Századok – 1984
TANULMÁNYOK - Kerekes Lajos: Az "osztrák" Ausztria keletkezése (Gondolatok az osztrák nemzet-tudat fejlődéséről (1918-1963) 1117
AZ „OSZTRÁK" AUSZTRIA KELETKEZÉSE 1121 érdekeit szolgáló nagy gazdasági egység fennmaradásának. Sem Renner, sem pedig Bauer nem ismerte fel a nemzeti kérdésnek azt az aspektusát, hogy a 19. század második felében robbanásszerűen végbement ipari fejlődés a nemzetiségi területeken is minőségi változást hozott a gazdaság és társadalom struktúrájában. Kifejlődött a nemzeti tőkésosztály, vele együtt az érdekek új láncolata, amelyik közvetve a munkásosztályt is érdekeltté tette a nemzeti törekvések megvalósításában. Természetessé vált, hogy a nemzetiségek birtokolni akarják a területükön található gazdasági erőforrásokat, értékesítési piacokat, önálló vámterületre, független gazdaságpolitikára, kizárólagos nemzeti érdekeik szolgálatában álló politikai és közigazgatási apparátusra, a nemzeti kultúrát és művelődést szolgáló intézmények megteremtésére törekszenek. Dyen messzemenő célokat a kulturális-nemzeti autonómia mégoly konzekvens alkalmazása esetén sem tudtak volna elérni. A nemzeti célok nagy részét sikerült integrálni a nemzetiségi munkásszervezetek programjába, ami azzal a következménnyel járt, hogy a „nagy gazdasági egység fenntartásának" programját hirdető német-osztrák szociáldemokrácia felébresztette maga ellen a Habsburg-birodalom védelmezésének gyanúját. Történelmileg jellemző állapot jeleként a Monarchia munkásmozgalma előbb hullott szét nemzetiségi alkotóelemeire, mint maga a Monarchia. Az elkerülhetetlen széthullás előestéjén a szociáldemokrata vezetők még maguk is különböző nézeteket vallottak Ausztria jövőjének lehetséges megoldásáról. Karl Renner egyelőre kitartott a kulturális nemzeti autonómia, illetve a birodalom államkeretein belül létrehozandó köztársasági föderáció gondolata mellett. Viktor Adler és Engelbert Pernerstorfer a nagynémet elgondolásokhoz közeledve az Anschlusst ítélték egyedül elfogadható megoldásnak. Otto Bauer szintén az Anschluss mellett foglalt állást, de a csatlakozást az össznémet forradalmi átalakulástól, vagy legalábbis az egységes, demokratikus Németország létrejöttétől tette függővé. A Hohenzollern-ház bukása után már fenntartás nélkül elkötelezte magát az Anschluss ügyének, ami a Monarchia felbomlásának láncreakciója következtében viszonylag gyorsan a pártvezetés osztatlan hitvallása lett. Otto Bauer - a párt egyik legtekintélyesebb teoretikusa - a német-osztrák egyesülés megvalósulását az össznémet progresszív erők forradalmi célkitűzésének tekintette. Marxra és Engelsre hivatkozva cikkeiben és tanulmányaiban hangoztatta, hogy a Romanov- és a Hohenzollern-dinasztiák bukása után a Habsburg-hatalom összeomlásának is törvényszerűen be kellett következnie, mert többé nem volt szükség arra, hogy a közép-és délkelet-európai népeket védelmezze a két reakciós nagyhatalom terjeszkedése ellen. A két imperialista központ felszámolása után a dualista Monarchia nemzetiségei független és önálló nemzeti államaikban egyesülhetnek, a volt uralkodó nemzetek, a németek és magyarok pedig 1848-as forradalmaik programjához térnek vissza. Magyarország független, önálló országgá alakul, a volt birodalom német nyelvű lakossága pedig demokratikus, szövetségi köztársaságban egyesül a birodalmi németekkel. Miután az így bekövetkezendő fejlődést a cári és a német császári abszolutizmus széttörése teszi lehetővé, az egységes, demokratikus német köztársaság megszületése egyszersmind az európai haladás érdekeit is szolgálja.9 ® Otto Bauer: Die österreichische Revolution, Wien, 1923. y
