Századok – 1984
TÖRTÉNETI IRODALOM - Melnyikov; D.-Csornája; L.: Hitler. Mítosz és valóság (Ism.: Bellér Béla) 1280
1280 TÖRTÉNETI IRODALOM nyomás alá is került. Világosan kimutatható ez - állapítja meg Katzburg - a harmadik zsidótörvény és a munkaszolgálat bevezetése esetében (bár az utóbbi az 1939-es ún. honvédelmi törvényben gyökerezett). Ismerteti a szerző' a Kállay kormányra gyakorolt náci nyomást, és a magyar vezető körök ellenállását 1942—1943-ban mind a sárga csillag viselés bevezetésével, mind a zsidók deportálásával szemben. Azt gondolja azonban, hogy Kállay politikája lényegében véve nem különbözött elődeiétől. Bárdossyhoz és Telekihez hasonlóan ő is azon az állásponton volt - mondja Katzburg -, hogy a zsidókérdést „meg kell oldani" a háború után, s ezen ő is a kitelepítést értette. Kivételes Kállay helyzete - véli a szerző — annyiban volt, hogy mivel a németek ekkoriban már a „végmegoldáson" dolgoztak, növelték a Magyarországra gyakorolt nyomást is, méghozzá olyan irányban, amerre a magyar kormányok - és köztük Kállayé sem - kívánták követni őket. Úgy tűnik, hogy Katzburg e ponton egy körülményről megfeledkezik. Arról, hogy a „háború után"-ra ígért rendezés mást jelentett 194 l-ben és mást 1943-ban. Az utóbbi esetben — ismerve Kállay kilépési szándékát és próbálkozásait is - egy ilyen kijelentést inkább lehet időnyerésnek és kitérésnek tekinteni, semmint meggyőződésnek. Bár a mű a magyarországi „végmegoldást" már nem tárgyalja, minthogy Katzburg szerint az ország szuverenitása a német megszállás által megszűnt, az összefoglaló röviden tartalmazza e szakasz fő vonásait is. A szerző megállapítja, hogy 1944 márciusától a zsidók megkülönböztetésének és kizárásának politikája átcsapott megsemmisítésük politikájába. S ha e két stádium között éles különbséget kell is tenni, Katzburg hangsúlyozza, hogy az utóbbihoz a talaj elő volt készítve, a zsidóságot már kizárták a nemzet életéből. A sárga csillag és a deportálás „logikus folytatása volt a megelőzően kifejtett alapvető politikának és törvényhozásnak". Bár a zsidók kitelepítésének követelését jó ideig csak a fasiszták hangoztatták, számuk mind nagyobb lett, a zsidók deportálásának gondolata pedig egyre szélesebb körökben terjedt el, és behatolt a kormánypárt egy részébe is. Végül, harmadszor, megemJítendőnek tartom a szerző tudományos attitűdjét, szakszerűségét és hűvös előadásmódját, amivel e kérdést tudományosan tárgyaihatóvá teszi. Ormos Mária D. MELNYIKOV - L. CSORNAJA HITLER. MÍTOSZ ÉS VALÓSÁG Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1981. 304 1. A nürnbergi pör hallgatóinak az volt a legmegdöbbentőbb és egyben legkevésbé megmagyarázható élményük, hogy mekkora szakadék tátong a vádlottak emberi jelentéktelensége és az általuk elkövetett iszonyú bűnök nagysága között. Ez az aránytalanság szüli a burzsoá történetírásban a mítoszokat a náci vezérekről, elsősorban Hitlerről. A történész Melnyikov és az újságíró Csornaja közös könyvükben megpróbálják szétfoszlatni a több évtizedes Hitler-mítoszt, és bebizonyítani, hogy a Hitler-jelenség nem egyéni, hanem elsősorban társadalmi és politikai jelenség. A könyv legérdekesebb és legértékesebb része kétségtelenül Hitler politikai felemelkedésének borzongatóan reális, majdnem hogy naturalista bemutatása. A kispolgári család közepes tehetségű, festőművészi ambíciókkal megvert tagja „kudarcorientált" emberként indul. Kezdetben semmi sem sikerül neki; kudarc kudarc után éri. Még kispolgári státusát sem tudja fenntartani, és mint deklasszált elem a lumpenproletariátusba süllyed, menhelyek lakója lesz. A háború - amelyet későbbi harcias, heroikus pózaival ellentétben csak kényszerből vállalt - sem hozta meg számára a karriert; az utána következő „német nyomorúság", a zűrzavaros politikai helyzet viszont igen. A német burzsoázia nem éppen legbefolyásosabb csoportja, a bajor nagyburzsoázia tette azt a történelmi felfedezést, hogy a baloldali értelmiséggel és általában a társadalom haladó rétegeivel szemben a deklasszált elemekkel kell szövetkezni. Hitler Nemzetiszocialista Német Munkáspártja alkalmas keretnek látszott a deklasszált elemek és a deklasszálódástól rettegő kispolgárok tömörítésére, elsősorban nem program, hanem propaganda, szimbólumok és a gyűlésekben tetőződő látványos ceremóniák által. A náci párt semmiben sem hasonlított az eddig ismert hagyományos polgári pártokhoz. Éppen ezért akkor is használhatónak látszott, amikor az utóbbiak csődöt mondtak.
