Századok – 1984
TANULMÁNYOK - Ránki György: Oroszország gazdasági fejlődése 1861-1917 433
450 OROSZORSZÁG GAZDASÁGI FEJLŐDÉSE 1861-1917 Kanadában, de kis mértékben még Magyarországon is betöltött, nevezetesen, hogy az exportjövedelmek révén ne csak a fokozódó iparosodást mozdítsa elő, de egy olyan mezőgazdasági belső piacot is kialakítson, mely a fejlődés következő szakaszában az iparnak, az importhelyettesítésen túlmenően is, megfelelő alapul szolgál. Az orosz gazdasági fejlődés ezen alapvető ellentmondása — mely nem kétséges, elválaszthatatlan volt a cárizmustól, a földesurak társadalmi-gazdasági és politikai túlsúlyának fennmaradásától — a századfordulót követően mind világosabban tudatosodott az orosz gazdaságpolitika irányítóinak legvilágosabb koponyáiban. A falusi társadalmi struktúra merevségének bizonyos lazítása már a 19. század utolsó éveiben napirendre került. Olyan részleges intézkedések és reformok, mint a Szibériába való telepedés megengedése (1889-ben) ugyan a cárizmus gyarmatosító politikáját is szolgálta —, de végsősoron a falusi társadalmi feszültség enyhítését célozta. Az 1893-ban született rendelkezés, mely az obscsinában végrehajtandó rendszeres földosztást csak 12 évenként engedélyezte, nem kétséges, a paraszti tulajdon erősödését szolgálta. De ez a rendelkezés meglehetősen csekély hatású maradt mindaddig, míg a paraszt földtulajdon feletti rendelkezése korlátozva volt, s az obscsinából való kilépést a falu engedélyéhez kötötték. Ily módon sem a földpiac, sem a munkaerőpiac nem vált teljesen szabaddá és mobillá.28 A századforduló Oroszországban rendszeres éhínségekkel és parasztlázadásokkal köszöntött be. Az agrárkivitelt tovább fokozni lehetetlennek tűnt, pedig a kivitel már a 90-es évek második felében sem emelkedett a 90 évek elejéhez képest. S bár jóllehet, a 80-as évek elejével összevetve Oroszország majdnem 50 %-kal több gabonát exportált — értékben ez a gabonaárak csökkenése következtében nem haladta túl a 80-as évek szintjét. Az orosz fizetési mérlegtöbbletet és a változatlan erős ipari importot úgy tűnt, nem lesz miből finanszírozni. Ténylegesen 1901 és 1905 között sem emelkedett a gabonakivitel. Witte, akit az orosz nemesség nemegyszer tisztán konzervativizmusból vádolt a mezőgazdaság érdekeinek elhanyagolásával - már a századforduló előtt felismerte a mezőgazdaság vásárlóerejének hanyatlását. Mivel természetesen a mezőgazdaságot terhelő adók csökkentésére nem gondolt, hiszen ez szemben állt volna az iparosításra tett kísérleteivel, így a megoldást abban kereste, hogy a változatlan adóteher elviselhető legyen a parasztság számára. Teljes jogi biztonságot, a paraszti föld feletti szabad rendelkezést tűzte ki elérendő célnak. Természetesen az orosz politikai és társadalmi erőviszonyok mellett még hosszú küzdelemre volt szükség, míg bármiféle reform keresztülvihető volt. A századforduló után a parasztlázadások árnyékában Witte egyértelműbben vetette fel az obscsina megszüntetésének és a paraszti földtulajdon teljes szabadságának gondolatát.29 Sok kisebb engedményt ugyan sikerül kicsikarnia, de az 1905-ös forradalomnak kellett közbejönnie ahhoz, hogy a cári kormány és a földesurak hajlandók legyenek egy olyan átfogó reform kidolgozására, mellyel egyidejűleg akarták a falun a robbanásig feszülő társadalmi ellentéteket feloldani, és a mezőgazdaság kapitalista fejlődése elé emelkedő feudális gátakat tovább csökkenteni vagy elhárítani. A Sztolipin nevéhez fűződő reform a kapitalizmus 2'Harry Wille t s: i. m. 2 9Sz. 1. Witte: Egy kegyvesztett visszaemlékezései. Budapest, 1964. 363-391. '(Vö. erre a könyv negyvenegyedik fejezetét: ,A parasztkérdés 1905. október 17-e előtt.") és T. von Laue: S. Witte and the Industrialization 222-230.
