Századok – 1984
KÖZLEMÉNYEK - Engel Pál: Hunyady János kormányzó itineráriuma (1446-1452) 974
KÖZLEMÉNYEK Engel Pál HUNYADI JÁNOS KORMÁNYZÓ ITINERÄRIUMA (1446-1452) Bevezetés A magyar középkor politikai történetének, „eseménytörténetének" kutatása már jó ideje gyakorlatilag megszűnt. Ennek, mint tudjuk, elsősorban az az oka, hogy a tudományos érdeklődés a korábban elhanyagolt kutatási területek, elsősorban a gazdaságtörténet és annak társadalmi vonatkozásai felé fordult. Szerepük van azonban egyéb okoknak is. Általában véve nem divat manapság politikai történettel foglalkozni, mert világszerte elterjedt a kutatók széles körében az a vélemény, hogy a múlt eseményeinek beható tanulmányozása nem kecsegtet annyi tanulsággal, amennyi megérné a rá fordított időt és vesződséget. (Érdemes megjegyezni, hogy a közelmúlt és a jelen eseményeit illetően ez a nézet nem tudott meggyökeresedni.) Ha nem is teljesen céltalan tehát, mindenesetre fényűzésnek számít, amit csak gazdag nemzetek engedhetnek meg maguknak, és ami bennünket illet, régebben gyakran hallhattuk, hogy szerencsénkre a „polgári történetírás" már régen összegyűjtötte mindazt, amire ebben a vonatkozásban egyáltalán szükségünk lehet. Nos, ma már tudjuk jól, hogy ez nem így van. Igaz talán, nagyjából, az Árpádok korára, hála egyetlen tudós: Pauler Gyula kivételes képességeinek. Semmiképpen sem igaz azonban a 14—15. századra, és alkalmasint ugyanilyen kevéssé a következőkre. Minden kutató, aki legalább egyszer vette magának a fáradságot, hogy egy rövidke időszak - akár csak egy év — eseményeibe a forrásokon keresztül belemerüljön, szükségképpen tapasztalhatta, hogy ismeretlen, mondhatni feltáratlan terepen tapogatódzik. Ezért semmiképpen sem szabad kivételnek tekintenünk például azokat az új eredményeket, amelyekre a Dózsa-évforduló alkalmából végzett kutatások vezettek, és amelyek alapján a parasztháború történetét valósággal „újra kellett írni". Azt hiszem, nagyjából hasonló eredményre számíthatunk, valahányszor középkori történelmünk egy-egy darabkáját ugyanígy nagyító alá helyezzük. Ebből viszont az következik, hogy mi egyelőre még nem tehetjük jogosan magunkévá azt a közönyt vagy netán lebecsülést, amit a történettudományban élenjárónak tekintett műhelyek az histoire événementielle mint olyan iránt rendszerint tanúsítanak. Ez az attitűd ugyanis annak a hatalmas tárgyi ismeretanyagnak a birtokában alakult ki, amelyet a 19. század túlhaladott szemléletű, de szorgalmas nemzedékei halmoztak fel, és amelyet a mai kutató szükség esetén konzultálhat. Mi nem vagyunk ebben a helyzetben. Nálunk a történelemnek az a kronológiai váza, amely önmagában esetleg érdektelen, de mégis nélkülözhetetlen kellék a múlt megértéséhez, s amelyet Le Goff „a történelem gerincének" nevezett,1 még korántsem készült el. Ahhoz, hogy fölöslegesnek tarthassuk, előbb meg kellene alkotnunk. 1 Jacques Le Goff: Is politics still the backbone of history? Daedalus 100 (1971) 1-19.
