Századok – 1984
TÖRTÉNETI IRODALOM - Ránki György: Gazdaság és külpolitika. A nagyhatalmak harca a délkelet-európai gazdasági hegemóniáért (Ism.: Mérei Gyula) 577
581 TÖRTÉNETI IRODALOM piacra nem csupán a külkereskedelmi forgalom növekedésének a funkciója várt, hanem a gazdasági és a politikai hegemónia eszközévé is lett, Délkelet-Európában Németország kezében. Németország útja azonban a Neuer Plan után, só't részben emiatt sem volt zökkenó'mentes. A kisantant francia irányítással sorvadt ugyan, de még létezett. Ausztria és Magyarország politikailag még Dollfuss életében sem állt szemben Németországgal, de a hármas egyezmény formailag erősebben kötötte Olaszországhoz. A gazdaságban azonban a Neuer Plan óta egyre inkább Németországé lett a döntő szó, és ez nem csupán az Anschluss-veszélyt tartotta állandóan napirenden, nem csupán Magyarországot kötötte revíziós ambíciói miatt is mindjobban Németországhoz, de gazdasági érdekeik előbb Jugoszláviát, majd Romániát is fokozatosan Németország felé fordították, és ezzel - áttételesen - lazultak emez államoknak a kisantanthoz fűződő kötelékei is. Ugyanakkor a gazdaságban érvényesülő német befolyásnak a kezdeti előnyök után hamarosan érezhetővé váltak hátrányai is. A szerződések révén 1936-ig ugrásszerűen megnőtt eme kis országok külkereskedelmi forgalma Németországgal 1935-1936-ban azonban már kiderült, hogy a feléjük irányuló német export növekedése elmarad az oda tartó export értékétől és állandóan ún. kliringcsúcsok keletkeztek. Állandósuló passzív külkereskedelmi mérlege révén a gazdaságüag sokkal erősebb Németország egyre jobban eladósodott a kis délkelet-európai agrárállamoknál, amelyek a kliringcsúcs miatt arra kényszerültek, hogy a passzívum csökkentése érdekében elsősorban Németországtól vásároljanak és nem ott, ahol kedvezőbb lett volna számukra. így még szorosabbá vált a délkelet-európai agrárállamok gazdasági függése Németországtól. 1936 elején úgy tűnt, hogy enyhíthető a német gazdasági behatolás. A világgazdasági helyzet lassú javulása javított valamit az agrártermékek árain és világpiaci elhelyezési lehetőségein. Németországban - a kötetben felsorolt tények miatt — 1936-ban megtorpant a hitleri hatalomátvétel után észlelhető gazdasági fellendülés. Utóbbiban 1933 után a fokozódó fegyverkezésnek is jelentős szerep jutott. A német gazdasági behatolás enyhíthetőségéből azonban nem lett semmi Hitler az autarkiára épített négyéves terv segítségével akart felülkerekedni a nehézségeken. Ezzel is összefüggésben 1936 óta erősödött a német nyomás a balkáni államokra és Magyarországra. Mindezt segítette a nemzetközi politikai viszonyok alakulása is. A Laval-tervet Mussolini abesszíniai hadjárata, az ezt követő francia és az ennél is jóval erőteljesebb angol ellenzés buktatta meg, előmozdítván az olasz-német közeledést A Hodza-terv ugyan megkísérelt egyensúlyt teremteni úgy, hogy a tervből nem rekesztette volna ki a németeket sem, ám hiába támogatták az elgondolást a franciák és az angolok, a cseheket kivéve a többi Duna völgyi állam egymástól meglehetősen eltérő indokok miatt ugyan - a német nyomást is figyelembe véve —, elutasította. A Rajna vidék német megszállása, Franciaország erőtlen reakciója eme lépésre, a térség kis államait Franciaország gyengeségéről győzte meg, és megnövelte Németország katonai mozgásterét. Olaszország befolyásolási lehetőségei az abesszíniai háborút követően meggyengültek. Rá volt utalva a német politikai támogatásra. Gazdaságilag pedig Németország hegemóniája ekkorra már vitathatatlanná vált a dunai térségben. Olaszország befolyása legföljebb nem egyenrangú partnerként érvényesülhetett. Ezen a helyzeten mit sem változtatott a római egyezmény 1936. március 21-i újabb megerősítése, aminek csak formai jelentősége volt Az 1936. július 10-i német-osztrák gazdasági megállapodás ellenben valójában a német politikai és gazdasági hegemónia és a későbbiek során gyakorolt nyomásokkal együtt az Anschluss útját egyengette. Ilyen körülmények között nem véletlen, hogy 1937-ben a németek a gazdasági kérdésekről folytatott vitákban a német piac csábítása mellett a politikai és a katonai fenyegetés eszközeit is kezdték alkalmazni. A német gazdasági támadás 1937 óta Délkelet-Európában egyre nyíltabbá vált és a strukturális erőszakról mindinkább a nyílt erőszakra való áttérés jellemezte (jellemző példa erre 1937 nyarán a harmadik német-magyar gazdasági pótegyezmény). Németország már 1936 folyamán számos lépést tett annak érdekében, hogy a német tőke minél erőteljesebben bekapcsolódhasson a dunai térség államai nyersanyagkincsének kiaknázásába, hogy -elsősorban fegyverkezési céljainak szolgálatában —, érdekeinek megfelelően alakíthassa a kitermelés ütemét és biztosíthassa, hogy ezek a termékek kizárólag német piacra kerüljenek. 1935 óta fegyverszállítások révén is törekedett Németország magához láncolni a Duna völgyének egyes államait. A német gazdasági és politikai előretörésnek - a jelzett okok miatt - nemcsak Olaszország nem tudta útját állni, hanem - átgondolt gazdasági elképzelések híján, az apró ellenlépésekkel együtt is -, az angolok és a franciák sem. Ezeknek az államoknak gazdasági adottságai még Franciaország
