Századok – 1984
TANULMÁNYOK - Urbán Aladár: A Batthyány-kormány megalakulása és kinevezése 1085
1100 URBÁN ALADÁR Kossuthét. (Batthyányval 1847 november végén úgy összeszólalkozott, hogy kis híján párbajra került a sor közöttük.) A bécsi forradalmat, Metternich és Apponyi bukását követően azonban Széchenyi közeledett az ellenzékhez, s az országgyűlés kívánságait segítő, de Batthyány felülkerekedését tőle telhetően akadályozó módon vett részt a bécsi tárgyalásokban, az engedmények biztosításában. Bár érzelmei ambivalensek lehettek, a politikai ellenfelek és vetélytársak győzelmét fegyelmezetten, mondhatjuk: nagyúri eleganciával vette tudomásul. Pontosabban szólva, saját vereségében „magasabb hatalmak" közremunkálását látta, amely más irányt jelölt az eseményeknek, mint amit ő képzelt és megvalósítani akart. Az országgyűlés fellépésének gyors sikere a kormányzati válságból való kijutás és egyben a nemzeti felemelkedés alternatíváját nyitotta meg a gróf előtt. Március 17-én este, a Bécsből való visszatérés után Tasner Antalhoz, Pesten tartózkodó titkárához és bizalmasához intézett ismert sorai megrendülésről és optimizmusról tanúskodnak: „Barátom - kezdi a levelet —, csudákat élünk! Nemzeti sorsunk hajszálon függött. Az első felvonás gyönyörűen sikerült! Én teli vagyok a legszebb reményekkel." Teljes mértékben „élvezi" a Bécsben történteket, s neki úgy tűnik, mintha „ránk vagy azokra" végre ,/elnyílt volna az ég". Nem kételkedik — írja - „nemzetünk legszebb kifejlésén", s Batthyány és Kossuth „hallatlan nagy szerepén csak örülni tud", keblében „a legkisebb irigység" sem rejlik. A velük való eddigi szembenállás kérdésében is felmenti magát, mert - mint megfogalmazza — „azon édes meggyőződésben" ringatja magát, hogy politikáját az „ügyszeretet" irányítja. A levél itt érkezik el gondolatilag Széchenyi politikai jövőjének kérdéséhez, s ő ezt a következő bekezdésben meg is fogalmazza: „Fogok-e és minő részt venni az új kormányban, még nem tudom. Egészségem miserabilis, alig tudok lábaimon állni." Vagyis egészségi állapota megakadályozhatja abban, hogy belépjen a Batthyány-kormányba. Mert egyébként a részvételt — legalábbis ebben a pillanatban — a gróf nem tartja lehetetlennek, hiszen az előző napon és aznap Bécsben elért sikereknek ő is részese. Ezt az újabb, rövid bekezdésben kifejezésre is juttatja: „Bécsrül [sic] most nem irhatok; hanem, hogy egy kis része a sikernek engemet is illet, arra esküdhetem." Majd végére érve a gondolatsornak, így zárva eszmefuttatását, megfogalmazva a győztesekhez való viszonyát is: „Bárminőnek fog mutatkozni a második és harmadik etc. felvonás ... azt be kell várnunk. Mi engem illet, én Batthyányit és Kossuthot legőszintébben fogom szolgálni!" A levél végén írja le először a Bécsből jövet, a hajón már elmondott, s naplójába vissza-visszatérő gondolatát: Kossuth (és Batthyány) szerencsejátékot játszott, s mindent egy kártyára tett... A fentiekben említett optimizmus és a tegnapi ellenfelekkel való összefogás nyomatékos leszögezése jellemzi a grófnak másnap, március 18-án Lunkányi Jánoshoz, jószágigazgatójához (és volt nevelőjéhez) intézett levelét is. De mintha az optimizmusba valamivel több aggodalom vegyülne a következő „felvonást" illetően: „Az én reményeim sem csökkentek még - íqa. Azonban azt hiszem: most nem sokára eldűl a koczka! Vagy kiemelkedik fajtánk új életre, vagy bukik. Hagyján! Nem az én politikám vitt oda! Ámde azért: becsületesen kiállóm a sarat!" Bár a levélnek ez az utóbbi két mondata így együtt nem teljesen világos, úgy tűnik, hogy azt a Batthyányékkal közös helytállásra, a felelősség vállalására kell értenünk, így egybecseng a következő kitétellel: „Én tökéletesen kezet fogtam Batthyány és Kossuth Lajosokkal — és alkalmasint már holnap megyek egész házi népemmel Pestre! Most ott a helyem." (A terv mögött az a levélben korábban említett lehetőség áll, hogy az országgyűlés azonnal a fővárosba települ.) Március 19-én Széchenyi
