Századok – 1984
KÖZLEMÉNYEK - Lugosi Győző: Benyovszky Móric Madagaszkáron - "Autolegenda" és valóság 361
BENYOVSZKY MÓRIC ÉLETÚTJÁRÓL 383 Marpene apja; ezt a Dian Bevoulle-t negyven négerrel és anakandrian-nal együtt Ravel-nak, Pronis6 9 feleségének volt az apja; Dian Bevoulle vagy Bevoulü fia Dian Mihailé volt, Dian Marpene apja: ezt a Dian Bevoulle-t negyven négerrel és anakandrian-nal együtt Ivoulleban ölték meg, midőn Dian Tsiamban ellen harcolt; Dian Mihalle-t megmérgezték Fanshere-ben Dian Ramach parancsára, a felesége pedig, férje halála után két vagy három nappal, bánatában elvágta saját torkát. Dian Ramach-nak két fia és négy lánya volt, és a legidősebb lánya, miután házasságot kötött az egyik nagyúrral,krokodilt hozott a világra. És - mivel féltek, hogy borzalom tölti el, ha megtudja, hogy szörnyet szült — azt mondták neki, hogy gyermeke halva született. Amaz azonban mindenképpen, élve vagy halva, látni akarta magzatát, haragra gerjedt és megparancsolta, hogy mutassák meg neki; így aztán meg kellett mondani az igazat. Ez akkora fájdalommal töltötte el, hogy bánatába belepusztult,éselmondta,hogy rögtön azután,hogy megfogant, a folyóra ment mosakodni (a vidék szokásának megfelelően), ahol megpillantott egy krokodilt, amely félelmet és rémületet keltett benne, és ez okozhatta ezt a végzetes hatást magzatára. Dian Ramach egy másik lánya, akit Dian Ramise-nak hívtak, Dian Rasouzefinarets-hez ment féijhez, és puskagolyótól sebesült meg, amikor a franciák megtámadták Fanshere falut; itt esett el egy golyótól Dian Ramach, és egyik fia, Dian Tsanzoa is itt öletett meg. Az említett Ramise tíz hónap múlva halt meg. Nővére, Dian Ramisema, Dian Maclúcore-hoz ment nőül, akinek született egy fia, a neve Houlouve; ezt Fanshere-ben Naquart atya keresztelte meg, és keresztapja, Dian Ramach a Jerome nevet adta neki, Dian Ramach keresztapjának neve után, aki régen alkirály volt Goán. Egy másik leánytestvér, Dian Racase, Dian Bel-hez ment feleségül, akinek legidősebb fiát Dian Panolahé-nak hívták, és akit Dian Machicore-ral és annak két fiával, valamint négy unokaöccsével együtt Fort-Dauphin-ban öltek meg. Fia, Jérôme, valamint három unokaöccse Franciaországba szállíttatott, és ezektől a néhai Dian Ramachnak, Carcanossi királyának még három unokája, illetve unokaöccse született; az utolsó pedig, Dian Mandombouc, továbbá Dian Rassouze és annak fia, Dian Voanghe, szintén megöletett, és mindez ezerhatszázötvenhatban történt. Dian Sirava fiai Dian Tseronh és Dian Radam Finarets voltak, ez utóbbi egy másik fiatal fiúnak volt az apja, aki szintén Franciaországban, Párizsban van. Az ágazatnak most Dian Tseronh a vezetője, aki fivéreivel és egész rokonságával együtt visszahúzódott az Amboulle völgyébe, éa feleségül azt a nőt vette el, aki Pronis-é is volt; ettől az asszonytól fia született." Következzen most a Benyovszky által közreadott „tömörített" és kissé „kiigazított" változat, vagyis az emlékiratok Függelékének „A Safé Ramini eredet a Fassirikönyvből fordítva" [Origine de Safé Ramini traduit du livre Fassiri] c. szakasza. „Rahimini, Iminának, Mohamed anyjának apja két fiút nemzett, közülük az idősebbiket Ramini-nak hívták és ez nagy próféta volt. [et qui fut un grand prophète.] Elment Mekkába felkeresni Mohamedet, és Mohamed elcsodálkozott Ramini bölcsességén. Ramini nem volt hajlandó olyan állatnak a húsából fogyasztani, amelynek nem maga vágta el a torkát. [Ramini ne voulait point manger des viandes, qu'il n'eût pas coupé la gorge au 6 'Pronis volt a Keleti Társaság által alapított madagaszkári telep első vezetője, 1642-től kezdve; ő építette meg a Dauphin-erődöt. Kezdetben sikerült baráti viszonyba kerülnie a zafi-raminia előkelőkkel (ennek megpecsételése volt házassága Dian Ravel-lal, azaz Andrian Ravelo-val), 1646 után azonban az együttműködésnek vége szakadt, többek között amiatt, mert Pronis csapata belekeveredett a bennszülöttek közötti viszályba. Vö. H. Deschamps: i. m. 1972. 67-68. 8 Századok 84/2