Századok – 1984

TÖRTÉNETI IRODALOM - Bürokrácia és közigazgatási reformok Magyarhonban (Ism.: Urbán Aladár) 149

151 TÖRTÉNETI IRODALOM A 20. század elejének dokumentumai Harrer Ferenc 1912. évi, erősen megyeellenes városi törvénytervezetével kezdődnek, a Jogászegylet 1914. évi ankétjának összefoglalásával, s Ágoston Péternek a Huszadik Század 1911. évi folyamában megjelent, a modern bürokráciával foglalkozó tanulmányával folytatódnak, s Tisza Istvánnak 1914. évi, a megyei közigazgatás átszervezésével foglalkozó javaslataival zárulnak. Ezt követően a kötet nem tartalmazza sem a háborús időszaknak a közigazgatás átalakításával foglalkozó tervezeteit, sem a forradalmak reformintézkedéseit, mivel azok ugyancsak könnyen hozzáférhetőek. „Ezért gyűjteményünkben - írja a bevezetés - nem érintve a forradalmi korszak eredményeit, a burzsoá »jogfolytonossággal« folytatjuk, s bemutatjuk azoknak a dokumentumoknak a szemelvényeit, amelyek a két világháború között a közigazgatás átalakulására a legjellemzőbbek voltak." (22.1.) Az ellenforradalmi korszak bemutatása Ferdinandy Gyula 1920. évi reformjavaslataival indul, és Magyary Zoltánnak a válság éveiben, 1932-ben kidolgozott, a közigazgatás egyszerűsítését célzó programjával folytatódik. Érdekessége ennek az utóbbi tervezetnek, hogy természetesnek tartja a történelmi megyehatárok kiigazítását, a törpeközségek felszámolását, „a fővárost gyűrű alakban környező nagy új települések", továbbá a Balaton környékének rendezését, a pénzügyi igazgatás élesen eltérő szervezeti és jogi különállásának felszámolását, általában a közigazgatás racionalizálását. Ez utóbbi terén a szükséges ügyviteli reformok révén takarékosságot és létszámcsökkentést irányzott elő, mert — mint a tervezet mondja - az 1890-es évektől ugrásszerűen megnőtt a közigazgatási alkalmazottak száma, amely nemcsak a személyi kiadások növekedésével, de új épületek emelésével és azok üzemeltetési és karbantartási költségeivel járt együtt. (443.1.) Magyary tervezetét követően a kötet beiktatja Gömbös „Nemzeti Munkaterv"-ének (1932) néhány pontját, majd a városi közigazgatás két reformtervezetét. Egyik Vásáry István munkája (1931), a másik Csizmadia Andor reformtervezete (1943). Utóbbi jól mutatja szerzőjének erős jogtörténeti érdeklődését, mert a kérdést az 1848:XXIII. tc.-ig visszanyúlóan, történeti áttekintés keretében vizsgálja. Sajátossága ennek a tervezetnek, hogy a háborús helyzetben, amikor a szociális gondok és feladatok érthetően megnőttek, hasznosítani akarja a történeti városfejlődés hazai tapasztalatait: feléleszteni az 1848. évi reformok után elhalt utcakapitányi vagy fertálymesteri intézményt. Az így létrehozandó „tízes rendszeren" épülne fel a városi önkormányzati testület, a testület területi alapon történő kiválasztása. „A közigazgatás tehát - írja a tervezet - e társadalomszervezés útján közelebb kerülne a társadalomhoz, vagyis a közigazgatottakhoz." (492.1.) A korszak bemutatását Weis István kritikus szemmel írott községi javaslatai (1914-1940), Teleki Pál alkotmánymódosító tervezete (1940-41) és Néthy Imrének „A magyar jövő közigazgatási problémái" c., a Magyar Közigazgatás 1944. évi első számaiban publikált tanulmánya teszi teljessé. A kötet befejező ciklusa a felszabadulástól a tanácsrendszer létrejöttéig tekinti át az ismertebb tervezeteket és javaslatokat. Ezek között első helyen a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front programjából és az Ideiglenes Nemzeti Kormány rendelkezéseiből nyújt részleteket, majd leközli a Nemzeti Paraszt pártnak a közigazgatás reformjáról szóló 1946. évi (az Esti Szabad Szó július 14-i számában megjelent) tervezetét. Ez utóbbi Bibó István és Erdei Ferenc közös munkája, s mint ismeretes, a feudális maradványokat megőrző, s a városokat „idegen testként" kezelő megyék - és a főispáni rendszer - felszámolását követelte, a községi önkormányzatokat valódi tartalommal kívánta megtölteni, s az országot a felszámolt megyerendszer helyett kb. 70-80 „városi vagy városiasodó központ körül kialakítandó városmegyére" kívánta bontani. (546.1.) A korszak bemutatását a Magyar Köztársaság Kormányának 1947. októberi programjából vett részlet, az MDP 1948 júniusi kongresszusi határozatának a közigazgatás reformjára és az államgépezet demokratizálására vonatkozó megállapításai követik. A kötet befejező írása a néhai Beér János professzornak, a belügyminisztérium akkori főosztályvezetőjének a Társadalmi Szemle 1948 júniusi számában megjelent cikke, amely körvonalaiban már felvázolja a feladatok újszerű megközelítését: „nem lehet eléggé hangsúlyozni - írja Beér János -, hogy nem a régi reformtörekvések megvalósításáról van szó ... A feladat: a népi demokrácia új típusú népi közigazgatását megteremteni." (562.1.) Beér János cikkének jelentőségét növeli, hogy nem egyszerűen elvi állásfoglalás volt, hanem a helyi önkormányzatok részletkérdéseire is kitért, „amelyből már világossá vált az egységes államszervezés igénye, de még a kialakításban csak kontúijai találhatók a későbbi tanácsrendszernek" - írja Csizmadia Andor. (557.1.) Az okmánygyűjtemény tehát két és fél mozgalmas évszázad reformkísérleteit tekinti át. A bemutatott anyag egy része most jelent meg először nyomtatásban (és magyar fordításban), mivel vagy