Századok – 1984
FOLYÓIRATSZEMLE - Lerne Robert E.: A Fekete Halál és a nyugat-európai eszkatológikus gondolkodás 170
FOLYÖIRATSZEMLE ROBERTE. LERNER A FEKETE HALÁL ÉS A NYUGAT-EURÓPAI ESZKATOLÓGIKUS GONDOLKODÁS A szerző (a Northwestern University történelem professzora) arra a kérdésre próbál választ találni, hogy az 1347 és 1350 között dúló kegyetlen járvány milyen módon illeszkedett a kortársi világvégét váró (eszkatológikus) gondolkodás keretébe. Az vitán fölül áll, hogy a pestisben valamiféle eszkatológiai jelet láttak. Ha nem is a világvégét, de Isten haragjának jelét, amely valamely módon az Utolsó ítélet előrejelzése lehet. A véget megelőző baljós jelek és az Utolsó ítélet közötti időszak eseményei - mivel sok támpontot a szent szövegekből nem kaptak - igencsak izgathatta az embereket: vajon milyen gondolatok támadhattak bennük? A téma kutatói eleddig leginkább a szenzációs elemet, a flagellánsok mozgalmát tanulmányozták. Műveikben hangsúlyozták, hogy e mozgalom tagjai arra éreztek elhivatottságot, hogy Isten eljövendő királyságához előkészítsék az utat, valamint azt, hogy millenáriusok voltak akik az „ezeréves birodalom" eljövetelét várták. Ez lehetséges, de radikalizmusuk nem bizonyítható. A később fellépő titkos-flagellánsok millenáriánusságához nem fér kétség, de a nagy pestis idején élt társaik esetében csak két korabeli forrás (a breslaui kézirat és egy - az egész középkor folyamán ismert -„isteni eredetű" levél) említi ezt, és ezek sem kapcsolódnak bizonyíthatóan a mozgalomhoz. Akármi is volt a flagellánsok elképzelése a jövőről, mozgalmuk alapjában nem volt radikális: bűnbánatra akarták rávenni az embereket, hogy visszanyerhessék isten kegyét, és ezáltal elhárítsák a dögvészt. Ha millenáriusok voltak is, nem jobban, mint az korukban természetes volt. Azok, akik egyáltalán elgondolkodtak a pestis okain és esetleges jelentőségén, többé-kevésbé mind millenáriusok vagy - más kifejezéssel - khiliasztikusok voltak. Lerner a két kifejezést szinonimaként kezeli, és a szokásosnál szélesebb értelmezésben használja, amikor egy, az isteni hatalomtól sugallt radikális „megjavulási" irányzatként értelmezi. Ellentétben több kutatóval, azt vallja, hogy a khiliazmus nem volt forradalmi vagy forradalmian radikális mozgalom - hanem egyfajta állhatatosságra buzdító és reményt nyújtó világnézet. A khiliazmusnak két fő fajtája volt a középkorban: az „Antikrisztus előtti" azon nézet, hogy a legteljesebb földi béke kora megelőzi az Antikrisztus fellépését, és az „Antikrisztus utáni" amely szerint előbb következik be annak uralma és csak azután a paradicsomi béke és áhítat kora. Az utóbbi változat jobban kötődött a hagyományos bibliai exegesishez, a kommentátorok nagy része elfogadta az Antikrisztus utáni időszak létét, és olyannak írta le, amely „nagy öröm lesz Isten népe számára". Miután ez az elmélet az elfogadott Biblia-magyarázatokon alapult, így a középkor utolsó századaiban a nyugati eszkatológikus teológia alapfeltevése lett. Mivel a kortársak abban is egyetértettek, hogy az Antikrisztus fellépését szörnyű csapások előzik majd meg, a Fekete Halál könnyen egybeeshetett egy khiliasztikus írás jóslataival. Ilyen Johannes de Rupescissa (Jean de Roquetaillade) írása a „Liber secretorum eventuum", melyet szerzője 1349 novemberében fejezett be. Ebben megjósolja, hogy az Antikrisztus harmincnyolc és fél évvel 1380 előtt hatalomra kerül és ezt majd számos fenyegető jel tudatja a világgal. 1370-ben Krisztus legyőzi ellenfelét és megkezdődik ezeréves földi uralkodása egészen az Utolsó ítéletig. Rupescissa jövővíziója nemcsak az „Antikrisztus utáni" szemléletet, de saját átélt keserves élményeit - az egyházi börtönökben és mint a pestis egyik, abból kigyógyult túlélője - is tükrözik. Saját vízióit közlő munkája hamarosan széles körben ismert és citált mű lett. Az „Antikrisztus utáni" khiliazmussal szemben álló „Antikrisztus előtti" változat - mivel semmiféle bibliai hely nem támasztotta alá - inkább üldözött, mint befogadott nézet volt. A
