Századok – 1984

ELMÉLET ÉS MÓDSZERTAN - Ember Győző: A levéltártudomány 125

ELMÉLET ÉS MÓDSZERTAN Ember Győző A LEVÉLTÁRTUDOMÁNY A tudomány fogalmáról, a tudomány szó jelentéséről sokat vitatkoztak és vitatkoznak még ma is. A kérdésnek igen nagy az irodalma. Ezt az irodalmat, a tudományról kialakult különböző nézeteket, nem tartom szükségesnek még ismertetni sem, nemhogy elbírálni őket, vitába bocsátkozni velük. Külön kötetet lehetne írni róluk. Leegyszerűsített véleményem szerint a tudomány a világra vagy annak egyes részeire vonatkozó ismeretek feltárása és rendszerbe foglalása. A fogalom és a kifejezés jelentése tehát kettős, jelent egyrészt bizonyos tevékenységet, másrészt jelenti a tevékenység eredményét is. Az ismeretek feltárása és rendszerezése mellett a tudományhoz tartozónak tekintik, sőt tudománynak is nevezik a feltárt ismeretek alkalmazását a gyakorlatban, hasznosítását az élet különböző területein, elsősorban a gazdaságban. A tudomány fogalmának jelölésére a tudomány szón kívül más kifejezéseket is használnak, mind általánosan, mind pedig a tudomány egyes területein. Az ismeretek feltárását és rendszerezését pl. kutatásnak mondják, gyakorlati alkalmazását pedig fejlesztésnek. Tudománynak a kettő együttesét nevezik. így született a Τ = Κ + F képlet. A I képletben szereplő kutatást nem is olyan régen alap-, a fejlesztést pedig alkalmazott tudománynak hívták. A történettudománynak is több neve van: történelem, történetkutatás, történetírás. A történelem kifejezést, nem szerencsés módon, a történettudomány tárgyának, a történetnek, a megtörtént múltnak a jelölésére is használják. Ez a példa arra is figyelmeztet, milyen fontos lenne elkészítem történettudományunk terminológiáját. Az, amivel foglalkozik, amire vonatkozó ismereteket tár fel, rendszerez és hasznosít, a tudomány tárgya. Ez a tárgy rendkívül sokféle lehet. Tárgya alapján történik a rendkívül sokféle tudományos diszciplína rendszerezése, továbbá annak az eldöntése, hogy mely diszciplínák minősülnek önállóaknak, és melyek csak részei, önállónak nem tekinthető részei, egy másik, náluknál tágabb körű diszciplínának. Az osztályozás és az önállóság megállapítása egyaránt nehéz feladat. Egyikre vonatkozólag sincsenek olyan konkrét, objektív kritériumok, amelyek alapján, a szubjektivitás veszélyének kizárásával dönteni lehetne. A tudományok fejlődésével együtt jár, hogy egyes diszciplínák korábban szervesnek tartott részei elkülönülnek, önállósulnak. így vált ki a történettudományból az irodalomtörténet, a régészet, a művészettörténet, a gazdaságtörténet önállósulása napjainkban folyik, de még nem fejeződött be.