Századok – 1984
TÖRTÉNETI IRODALOM - Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Ism.: Mérei Gyula) 1261
1262 TÖRTÉNETI IRODALOM felfedezni eme törekvésekben. A legfelső vezetés óvakodott a magyar nacionalizmussal kapcsolatos testületi állásfoglalástól. Egyidejűleg a magyarosítás ellensúlyozása végett a német elem támogatását szorgalmazta Magyarországon, és ebben maga mellett tudhatta a magyarországi főurak szélsőségesen konzervatív tagjait. A liberális ellenzék 1840 óta úgy látta: elérkezett az ideje annak, hogy kezébe vegye a reformok kezdeményezését, minthogy a kormány nem kezdeményezi ugyan ezeket, de - az ellenzék megítélése szerint — nem gátolja a polgári reformokat. A reformok hívei tisztában voltak azzal, hogy az ország elmaradt társadalmi, gazdasági viszonyai és politikai állapota nehezítik a polgári viszonyok felé haladást. Felismerték, hogy — tegyük hozzá a nemesek gondolatmenetéhez: a kelet-közép-európai viszonyok általános jellemzőjeként - a fejlett, politikai vezetésre törő polgárság hiánya teszi lehetővé, hogy - a magyarországi viszonyoknak a történelmi előzményekből származó és az általános kelet-közép-európai vonásoktól is eltérő sajátosságaiból következően -, a haladás köznemesi szószólói vezessék a nemzetet a békés reformok útján. A liberális nemesség a történelemben egyedülálló kísérletbe fogott. Maga kívánta véghezvinni a békés reformokat, hogy elkerülje osztályának megsemmisülését. Ugyanakkor a jogfosztottak iránt érzett emberiessége is ebbe az irányba haladásra késztette. Jól tudta, hogy az egyébként létalapjaiban fenyegetett köznemesség többsége még nem ismerte fel a polgári reformok szükségességét, de remélte, hogy előbb-utóbb be tudja láttatni velük ezek elkerülhetetlenségét. Az 1830-as években kialakuló, az 1840-es években megerősödő magyar liberalizmus a felvilágosodásból merítette eszmekészletét. Ennek megfelelően - tegyük hozzá a kötet megállapításához: éppúgy, mint 1789 előtt Franciaországban - haladás és nemzet nálunk is egymást kölcsönösen feltételező fogalmakként jelentek meg. Az emberi szabadságjogok és a nemzet eszméje egyidejűleg vert gyökeret a polgári átalakuláshoz vezető utat kereső nemesség reformtörekvéseiben, nem pedig — a fejlődésbeli különbség tüneteként — a nyugati országokban észlelhető fáziseltolódással. A magyar nemzeteszme haladó eleme volt az, hogy a feudális rendi egyenlőtlenséget egyenlő jogú szabad polgárok közösségével, egyetlen osztály nemzetét a mindenkit átfogó polgári nemzettel kívánta felcserélni. A polgári szabadság és a nemzeti közösség egyesítésének ideológiája a nemesség — osztálymivoltát és politikai vezetőszerepét megóvni kívánó — ösztönös önvédelmi reflexei ellenére is haladó. Progresszív tartalmát az sem csökkenti, hogy a reformok útján csökkenteni akarta az osztály harcot. 1848 a bizonyság rá, hogy az érdekegyesítési program nem volt illúzió — ez a kötet egyik lényeges következtetése. A nemzetet akaró liberálisok azonban olyan jogfosztott tömegnek akartak polgári szabadságot adni, amelynek több mint a fele más etnikumú, és szabadsága növelése politikájából következően -meggyorsíthatja nemzetté alakulásukat. Ugyanakkor a liberális nacionalizmus ragaszkodott a terület: integritáshoz, és a magyaron kívül más etnikumot nem ismert el nemzetként. Ez teszi ellentmondásossá a liberálisok nemzeteszméjét. A kötet hangsúlyozza, hogy a városok német polgárai, továbbá a zsidók, elsősorban a városban élők, valamint a nemzetiségek szórványtelepülései esetében volt realitása a liberálisok reménységeinek, mert ezeken a helyeken önkéntes asszimilálódás folyt. A liberális nemesek - folytatódik a kötet érvelése — illúziókat kergetve azt remélték, hogy az összefüggő területen, egy tömbben élő, zárt nemzetiségi közösségek esetében is az „alkotmányos" magyarosítás, más szóval az egyéni emberi, polgári szabadságjogok biztosítása és a jobbágyfelszabadítás egymagában elegendő lesz eme néptömegek magyarrá válásához. Megalapozatlan volt a liberálisok reménysége amiatt is, mert az országban élő nemzetiségek némelyike saját, belső társadalmi, kulturális, eszmei, egyesek még gazdasági fejlődésük tekintetében is messzebbre jutottak annál, semhogy vezető rétegeik lemondjanak az önálló nemzetalkotás jogáról, vagy hogy a polgári szabadság árának tekintsék nemzeti jogaik feladását. A nemesi liberálisok nacionalizmusa a „politikai nemzet" torz, a polgári nemzet lényegétől és tartalmától messze álló fogalmát alkotta meg és állította az etnikum azonosságát feltételező, azt a nyelvazonosságban kifejeződő nemzetfogalom helyébe, szögezi le Varga János, aki utal arra, hogy Deák Ferenc észrevette, mennyivel nehezebb a helyzet Magyarországon, mint Franciaországban, Angliában, ahol a központi hatalom segítette az egységes nemzet létrehozását, és a központi hatalmat birtokló néptörzs megelőzte a nemzettéválásban az országban élő többi néptörzset. Magyarországon a birodalmi kormány központosító kísérletei beolvasztok. Ugyanakkor - fejtegeti a szerző - magyar centralizmus hiányában elmaradt a más nyelvű népek magyarosodása.
