Századok – 1984

TÖRTÉNETI IRODALOM - Kaiser; David E.: Economic Diplomacy and the Origins of the Second World War. Germany; Britain; France; and Eastern-Europe 1930-1939 (Ism.: Berend T. Iván) 586

587 TÖRTÉNETI IRODALOM hatalomra jutása után következik be. Posse új gazdasági terve, majd a mintaként szolgáló 1934 februári német-magyar kereskedelmi egyezmény valóságos új nyitás (74-75.). A német gazdasági térnyerés két periódusa figyelhető' meg a térségben. Az elsőben 1934 és 1936 között Hjalmar Schacht politikája dominál. (Az olvasó igen érdekes képet kap Schacht közgazdasági nézeteiről is. 133.). 1935-36-ban Németország gazdasága sajátos válságba jut, az élelmiszer- és nyersanyag-kérdés különösen kiéleződik, amire a fegyverkezés lassításával lehetne ellensúlyt találni (Schacht). Ezzel szemben felülkerekedik a szélsőséges náci irányvonal: a válságból a 4 éves fegyverkezési tervvel, a „vaj helyett ágyú" gyakorlatával törnek ki. (A szerző bemutatja, hogy Göring jól ismert jelszava egyáltalán nem metaforaként született, hanem a legtárgyszerűbb gazdasági döntés magyarázataként.) Göring irányításával új gazdasági expanziós szakasz bontakozik tehát ki 1937-től kezdődően. (151-153.) A kelet-európai országok exportáló érdeke ugyan erre az időre megváltozik, hiszen kedvezőbb vüágpiaci értékesítési lehetőségek nyílnak meg, Németország már követel, és a'legtöbb esetben az előző évek piacmegnyitási taktikája kiegészülhet az élelmiszerek és nyersanyagok fejében történő német fegyverszállítások csábító lehetőségével. 1938-ra Németország gazdaságilag hatalmi pozíciókra tesz szert a térségben, s még Csehszlovákiának is legfőbb kereskedelmi partnere lesz (kétszer akkora részesedéssel, mint Franciaország és Anglia együttesen), de több esetben 40—50 %-os részesedéssel dominálja a kivitelt és behozatalt. 1939-ben már lehetővé válik Németország számára, hogy uralmi helyzetét kihasználja, és a kereskedelmi kapcsolatok további bővítése már az érintett országok addigi iparfejlesztési politikájának megkérdőjelezését is maga után vonta (263-268.). Ez évtől az addig sikeresen alkalmazott fegyvereladás-nyersanyag-vásárlás konstrukció is tarthatatlanná vált a fokozódó német fegyverkezés következtében. A békés gazdasági terjeszkedés politikáját azonban már a nyílt katonai agresszió váltja fel. Az 1938—39-ben fellépő súlyos németországi gazdasági feszültséget részben a Szovjetunió felé való nyitással, majd az európai hódításokkal oldják meg. Ha eddig ugyanis a tervezett hódításokat a feszített fegyverkezés szolgálta, most a sikeres hódítások segítik a további fegyverkezést. (281-283.) Németország tehát külgazdasági politikáját 1931-től, majd különösen 1934-től alárendelte külpolitikai céljainak, pontosabban gazdasági és politikai céljait ügyesen egyeztette. Ebben a Kelet-Európával hasonló német gazdasági-pénzügyi gondok (kiiring, devizakérdés) kedvező lehetőségeket nyújtottak. (316-317.) Ezen a ponton talán egyetlen hiányérzetet fogalmazhatok meg: e legutóbb említett tényező erőteljesebb kiemelésének hiányát. A német-magyar gazdasági reláció vizsgálata ugyanis feltehetően általános érvénnyel bizonyította, hogy a közös gyengeségekből fakadó kedvező lehetőségekkel Németország oly ügyesen tudott élni, hogy végül is gazdasági érdekeit egyáltalán nem kellett alávetnie politikai céljainak, hanem az utóbbiakat szem előtt tartva, első perctől nagy gazdasági hasznot húzott látszólagos „gesztusaiból", a piac biztosításából és a vüágpiacinál magasabb árak felajánlásából is, sőt, a gyakorlatban egyre növekvő áruhiteleket vett fel a súlyos helyzetben levő kelet-európai országoktól. Még fontosabb, s gyakorlatilag teljesen új az angol és francia politika ellentétes vonalának végigvezetése. A képlet ez esetben teljesen ellentétes: Anglia és Franciaország Kelet-Európa esetében ugyanis nem tudta összehangolni gazdasági és külpolitikai érdekeit, s utóbbit alávetették az előbbinek. Az a döntésük, hogy gazdasági kapcsolataikat birodalmaik keretében erősítik, hatalmas tévedésnek bizonyult (sőt, a szerző végső következtetéseiben odáig megy, hogy e hibát összefüggésbe hozza c birodalmak későbbi elvesztésével is). Ugyanilyen hiba volt, hogy e hatalmak Kelet-Európában makacsul védték a status-quot és képtelenek voltak rugalmas reagálásokra. (316-318.) A francia politikában időről időre jelentkeztek törekvések a politikai befolyás gazdasági eszközökkel történő megőrzésére, így pl. már a válság idején a Tardieu-terv (44-45.), vagy később Massigli pénzügyi javaslatai, illetve a Hodía-terv támogatása formájában (205.), sőt még München után is születtek erőfeszítések, főként a Romániával, Jugoszláviával és Bulgáriával kötött egyezmény keretében. (284.) Ezek azonban nem bizonyultak életképesnek. A harmincas évek első felétől jelentős francia-angol nézetkülönbségek jelentkeztek a kelet-európai külpolitikát illetően (100.), s a francia politikát is furcsa kettősség hatotta át. Mussolini javaslatait új négyhatalmi egyezmény kötésére, s ebben a Magyarország javára végrehajtandó területi revíziót az etnikai vonal mentén az angolok latolgatják, de a franciák elutasítják (105-106.), a francia keleti terveket viszont az angolok fogadják hideg tartózkodással (117.). Végül Franciaország, következetlenségei és tehetetlensége miatt, már az évtized