Századok – 1985

Történeti irodalom - Oszmanszkaja imperija i sztranü Cental’noj Vosztocsnoj i Jugovosztocsnoj Evropü v XV–XVI vv. Glavnüe tendencii politicseszkih vzaimootnosenij (Ism.: Niederhauser Emil) IV/1049

TÖRTÉNETI IRODALOM 1049 nyelvismeret hiányának (pl. Hasznos György kalocsai érsek helyesen Handó, 99.) vagy a történeti irodalom ismerete hiányának (pl. Vetési Albert nem Mátyástól kapott címert, hanem az ősi Kaplony nemzetségit használta, 490.). Az sajnos nem tagadható, hogy ezen a téren mi is vétkesek vagyunk: saját eredményeink jobb külföldi propagálása a hibák egy részét biztosan elkerülhetővé tette volna. Fügedi Erik OSZMANSZKAJA IMPERIJA I SZTRANÜ CENTRAENOJ VOSZTOCSNOJ I JUGO VOSZTOCSNOJ EVROPÜ V XV-XVI W. GLAVNÜE TENDENCII POLITICSESZKIH VZAIMOOTNOSENU Moszkva, 1984, Nauka, 301 1. AZ OSZMÁN BIRODALOM ÉS KÖZÉP-, KELET- ÉS DÉLKELET-EURÓPA ORSZÁGAI A 15-16. SZÁZADBAN. A KÖLCSÖNÖS POLITIKAI KAPCSOLATOK FÖ TENDENCIÁI A Szovjetunió Tudományos Akadémiája Szlavisztikai és Balkanisztikai Intézetében elkészült munka kollektív monográfiának tekinthető. A kötet felelős szerkesztője I. B. Grekov, a nálunk is jól ismert kiváló szovjet tudós fia, helyettese L. Je. Szemjonova, a szerkesztőség titkára L. V. Zaborovszkij, további tagjai G. G. Litavrin és Sz. F. Oreskova. Az egyes fejezeteket és alfejezeteket részben ők írták, részben az Intézet (és más akadémiai intézetek) kutatói. A források és a magyar szakirodalom alapos ismeretéről tanúskodó magyar fejezetek és alfejezetek szerzője a feudális-kori Magyarország történetének nálunk is elismert szovjet szakértője, V. P. Susarin. Mint a bevezető is íija, a könyv célja az volt, hogy az eddigi kétoldalú megközelítés helyett, amely az oszmán birodalmat és valamelyik kelet-európai országot vizsgálta kölcsönös kapcsolataiban, most az egész térséget együttesen vegyék szemügyre. A Konstantinápoly elestét követő évektől nagyjából az 1570-es évekig, vagyis a lepantói csatáig, az Oszmán Birodalom hanyatlásának első jeléig vizsgálják á szerzők igen részletesen a diplomáciai kapcsolatok alakulását, háborúkat és békekötéseket. Az első három fejezet mintegy a 15. század derekának a helyzetét mutatja be, a birodalom belső helyzetét, az oszmán feudális rendszerét, a többi közép- és kelet-európai állam viszonyait, meg a balkáni lakosság helyzetét az oszmán uralom alatt. A további fejezetek azután az időrend és az egyes országok szerinti tárgyalás egyfajta kombinációját adják, hol valóban a politikai kapcsolatokat általában egy-egy rövidebb, néhány évtizedes korszakon belül, hol egyes országok vagy országcsoportok kapcsolatait, így a 6. fejezet Magyarország és az Oszmán Birodalom viszonyát Mohácsig, a 9. fejezet a Habsburgok, Magyarország és Erdély kapcsolatait a 16. században, de két fejezet tárgyalja a dunai fejedelemségek viszonyát a birodalomhoz stb. Természetes, hogy ez a fajta tárgyalásmód óhatatlanul bizonyos ismétlődésekre vezet, de ezek nem túlságosan zavaróak, mert más-más fejezetekben fordulván elő, a dolgok különböző aspektusait vizsgálják meg. Nyilvánvaló az is, hogy a szovjet szerzők a 16. században már Oroszország egyre növekvő szerepét emelik ki, ennek során IV. Iván alakját mondhatni egyértelműen pozitívan mutatják be, hiszen belpolitikai kérdésekre a téma szempontjai miatt nem kell kitérniök. A sok eseménytörténet mellett kissé más jellegű a 13. fejezet, amely azt vizsgálja meg, milyen szerepet játszott az oszmán terjeszkedés a korabeli szláv országok publicisztikájában, sőt szépirodalmában is. Itt leszűkítés a szláv országokra nem szerencsés, a nem szláv országok és népek állásfoglalását is figyelembe lehetett volna venni, hiszen csak így alakulhat ki teljes kép arról, valóban mennyire központi probléma volt az oszmán expanzió akár még a lengyel-litván állam számára is, amelynek központja viszonylag a legmesszebbre esett Isztambultól. A birodalom belső viszonyainak tárgyalásánál a szerzők szerencsére szakítottak az eddigi egyoldalú szemlélettel, amely az erőszakos iszlamizálást általános érvényű jelenségnek tekintette, különösen a 15. század vonatkozásában mutatnak rá arra, hogy ez inkább kivétel, aminek persze fiskális okai is nyilvánvalóak, hiszen a nem muzulmán ráják adója nagyobb volt. Persze, a 16. szá-