Századok – 1984
TANULMÁNYOK - Stier Miklós: Az osztrák és a magyar politikai rendszer hasonló és eltérő vonásai az 1920-as és 1930-as évtized fordulóján 1149
AZ OSZTRÁK ÉS A MAGYAR POLITIKAI RENDSZER 1920-1934 1153 Ausztriában — mint a táblázatból is érzékelhető — alapjában kétpárt-rendszer volt, amelyben a két párt mindegyike egy-egy osztályt reprezentált. A szociáldemokrácia vitathatatlanul a munkásság pártja volt, a Keresztényszocialista Párt pedig a burzsoáziáé. A polgárság mellett sorakozott fel a „nagynémet" párt, amely lényegében mint a keresztényszocialisták „fiók "-pártja működött az állami bürokrácia jelentős részének, a régi garnitúrának ún. „hivatalnok" pártjaként. A 20-as évek végén felnövő Heimwehr mozgalom ezeket a pártokat támogatta, biztosítva ezáltal túlsúlyukat a politikai életben. A liberalizmus eltűnt a politikai élet színpadáról. A Gazdaszövetség a parasztság egy részét reprezentálta anélkül, hogy nagyobb befolyásra tett volna szert. A kormányzó keresztényszocialista párt egymagában sohasem rendelkezett abszolút többséggel, számára a kormányzás biztonságát, az egész évtizedben, egy vagy több polgári párttal alkotott koalíciója biztosította. A szociáldemokrata párttal mindig fej-fej mellett haladt, sőt 1930-ban az SZDP 6 képviselővel többet küldhetett a parlamentbe. A törvényhozás hatalmi viszonyainak viszonylagosságát mutatja az a tényező, hogy a 20-as évek folyamán (a szociáldemokrata-keresztényszocialista koalíció felbomlásától Dollfuss jöttéig) 15 esetben köszöntött be teljes vagy részleges kormányválság, amelyből csak három alkalommal került sor választások utáni új kormány alakítására; a kancellári hivatal 12 esetben cserélt gazdát, pedig egyszer a kancellár személye a választások után maradhatott; számos esetben került sor minisztercserére; egy kormányválság esetén maradt a kancellár, csak kormányát cserélte ki. Mindez mögött természetesen több is rejlik. Nem feledkezhetünk meg az évtized általános nehézségeiről sem, amelyek az I. világháború utáni évtizedben Európa országaira — különösképpen a vesztes államokra — zúdultak, de elsősorban mégis az ausztriai belpolitikai rendszer sajátos nehézségeire, a fiatal polgári demokratikus köztársaság belső gyengéire kell felfigyelnünk. Nem kétséges ugyanis, hogy az Első Köztársaság nem tudott magának szilárd demokratikus kormányzati-politikai rendszert kialakítani, és főként nem sikerült erre az osztrák köztársasági rendszerre vonatkozó, szilárd nemzettudatot kifejleszteni. Az osztrák történetírás legújabb eredményei — tárgyát és módszerét tekintve egyaránt példamutató, modern társadalomtörténeti vizsgálódások8 — közelebb visznek bennünket annak megértéséhez, miért volt a belső állapotoktól meghatározott módon is szükségszerű a Köztársaság alkonya. A munkásság — élén vezető politikai szervezetével, a szociáldemokrata párttal -nem válhatott az új köztársaság politikai rendjéért, egy, az új államisághoz kapcsolódó osztrák nemzettudat kialakításáért folytatott küzdelem során országosan és általánosan ható, kikristályosító,integráló erővé, mert mind a városi kis-, közép- és nagypolgári körök, mind a falusi burzsoázia, a közép- és gazdaparasztság egyaránt messze elítélte és félte szociálpolitikai törekvéseit. A párt túl gyorsan kényszerült kormányzati pozícióját elhagyni, maga is az általa létrehozott köztársasági politikai-kormányzati rendszer ellenzékévé vált, sok vonatkozásban elkülönítette magát tőle, közvéleménye és tudatbefolyásoló hatása lényegében csak Bécsre és egy-két nagyobb városra korlátozódott. Nem segíthetett neki tényleges új történelmi feladata betöltésében végül az a körülmény sem, hogy a jövő boldogulását végső fokon ő is egy nagy német nemzetkeretben vélte 8Ernst Bruckmüller: Sozialstruktur und Sozialpolitik. In: Erika Weinzierl, Kurt Skalnik: Österreich 1918-1938. Geschichte der Ersten Republik Graz, Wien, Köln 1983. 381-436.
