Századok – 1984
KÖZLEMÉNYEK - Lugosi Győző: Benyovszky Móric Madagaszkáron - "Autolegenda" és valóság 361
374 L.UGOSI GYÖZÖ sal kapcsolatos hivatali változások által célját el is érte." 46 Azért is idéztük ifj. Jankót, mert — ha erősen eltúlzott hangsúlyokkal is — lényegében helyesen érinti a szóban forgó konfliktus két alapvető mozzanatát. Az egyik az a kétségtelenül kimutatható ellenszenv, amellyel a mascareignes-i kereskedők, ültetvényesek a konkurrensként megjelenő de Modave-val, majd Benyovszkyval szemben viseltettek. Ha „összedőlés" nem is fenyegette vállalkozásaikat, egy prosperáló madagaszkári telep perspektívája ellenzést válthatott ki belőlük, és semmiképp sem lelkesedtek azért, hogy egy esetleges versenytársat éppen ők támogassanak. Befolyásukat a szigetek vezetésénél ezért az ilyen próbálkozások megakadályozására használták fel. Ezt annál is inkább megtehették, hogy a Mascareignes igazgatása az 1760—1780-as években — enyhén szólva — nem állt helyzete magaslatán. Éppúgy nem, mint maga a központi, versailles-i gyarmati adminisztráció; 1749 és 1780 között tizenegy miniszter váltotta egymást a Tengerészeti és Gyarmatügyi Minisztérium élén.4 7 Ráadásul, a Mascareigneszigetekkel kapcsolatos ügyek csak 1770 után — a Kelet-indiai Társaság szanálásával — kerültek e minisztérium hatáskörébe, előtte a pénzügyi adminisztráció gyakorolt felettük ellenőrzést. Versailles intézkedései mindezek miatt gyakran ellentmondhattak a helyi realitásoknak, és ez a telepesek szemében a minisztérium inkompetenciáját bizonyította, ami ellenállást váltott ki belőlük. Amikor Benyovszky megérkezik Isle-de-France-ra, és bemutatja de Boynes felhatalmazását madagaszkári vállalkozásához, meglepődik azon, ahogyan Maillard Dumesle intendáns (az emlékiratokban: „Maillart") reagál a tervre: „.. . felkerestem az intendánst, a legsürgetőbb előteqesztéseket tettem neki, megjegyezvén hogy követeléseim őfelsége rendeletein alapulnak, amelyeket a miniszter közölt vele ... De a felelet olyan volt, amelyet egy közhivatalnoktól nem várhattam. A legilletéktelenebb megjegyzéseket engedte meg magának missziómra vonatkozólag, és elég arcátlan volt azt mondani, hogy ha De Ternay úr (a kormányzó, L. Gy.) az ő tanácsát követné, megakadályozná az egész expedíciómat, mert az udvar nem fontolta meg a tervet, amelyet egy egyszerű kalandor gondolt ki, és habár a miniszter a leghatározottabb rendeleteket is küldené neki, inkább otthagyná hivatalát, hogysem ily fonákul kieszelt terv megvalósításánál közreműködjék."48 Néhány oldallal később Benyovszky azt is megírja, hogy a helybeliek fő érve a kísérlet ellen a várható nagy emberveszteség volt: „.. . Maillart úr... azt mondta, és nyilvánosan is elismételte, hogy nyíltan ellene fog szegülni minden egyes ember elutazásának, aki engem netalán Madagaszkárba akarna követni, mert ha nem tenné, annyi volna, mint az embereket a mészárszékre küldeni."4 9 Benyovszky első madagaszkári működése közel öt évig, 1772 februárjától 1776 decemberéig tartott. Természetesen arra nem vállalkozhatunk, hogy minden részletét illetően kiderítsük, mi igaz azokból a sikerekből, amelyekről a gróf memoárjában - és még inkább a miniszterhez intézett leveleiben — hírt adott. Egy azonban bizonyosnak mondható: Benyovszky kezdettől fogva más terveket forgatott a fejében, és másokat próbált keresz-4 6 Dr. Jankó János: A gróf Benyovszky-irodaiom anyagáról. Századok. 1881. 802. 47Vö. A. Duchéne: La politique coloniale de la France. Le Ministère des Colonies depuis Richelieu. Paris. 1928.49. 4 8 Jókai M.: i. m. II. k. 269. 4 'Uo. 271-272.
