „a zsidó közösség" ügynökeinek nevezte a beolvadókat, akik azért veszélyesek, mert nem alkotnak külön nemzetiséget, látszólag ők is jó magyarok.4 8 Az asszimilált zsidókat a magyar társadalom nagy része külön elemként kezelte, éppúgy, mint a többi közép-európai befogadó társadalom többsége is. Rajtuk jobban felismerte saját hibáit, rossz tulajdonságait, mint a be nem olvadó, más karakterű kisebbségeken. Az asszimilált zsidóban könnyen felfedezte és fölényes gúnnyal bírálta a magyar dzsentri, de még a németből jött, fölkapaszkodott polgár is az úrhatnámságot, a rangkórságot, az önzést, a kifelé forduló, üres életet, a hangoskodást, a modortalanságot, amelyet a saját fajtájában nem vett észre, vagy ha szemet szúró volt, úri virtusként mentegetett. A polgári átalakulás folyamán a magyarságban néhány olyan — valószínűleg egyetemes — sztereotípia rögződött meg, amellyel az asszimilációs fokozatokon és a helyi árnyalatokon túlmenően jellemezte az időtlen és változatlan zsidót.4 9 A zsidó önző, pénzsóvár, haszonleső, ravasz spekuláns és kíméletlen uzsorás, materialista, ami kapzsiságot is és mentalitást is jelentett, egyszóval: a „,kapitalista világfelfogásnak mintegy inkarnációja Magyarországon".5 0 Ez a materializmus azonban nem az anyagelvü filozófián, hanem a hasznosságelvű tőkés pragmatizmuson alapul. Innen ered „a pénz túlbecsülése", és a csak pénzben kifejezhető munkaeredmény meg-46 Szörényi Andor, i. m. 5—6., 18—22. — Kolozsváry-Borcsa hasonló véleménye igazolására Prohászka Ottokárt idézi: „A zsidó idegen volt és idegen maradt és nem asszimilálódott. Magyarul beszélt, de zsidóul érzett ..." i. m. 59. 47 Zsidókérdés. HSz. 1917. II. Radisics Elemér hozzászólása. 118. 48 Uo. Ravasz László hozzászólása. 127. 49 Allport, i. m. 287. 50 Zsidókérdés. HSz. 1917. II. Bosnyák Zoltán hozzászólása. 59.
