Századok – 1984
TANULMÁNYOK - Erdődy Gábor: Egység vagy szabadság. A német liberálisok dilemmáinak megítélése a Pesti Naplóban 1858-1871 304
318 ERDÖDY GÁBOR nem tud, vagy nem akar, nem sokkal jobb egy nem liberális minisztériumnál, sőt ennyivel még rosszabb", mert akadályozza a valódi népképviselet megnyilvánulását. Falk nem ismerte fel egyelőre, hogy az idézett program - amely a 19. sz. utolsó harmadának magyar- és németországi politikai viszonyainak elemzéséhez megadja a vezérfonalat — minőségében különbözik a Sigmaringen-kormányban szerepet vállaló politikusok felfogásától, attól a gyakorlattól, amely a látszatliberális kurzus hitelét biztosította, s ezzel a közvéleményt félrevezette. Az 1861 közepéig törésmentesen érvényesülő felhőtlen optimista álláspontról való elmozdulás azonban így is jelentősnek nevezhető. Nem kellett sokat várni az érdemi továbblépésre sem. A porosz országgyűlés 1861. de'cember 12-i feloszlatása, majd a kormány 1862. március 14-i menesztése, s a Hohenlohe-Ingelfingen-kabinet bemutatkozása meggyőzte arról, hogy az „álalkotmányosság" /ti. álliberalizmus/, amely a „szerződő felek közötti viszonyt az ajándékozó és ajándékozott köztivel" cserélte fel, „túlélte magát," hogy „mai időben csak két kormányrendszernek van logikai és gyakorlati jogosultsága: az absolutismusnak, föltéve, hogy a nemzet fenntartására a szükséges anyagi erő megvan, és a teljes és őszinte alkotmányosságnak, mely az anyagi erő helyébe az erkölcsit teszi, és törvényhozási dolgokban a kormányt és képviseletet mellérendelt és egyenjogú tényezőnek ismeri el" 33 Az élesedő konfliktusban a szemben álló felek korántsem rendelkeztek egyenlő esélyekkel. Az abszolutizmus híveinek helyzeti előnyét tapasztalva Falk nem is számított a liberálisok gyors sikerére, ezért egyetlen helyes, egyedül reális politikának a megalkuvástól mentes kitartást jelölte meg. A kiegyezést elutasító kossuthi érvelés számos alapelemét előre felvillantva, Deák 1861. évi második felirati javaslata híres végszavaival is egybecsendülve, saját és társai 1867-ben eljátszott szerepét mintegy önmaga minősítve szögezte le, hogy a „jog ellenei mulandóan az erősebbek lehetnek ugyan, de a végdiadal nem a pillanatnyi túlerőé, hanem a kitartásé,"34 hogy ,,a mely nemzet az önmagábani, a saját jövőjébeni bizalmát nem veszti el, a mely a cselnek eszélyt, az erőszaknak erélyt és kitartást helyez ellenébe, az nincs, az nem is lészen soha elveszve".3 s Az 1858 végén minden fenntartást elsöprő lelkendezés 1862 tavaszára tehát elveszítette aktualitását a Pesti Napló által képviselt körök számára. Ügy tűnt, hogy a reformkonzervatív ámítás valódi tartalmát felismerve, az ellen magukat felvértezve a vizsgált politikusok visszatértek a megalkuvásoktól mentes liberális alaphoz, a félmegoldást és az abszolutizmust egyaránt elutasító, a kivezető utat a kompromisszumoktól mentes liberális magatartásban kereső irányvonalhoz. Az Új Éra válságának németországi következményei 1862 tavaszára immár mindenki számára világossá vált, hogy a porosz megújuláshoz fűzött remények homokra épültek, s a kijózanodás maga után vonta a németországi összefüggések újragondolását. „Poroszország új helyzete a régi rokonszenveket, melyek iránta Németország egy részében mutatkoztak, alkalmasint új ragaszkodással fogja fölcserélni" -jelzi egy magát D-gal szignáló munkatárs, de a Politikai események c. rovatban 3 3 PN 1862. ápr. 10. 34 PN 1861. nov. 24. 3 5 PN 1862. ápr. 20.
