Századok – 1985
Tanulmányok - Pálmány Béla: Nógrád vármegye nemességének átrétegeződése (1542–1848) I/3
4 PÂLMÂNY BÉLA es a subsidiumról. A nemesi felkelő ezredek nem túl nagy harcértéke és nehézkes szervezhetősége miatt az 1715:8. tc. kimondta az állandó hadsereg felállítását, melynek teljes ellátását — a hadiadót, az újoncozást, az előfogatot, a beszállásolást és az élelmezést — a nemesség a parasztságra hárította. Ugyanakkor azonban a rendek továbbra is ragaszkodtak személyes katonáskodási kötelességük rendkívüli esetekben való fenntartásához, mivel éppen ezzel, a „vérrel adózással" indokolták saját kiváltságaik jogosságát. A viszonylag békés 18. században azonban már csak néhányszor került sor insurrectio meghirdetésére: Mária Terézia kérésére 1741-ben, majd a napóleoni háborúk idején négy ízben. A rendkívüli hadisegély kivetése során a nemeseket és — ahogy a korabeli törvények mindig hozzátették — mindazokat, akiket nemes néven szoktak nevezni, évszázadokon át vagyonuk arányában terhelték meg. A vagyon felmérésére a nemesi birtokok értékének vagy jövedelmének a felbecsülésével tettek kísérletet az egykorú adókivetők, de a módszer, vagyis az, hogy mit vettek alapul, sokat változott az idők folyamán. A nemesi birtok jövedelmének végső soron három fő forrása volt: a jobbágytelkek száma, amelytől a paraszti pénzjáradék (cenzus, summa), terményjáradék (gabona-, bor-, bárány-, méhraj kilenced) és robot nagysága függött, a királyi kisebb haszonvételek (kocsmáitatás, mészárszékek, malmok, pálinka- és serfőzdék, vámok stb.) kiaknázása, amelynek mértéke ugyancsak a telkek számától függött, és végül a majorsági gazdálkodás, amely azonban a 18. század közepéig csak a legnagyobb uradalmakban volt számottevő. A 16—17. században csak a nemes családfők által birtokolt jobbágyportákat vették alapul a subsidium kivetésekor, a jövedelem többi összetevőjének számbavételére csak a napóleoni háborúk idején tettek —egyre pontosabb—kísérleteket az illetékes vármegyei hatóságok. Mindazonáltal az alkalmazott adófelosztási rendszert a nemesség egykori képviseleti szervei határozták meg, mint méltányos és igazságos adókulcsot, így hitelesen feltárják a kiváltságosok között mutatkozó vagyoni különbségeket, és lehetővé teszik a nemesség társadalmi rétegződésének statisztikai módszerekkel történő vizsgálatát. A magyar nemesség ugyanis a 13. század közepétől a 16. századig lezajló társadalmi fejlődés eredményeként három, eltérő, de pontosan meghatározott kiváltságokat élvező rendet alkotott: a főpapok (praelati) és a világi főnemesek (barones, magnates) képezték a főrendeket, a köznemesek (nobiles) pedig az „egyszerű" kiváltságosok rendjét. Fontos hangsúlyozni, hogy az egyes rendeken belül a viselt állami, illetve egyházi tisztségek, valamint a feudális földtulajdon birtoklásának módozatai szerint már az 1848 előtti magyar magánjogot összefoglaló egykorú jogtudományi munkák szerzői is megkülözböztették a nemesség egyes csoportjait, említendő törvények megtalálhatók a Corpus Juris Hungarici — Magyar Törvénytár 1526 és 1836 közötti köteteiben (megjelent Bp. 1899—1901, szerk. Kolosvári—Óvári-Márkus), ezért lelőhelyükre a továbbiakban már nem hivatkozunk.
