Századok – 1984
ELMÉLET ÉS MÓDSZERTAN - Ember Győző: A levéltártudomány 125
A LEVÉLTARTUDOMÁNY 131 A levéltári terminológia által megállapított levéltári szakkifejezések (terminus technicusok) jelentik a levéltári nyelvet. A levéltári nyelvet levéltári terminológiának is szokták nevezni. Ez a levéltári terminológia kifejezés második jelentése. A levéltári terminológiának 3 műfaját különböztethetjük meg. A levéltári terminológiai szótár valamely ország levéltári szakkifejezéseinek valamely más ország, vagy több más ország nyelvében megfelelő levéltári szakkifejezéseket tünteti fel, meghatározás vagy magyarázat nélkül. Két- vagy többnyelvű lehet. Rendszere betűrendi. Levéltári terminológiai szótárnak nevezik általában a második műfajt, a levéltári terminológiai értelmező szótárt is. Ez a műfaj a tisztán levéltári és a levéltári vonatkozású fogalmak kifejezéseit és rövid meghatározásait, értelmezéseit tartalmazza. Rendszere betűrendi, vagy szakrendszer, esetleg szakcsoportokon belüli betűrendi rendszer. Egyvagy többnyelvű lehet. A többnyelvű általában csak a kifejezéseket adja több nyelven, meghatározásai egynyelvűek. A harmadik műfaj, a levéltári terminológiai lexikon, a tisztán levéltári és a levéltári vonatkozású fogalmak kifejezésein és rövid meghatározásain, értelmezésein túlmenőleg, az értelmezésekhez észrevételeket és magyarázatokat is fűz. Ennyivel, továbbá bibliográfiai adatok nyújtásával tartalmaz többet, mint az értelmező szótár. Rendszere betűrendi, vagy szakrendszer, esetleg szakcsoportokon belüli betűrendi rendszer. Általában egynyelvű szokott lenni. A levéltártannak, illetve a levéltárelméletnek másik részdiszciplinája a levéltári értéktan, amely annak a nagyrészt elméleti ismeretek alapján történő, de bizonyos módszerek alkalmazását is igénylő megállapításával foglalkozik, hogy egyrészt a már levéltári intézmények őrizetében levő, másrészt a még oda nem került, de illetékességi és gyűjtési körükbe tartozó, anyag rendelkezik-e történeti forrásértékkel, levéltári értékkel. Nagyon fontos ez a részdiszciplina nemcsak a már levéltári intézmények őrizetében levő anyag selejtezésénél, hanem még inkább annak az eldöntésénél, hogy milyen anyagot vegyenek át és milyent ne. Levéltári intézményeink és hatóságaink a polgári korszakban az ún. „kinti", azaz levéltáron kívüli anyaggal egyáltalában nem törődtek, azon túlmenően, hogy jogszabályok nagy általánosságban megjelölték, milyen szervek iratait, keletkezésüktől számított hány év elteltével kell levéltári őrizetbe adni, illetve venni. Ezeket a jogszabályokat sem mindig tartották meg. Az őrizetükbe került anyag értékét vagy értéktelenségét a levéltári intézményeknek kellett volna megállapítaniok. Erre azonban rendszerint nem került sor, mert nem jutott rá idő. Ilyen körülmények között nem csodálható, hogy levéltárainkban sok értéktelen anyag halmozódott fel, és nehezítette, nehezíti még ma is az értékesnek a használatát. Ε folyamat megállítására, az ennek során kialakult helyzet megjavítására, a szocializmus időszakában alkotott levéltári jogszabályaink úgy rendelkeztek, hogy levéltári intézményeink a még őrizetükön kívül levő anyagukra is terjesszék ki gondozó tevékenységüket, és ennek során még az anyag átvétele előtt biztosítsák az értékesnek az értéktelentől való elkülönítését. Ezt a feladatot annak a tevékenységüknek a keretében kell megoldaniok, amelyet az illetékességi körükbe tartozó szervek írásbeli igazgatásának a megsegítése érdekében 9*
