Századok – 1985

Közlemények - Engel Pál: Ung megye településviszonyai és népessége a Zsigmond-korban IV/941

UNG MF.GYE 1398. ÉVI ÖSSZEÍRÁSA 983 ügy látszik, voltak magyar telepesei is, mert - szintén 1437-ben - a ruténokon KIVUI a „keresztényeknek" is volt itt fakápolnájuk. A további hat, viszonylag korainak tekint­hető település Kisberezna, Dubrinics, Nagyturica, Ublya, Vorocsó és Zaricsó. Klenován csak a homonnai ág birtokolt 1398-ban, míg (Turia-) Paszika, Poroskó, (Turia-) Remete és Ószemere Gerényi László mester kizárólagos birtokában volt. (Paszika ekkor még Dyapu néven szerepel, ami a magyar ,gyepű' szó orosz változatának látszik.) Ezek alapítását tehát a 14. század utolsó három-négy évtizedére tehetjük. 1398-1437 kö­zött további hét falu létesült itt, a 16. század közepéig pedig további mintegy nyolc-tíz. A vidék falvainak többi része (legalább 45 helység) már egészében az újkor létesít­ménye.19 7 A 14—15. századi telepesek nagyrészt, vagy talán kizárólag, ruténok voltak. Fakápolnáikat a vidék meglevő 20 települése közül 12-ben jegyezték föl 1437-ben.'98 A vidék településeit a következő táblázat tartalmazza. A birtokos nevét ezúttal nem tüntetem föl, mivel az egész terület a Druget családé volt. Helyette közlöm az 1437. évi A IV. zóna ( ,,gyepüelve") települései a) 1398-ig létesült falvak Sor szám Helység 1000 k.h. Jobbágy 1398 Porta 1427 Lakott ház 1437 Puszta 148 Berezna, Kis-(131) 4,1 |28]a 25 29 4 149 Berezna, Nagy- (128) 5,2 30 33 27 13 150 Dubrinics (126) 4,9 23 32 36 6 151 Klenova ( 144) 3,8 Z 9 -11 -152 Paszika, Turia- (141) 7,9 10 -16 3 153 Perecseny (133) 6,1 29 30 39 4 154 Poroskó (143) 8,5 19 -20 6 155 Remete, Turia- (147) 7,1 4 -14 b 1 156 Szemere, Ö-(148) 3,9 8 -15 157 Turica, Nagy- (139) 4,5 10 -15 -158 Ublya (145) 5,5 Z |28 |c -19 -159 Vorocsó (119) 5,3 10 -9 3 160 Zaricsó (137) 6,4 22 -26 3 összesen: 73,2 230 120 276 43 Magyarázatok : aBecslés. A Homonnaiaknak 14, Gerényinek ismeretlen számú jobbágya volt itt. bAz összeírásban Zerychow néven említik, valószínűleg elírásból. (Zaricsó is megtalálható benne Sarychow néven.) cBecslés. A Homonnaiaknak 14, Gerényinek ismeretlen számú jobbágya volt benne. 1S, A 16. század közepén meglevő falvakról hozzávetőleg tájékoztat az 1552. évi dikális összeírás (OL Conscriptiones portarum, t. 47, f. 1 sk.), valamint a Druget-család birtokainak felsoro­lása egy 1551. évi ítélet levélben, bár ez valószínűleg korábbi állapotot tükröz (Történelmi Tár 1907. 108). Az 1538. évi portális összeírás (OL Conscr. port. 43. t.) e birtokokat összefoglalóan perti­nentie Krajna néven említi csupán. 1,8 Az 1398 előtt települtek közül Nagy- és Kisberezna, Dubrinics, Zaricsó, Perecseny, Paszika, Poroskó, Remete, Ublya; az 1398-1437 között telepítettek közül Kosztrina, Ulics és Hrabóc.

Next

/
Oldalképek
Tartalom