Századok – 1984

FOLYÓIRATSZEMLE - Sevjakov; A A.: A szovjet-román viszony és Nicolae Titulescu 188

FOL YÖIRATSZEMLE 189 keresztezte az a moszkvai nyilatkozat, amely hangsúlyozta, hogy a két ország között vannak vitás területi problémák. A román diplomácia vezetője nem tétlenkedett. Erőfeszítéseket tett a Kisantant megerősítésére, kezdeményező szerepet vállalt az ún. Balkáni Antant létrehozásában (1934 február). A román külpolitika hagyományainak megfelelően igyekezett egyszerre több vasat tartani a tűzben. Francia, olasz és német 'érdekeltséget ismert el a Duna-medencében. A párizsi orientáció hangsúlyozása mellett találkozót kezdeményezett a náci kancellárral. Eredménytelenül. Egyidejűleg a szovjet-román diplomáciai kapcsolatok felvételéről is tárgyalásokat kezdett. Besszarábia kérdése mellett a bukaresti vezető körök rosszallása, lassú helyzet-átértékelő képessége is hozzájárult az eredménytelenséghez. Bukarest késedelmesen ismerte fel a fasiszta agresszió veszélyét. Pedig Németország kilépése a Népszövetségből (1933. december) önmagáért beszélt. Az angol-francia „engedékenységre", a határkérdésekről folytatandó tárgyalási készség jelentőségére is későn döbbentek rá. A Szovjetunió nemzetközi helyzetében bekövetkezett változások is lassan tudatosultak Bukarestben. Diplomáciai kapcsolatfelvétel az USA-val (1933. november), Magyarországgal (1934), a népszövetségi tagság, közeledés a franciákhoz stb. Tulajdonképpen francia sugallatra indultak meg 1934-ben a kétoldalú megbeszélések, amelyeket a besszarábiai kérdés továbbra is beárnyékolt. A diplomáciai kapcsolatok felvételéről folytatott tárgyalásokon román részről olyan javaslat is elhangzott, hogy követet ne cseréljenek. Valamelyik szomszédos országban állomásozó diplomata lássa el a másik fél képviseletét. A szovjet delegátusok a javaslatot határozottan elutasították. Végül is 1934 júniusában - a hazai nacionalista jobboldal rosszallása közepette - megtörtént a megfelelő jegyzékváltás. Ezt követően 1935-36 folyamán - a francia—szovjet egyezmény következményeként is -Titulescu hajlandó volt tárgyalni a kölcsönös segélynyújtási megállapodásról a szovjetekkel. Annál is inkább, mert Németország és Magyarország revíziós szándékainak felerősödése reménytelenné tette az érdemi francia-német közeledést. Az országot nyugat felől fenyegető külpolitikai aktivitás miatt keleti irányból biztonságot akart. Igaz, Besszarábia kérdését továbbra is tabunak tekintette. Ezúttal nem is ez a konstans feszültségforrás, hanem a német orientáció, a szélsőséges szovjetellenesség felülkerekedése fullasztotta kudarcba a megbeszéléseket, s egyúttal a politikus bukásához is vezetett. Az ellene folytatott kampány élén Bratianu állt, de a háttérben Tatarescu kormányfő és az udvari körök is egyetértettek Titulescu politikájának elítélésével. Az egyre aktívabb vasgárdisták részéről még a hazaárulás vádja is elhangzott. A külügyminiszter - korábbi gyakorlatának megfelelően - lemondással fenyegetőzött. A király azonban, a lépés várható angol-francia visszhangja miatt, maradásra bírta, s hitet tett a francia orientáció folytatása mellett, tudomásul vette a Szovjetunióval való kapcsolatkeresés szükségességét. Folytatódtak a tárgyalások. Biztatóan, mert a szovjet fél úgy vélte, a legfontosabb a fasiszta agresszió elleni összefogás. Besszarábia kérdésének felvetésétől tartózkodott. Már-már körvonalazódtak a megállapodás feltételei, amikor a bukaresti változások megpecsételték nemcsak a szovjet-román viszony, de Titulescu sorsát is. 1936-tól domináns lett a német orientáció, a külügyek élére Antonescu került. (Voprosszi isztorii, 1982. 5. szám 46-59. I. M. A folyóiratszemlét írták: Barda Beáta (B. B.), Cs. Kottra Györgyi (Cs. K. Gy.), Fekete Miklós (F. M.), Menyhárt Lajos (M.).