Századok – 1985

Folyóiratszemle - Rutenburg V. I.: A korai polgári forradalmak IV/1071

FOLYÓIRATSZEMLE 1071 jól elhelyezkedése — lehetó'leg hajózható folyó mellett fekvő termékeny vidéken — valamint szorgalmas kézműves és kereskedő lakossága emelhet fel. A hazai iparosokat azonban - kortársaihoz hasonlóan lustának, iszákosnak tartotta, s - ugyancsak kortársaihoz hasonlóan - támogatta a külföldi iparosok behívását. Ez a szándék azonban még semmi esetre sem a merkantilizmus bevált ipartámogatásának előfutára, megvalósulása nem is javított a lengyel ipar helyzetén. Az idegen iparosok nem találták helyüket a társadalmilag kiszolgáltatott lengyel városokban, s megmaradtak patrórtusuk - valamely arisztokrata, esetleg vagyonosabb köznemes - függésében. Innen egyszerűen nem volt hova távozniok, kivéve ha másik patrónust próbáltak választani. Ez mind a nemességgel, mind a rájuk mégis féltékenykedő hazai polgársággal egy sor konfliktushoz vezetett. Az iparosok betelepítésével szemben Opalinski nem helyeselte a külföldi kereskedők betelepítését. Úgy vélte, tevékenységük veszélyeztetné a köznemesség érdekeit. Támogatta viszont a helyi vásárokat, amiből a városok tulajdonosai is jó jövedelmet élvezhettek. Pártolta a kiváltságok adományozását, de — s ez megint általános nemesi vélemény volt — nem az egyes polgároknak, hanem a városi közösségeknek. Mint nemestársai többségét, őt is aggasztotta a polgárság felfelé törekvése, a nemesi címek osztogatása a polgároknak. A kollektív, de mégsem általános kiváltságokkal a polgárságot igyekezett leszerelni. A város számára előnyösnek tartotta, ha falai között úri udvartartás van (neki is volt kúriája mindhárom városban), de károsnak, ha a polgárok, vagy akár a köznemesek fejtenek ki felesleges luxust. A tulajdonos szemszögéből pártolta a városi iskolák létesítését is: a tanulók odaköltöztetése a helyi forgalmat növeli, de ugyanakkor a tananyaggal a nemesi és polgári gondokodás is befolyásolható. Opalinskit nem tekinthetjük reformernek. Műve nagyon szerény változásokat várt volna el a városok igazgatásában. Nézeteit éppen ezért általánosíthatjuk, s kereshetjük mögöttük a 17. századi nagy-lengyelországi nemesség politikai elveinek kifejeződését. (Acta Poloniae Historien 48. kötet, 1983. 77-94.) B.J. V. I. RUTENBURG: A KORAI POLGÁRI FORRADALMAK A közlemény alcíme: A kapitalista korszak kezdete Nyugat-Európában. Tulajdonképpen egy periodizációs vitában fejti ki álláspontját az akadémikus szerző. Először sorra veszi az első, korai polgári forradalmakat. Engels megállapításaira hivatkozva a német parasztháborút és a reformációt említi elsőként. Rámutat a 16. századi német viszonyok korakapitalista jellegére, majd e célkitűzések antifeudális, polgári vonásait argumentálja. Az 1525-ös heilbronni programot citálja. Ebben az összbirodalmi törvényhozást, a nemesek hivatalviselési kötelezettségét, a papság világi hatalmának felszámolását, választott bíróság bevezetését, egységes mérték- és pénzrendszert, a feudális szolgáltatások megváltását, a polgári földtulajdon megteremtését fogalmazták meg. Veresége ellenére is magán viselte tehát a parasztháború a polgári társadalmi törekvéseket. Az egyidejűleg kibontakozott reformáció pedig az elkövetkező polgári forradalmak ideológiáját is meghatározta. Rutenburg a németalföldi forradalmat tekinti az első igazán polgári forradalomnak, a nyugaeurópai kapitalizmus nyitányának, s vitatja azt az általános szovjet felfogást, amely az angol polgári forradalmat tekinti korszakhatárnak. Mindenekelőtt plasztikus képet rajzol a kialakuló kapitalista társadalom alapvető osztályairól, társadalmi gyökerükről. A burzsoázia esetében a városi kereskedőket, kézműveseket, illetve földbirtokosokat, parasztokat említi, míg a proletariátust a városi plebsból, a tönkrement kisegzisztenciákból (falusi is) eredezteti. A társadalmi jelleg egyértelműen burzsoá voltát látja igazolni abban, hogy a kálvinizmus és az anabaptizmus tanításai terjedtek el ezeken az akkor spanyol birtokokon. A feudalizmus- és katolicizmus-ellenesség mellett az idegen uralom elleni harc is fontos, jellegadó eleme lett a németalföldi szabadságküzdelemnek. Az elkeseredett küzdelem eredményei közül kiemeli a politikai intézményrendszer burzsoá jellegét és a rohamos gazdasági fejlődést (textilipar, hajóépítés, kereskedelem, intenzív mezőgazdaság), amely a 18. századig vezető szerepet biztosít Hollandiának.