Századok – 1985
Tanulmányok - Hanák Péter: A másokról alkotott kép. Polgárosodás és etnikai előítéletek a magyar társadalomban (a 19. század második felében) V/VI 1079
1082 HANÁK PÉTER (házisapka), szájában szivar vagy hosszú szárú pipa, ami az asszimiláció látható jele, de lábán a magyar szemmel német specifikumnak látott papucs. A hazai német polgár nem kirívó gazdagságával, kizsákmányoló jellegével, hanem közhelyes nyárspolgáriságával válik már rajzban is komikussá. A Német Maxi távoli rokona a sváb paraszt, akinek alakja ugyancsak később, az alldeutsch nacionalizmus ébredezésekor, a múlt század utolsó évtizedeiben jelenik meg a sajtóban. Kezdetben ő is keszeg, egyszerű paraszti ruhában, fapapucsban dolgozik, csak később hízik meg pocakos „kisgazdává". Tanulságos karikatúrát találunk a 18. században bevándorolt német telepesek asszimilációjára, rangemelkedésére — és e folyamatokkal járó metamorfózisokra. A Wekerle Sándor miniszterelnök (1892—1895) karrierjét gúnyoló konzervatív karikatúraelső része (a „mecklenburgi ősök"), egy hajdani Wekerlét mutat be jellegzetes német parasztruhában, Zipfelmützével, térdnadrágban, fapapucsban, amint vet és irtja a patkányokat. A kép második darabja (a „szittya unokák") az elmagyarosodott utódot ábrázolja díszmagyarban, kócsagtollas kalpagban, az oldalán karddal, a miniszteri bársonyszékben, — ám az ölében, a vállán, körös-körül ugrándozó, csúf kis zsidó-patkányokkal, akik a polgári házasság bevezetésén és az izraelita vallás recepcióján örvendeznek. A karikatúra a kirívó antiszemita politikai implikáción túlmenően, a képes illusztrációval azt is sugallja, hogy a bevándorolt és asszimilált német csak külsőre, öltözetben, viselkedésben magyarosodott el, de hiába öltötte fel a summum simbolum Hungaricum-ot, a díszmagyart, „lélekben", mentalitásban nem vált magyarrá.6 * Még differenciáltabb, formákban és ötletekben gazdagabb a zsidóság típusainak és átalakulásának az ábrázolása. A liberális sajtóban a zsidó eleinte inkább nevetséges és lenézett, mintsem ellenszenves alak: a házaló — toldott-foldott gúnyában, nyűtt bocskorban, batyuval a hátán. Ő a handlé, a rongyszedő, rangosabb kiadásban a „gyapjas", a „bőrös", a „tollas" zsidó, aki még megtelepedett és meggazdagodott boltos korában is őrzi a korábbi vonásait, legfeljebb a foltos kaftánt váltja fel a hosszú fekete zakó, s az alázatos mosolyt az üzleties előzékenység. A kiegyezés idején, az alkotmányos érában aztán megjelenik az elmagyarosodott zsidó írók által megrajzolt önarckép, asszimilálódó figurák, akik dicsérik is, bírálják is a befogadó társadalmat, tükröt is tartanak eléje; mindenesetre van bennük annyi önirónia, hogy beilleszthetők az emancipációt kimondó magyar liberális urak alkotta lenézően toleráns képbe. A karakterfigurák közül a leghosszabb életű egy magyar zsidó élcmester, Ágai Adolf szülötte volt: Seiifensteiner Solomon, az adomázó rezonőr. Első pillantásra tipikus zsidó külső: vastag orr, hamiskás szem, sűrű szőrzet, széles ajak és széles mozdulatok, kezével is állandóan „beszél", gesztikulál. Hétköznap sapkában, mellényben, mosolyogva, ünnepélyes alkalommal cilinderben, zakóban, felöltőben 6 Herkó Páter, 1894. szept. 2. — A lap keletkezésére és jellemzésére Der si, im. 63—74.
