Századok – 1985
Tanulmányok - Hanák Péter: A másokról alkotott kép. Polgárosodás és etnikai előítéletek a magyar társadalomban (a 19. század második felében) V/VI 1079
A MÁSOKRÓL ALKOTOTT KÉP 1093 amikor az itt ragadt osztrák hivatalnokok zöme elmagyarosodott, beolvadt a dzsentri szellemű „úri középosztályba". Más típusba tartozott a német városi polgár, akinek egy része, az erdélyi és a szepesi szászok, a felvidéki bányavárosok, a dunántúli kereskedővárosok polgársága évszázadok óta az országban élt. A magyar nemes szeme benne mindenekelőtt a haszonszerzőt, sőt a haszonlesőt látta, aki nem becsületes úton — vagyis nem királyi adományból, öröklésből, rablásból — szerezte vagyonát. Eme polgárság példaképe évszázadok óta az „ánglius" és a „hollandus" kalmár volt. „A hollandus előtt semmi tekintete nincs a becsületnek, hanem a haszonnak; minden dologban első kérdésük: lészen-e haszon a dologban?" — írta egy magyar nemes már a 17. század közepén. Az igaz „magyarnál viszont a becsület előbb mosdik a kereskedő vargák hasznánál".3 5 A német polgár legfőbb értéke úgyszintén a haszon, ezért nem sajnál semmi fáradságot sem. Viszont tényvaíóság, sokat, szívósan és fáradhatatlanul dolgozik, nem ismeri a kényelmes élet, a mulatozás örömeit,3 6 amint ezt a beszéd- és mentalitásparódiáknál láthattuk. A német polgár házában, igaz, rend van és tisztaság, senkinek sem áll a keze, de kíméletlenül hajszolják önmagukat is, szolgáikat is. A németeket ,,a munka aszkétáinak komor fanatizmusa"3 7 jellemzi. A német polgárasszony, egy anekdotikus elbeszélés szerint, reggeli hatkor ment el háztüznézőbe, s minthogy a jövendőbeli menyét még ágyban találta, lemondta a házasságot. „Ilyen nagyúri dáma nem való az ő egyszerű polgári házába." Ugyanő volt az, aki jövedelméből kincseket, nemes bútort, bécsi porcelánt, ezüstöt vásárolt, de soha semmit sem használt. A kincsek szimbólumai, nem eszközei voltak a jómódú polgár életének. Sok vonásban megegyzik a polgáréval a harmadik német típus, a sváb paraszt jellemrajza. A svábok szívósak, makacsok, zárkózottak, hidegek, nehezen barátkoznak, szívességből semmit sem tesznek. Házuk mindig gondosan zárva, nehezen nyílik meg az idegen, a vendég előtt. A sváb vidékeken hajszásabb az élet. Ott a szekerek mindig ügetésben mennek, „mindig hajszolják egymást az emberek, onnan terhek alatt görnyedő munkások lihegése, hordók kongása, kalapácsok csattogása hallatszik. Rettenetes sietségükkel és brutális lármájukkal a németek fölriasztották és elkeserítették az egész Bánságot, amely addig oly édesdeden sütkérezett virágos mocsarai között". És végül a német fő hibája az, hogy német, nincsen benne „semmi virtus". Ő a császár alattvalója, megdobban a szíve, ha a Gotterhalte dallamát meghallja. A derék német polgár nem politizál. „Az a császár gondja. Polgárember arra való, hogy dolgozzék," — így gúnyolta az elmagyarosodott „sváb" író saját fajtáját.38 35 Vitnyédi István 17. századi nemes vélekedését idézi Benczédi László: A magyar rendi nemzettudat sajátosságai a 16—17. században. Nemzetiség a feudalizmus korában. Értekezések a történettudományok köréből. 64. köt. Bp. 1972. 126. 36 Ezért aztán a ,jó magyar ember", még az egyszerűbbje is, lenézi őket. L. erre a Borsszem Jankó karikatúráját a „megyei virtusról", 1885. július 26. 37 Herczeg Ferenc: Történelmi regények. A hét sváb. Bp. 1983. 425. 38 Uo. 424., 425—427. 2 Századok 1985/5—6
