Századok – 1984
ELMÉLET ÉS MÓDSZERTAN - Sándor Pál: Az anekdotázó Deák Ferencről 1215
AZ ANEKDOTÁZÓ DEÁK FERENCRŐL 1251 alapuló — elvnek a működése, amely elv Deák érvelési módszerében is felfedezhető a reformpolitika szolgálatában. Amikor Deák, hol a régi törvények meglétével, hol az újak alkotásának szükségességével, hol a törvények tiltó hatályával, hol a tiltás hiányával, hol a törvények szellemével, azok szavakhoz tapadó értelmezése ellen, hol pedig a törvények betűjével, szó szerinti értelmük mellett, hol a törvények felett álló természetjog fogalmával, hol a gazdasági racionalizmus elvével, hol mindezek szelektív variálásával érvel a reformpolitika érdekében, akkor tulajdonképpen a mindenkori történeti helyzetben rejlő, abból kiemelhető ellentmondásokat ismeri fel, ítéli meg, s alkalmazza azok valamelyikét érvrendszerében a reformgondolat jegyében. A „játékos" logika kedélyt javító, szándékos következetlenségének anekdotáiban, a politikában a tudatos logika szigorú következetessége az ellenpárja. Miként a dolgokban rejlő ellentmondások játékos kifejezéseként előszeretettel alkalmazott kétértelmű gondolatnak vagy szóhasználatnak is elválaszthatatlan ellenpárja a minden „kétes értelem"-től mentes egyértelmű gondolat elve a törvényalkotásban.9 7 Mert „valamint legnagyobb áldás a világos és határozott törvény, úgy a legnagyobb átok bármely nemzeten" a „kétes rendelkezés".9 8 A tőle idézett szavak a tudatos gondolkodás hatálya alatt álltak; következésképpen a politikus Deák törvényalkotói elveire vetnek fényt.9 9 Anekdotáiban kifejezésre jutó „játékos" logikájának -meggyőződhettünk róla — más rendeltetése van. Ez a logika, miközben kivonja magát a nyüt kritika hatálya alól, egyúttal kifejezi alkotója rejtett érzéseit (például rokonszenvet az igazság és a szerénység, ellenszenvet a magamutogató önteltség, illetve az ilyen tulajdonságú személyek iránt), hajlamait (például a kényelemszeretetét, a külső formaságok iránti közömbösséget), lelkivilágának egynéhány jellegzetességét (például önvigasztaló képességét), morális indítékú elvi állhatatosságát (például politikai meggyőződésének megingathatatlanságát), szellemi fölényének tapintatos rejtettségét10 0 (például az oktalannak sértés nélküli, észrevétlen mellőzését, vagy a hiúnak fortélyos megleckéztetését). Ezekről mutattunk be néhány, Deákra jellemző pillanatképet. 97 Deák fent jelzett politikai érvelési módszerét a jobbágykérdés vizsgálata során elemeztük részletesen. Levont következtetéseinket erró'l a módszerró'l, mint ezt további vizsgálataink igazolták, általános érvényűnek tekinthetjük. Deák és a jobbágykérdés az 1832—36. évi országgyűlésen. Zalai Gyűjtemény. 5. Zalaegerszeg, 1976, fó'leg 150-164. 9"I m. uo. 158. "A kijelentés 1834. szeptember 10-én hangzott el a kerületi ülésen az ún. telken kívüli irtásföldek paraszti használata tárgyában vitatott törvényjavaslatról. 100 Deák a gondolat világos szövegezésének nagymestere volt. Ez a képessége is hozzájárult vezéri szerepének - szinte észrevétlen - kialakulásához, már első' országgyűlési működésének második felétó'l. A titkosrendó'ri jelentések is megemlítik Deák csendesen aktív szerepét az egyes törvényjavaslatok kidolgozásában és megszövegezésében, az írásos üzenetváltások megfogalmazásában az alsó- és a felsó'tábla között, illetve az uralkodótól küldött írásbeli üzenetekre adott válaszok megszerkesztésében. Erró'l maradt fenn az a jellemző' anekdota, mely szerint a „buta" Pálóczy Lászlót, Borsod megye egyik követét „azzal kötelezte le, hogy önként ajánlkozott neki a jelentések szerkesztésére, amikkel Pálóczy nagy dicséreteket aratott" az ellenzéki követek körében. A mindig dühös, harsogó beszédű, bihari Beöthy Ödönt, a szegró'l-végró'l rokon s hiú Nagy Pál soproni, a demokratát fitogtató Balogh János barsi követeket pedig akként nyerte meg, hogy „minden új eszméjét oly módon találta föl a diétán, vagy a konferenciákon, mintha az tulajdonképpen egyik-másik vezérnek lenne ideája". A vezérek hiúságának „hízelgett a dolog, s gyanútlanul nézték Deák emelkedését, míg egy napon azt vették észre, hogy az már óriás s ők mindnyájan kisebbek egy fejjel". Mikszáth: Anekdoták, 1. k. 21—22. Az anekdota jellemző és történeti hitelű.
