Századok – 1983
FOLYÓIRATSZEMLE - Harrison; Cynthia E.: A feminista mozgalom és a Kennedy-adminisztráció 911
FOLYÓIRATSZEMLE 911 történelemben játszott szerepének megítélésében is jelentkezett. Wehler és társai az ún. hosszú századot az európai ipari átalakulás idó'szakaként értelmezik, amelynek során a politikai struktúra két típusa különült el. A klasszikus polgári demokrácia, ill. a régi autoritárius rendszerek korszerűsített változata. Németorszában történeti és társadalomszerkezeti okok miatt az utóbbi - s ilyen volt Bismarck rendszere is -, amely magában hordozta a fasizmus gyökereit is. Ez a felfogás tehát nem a monopolkapitalizmus immanens termékeként, hanem német fejlődési sajátosságként magyarázza a fasizmust, mint a történetileg kialakult, nem tisztán kapitalista politikai intézmények vitalitásának következményét. A neohistorizmus képviselői szerint nem válhat a történetírás a múlt egyoldalú kritikájává, a felelősség megállapításának folyamatává. Helytelenítik azt az intepretációt, miszerint Németország elmúlt száz éve a hibák, fiaskók, bukások láncolata. 1871-1919-1933-1945 összefüggését elfogadják, de a fasiszták uralomra jutásának évét cezúrának tekintik. A Nietzsche-Wagner-Weber vonulat felállítását is vitathatónak tartják, ha az a fasizmus előzményeként szerepel. Egyik képviselőjük, Th. Nipperdey rámutatott, hogy a történelmi folyamatokban érvényesül a kontinuitás és a diszkontinuitás dialektikája. Ebből vezette le a történeti szituációk alternatív, nyitott jellegét. Szót emelt a prezentizmus ellen, amely a kontinuitás és a kauzalitás egybemosását is jelentheti. Egyoldalúságnak tekinti a német történelem olyan beállítását, amely egyenes vonalat rajzol Luthertől Hitlerig. Más vonulatok láttatását is szükségesnek tartja, s rámutat a Weimari Köztársaság és az NSzK struktúrájának analógiáira. A náci vagy bonni Németország történelmi előzménye-e pl. a porosz hegemónia érvényesülése? Az egységes állam létrehozásának módja szorította-e háttérbe a liberális demokráciát? Mind-mind vitatott kérdés. Azt viszont az NSzK történetírása különböző iskolái is állítják, hogy a fasizmus nem kontinuus jelensége a német történelemnek, és a kapitalista, monopolkapitalista fejlődéssel sem hozható összefüggésbe. (Voproszi isztorii, 1981. 3. szám 67-81. I.) M. CYNTHIA E. HARRISON: A FEMINISTA MOZGALOM ÉS A KENNEDY-ADMINISZTRÁCIÓ 1961-ben, négy évvel a nagy feminista hullám előtt, John F. Kennedy utasítására megalakították a Nők Helyzetével foglalkozó Elnöki Bizottságot. A roosevelti New Deal mintájára Fair Fealnek (egyenlő elbánásnak) elkeresztelt új irányvonal fontos változást hozott a szövetségi állami politikában. 1945-től 1960-ig a nők munkavállalását, helyzetét alapvetően az jellemezte, hogy bár „támogatták" jogaikat, egyre több és több nőt toloncoltak vissza a háború előtti háztartásbeli állapotba. Az ötvenes években azonban már felfigyeltek arra, hogy az ország számára káros, a tehetséges, szakképzett nők házi rabszolgaságba való visszasüllyesztése. A dolgozó nők aránya az 1950-es 31,4%-ról 34,8%-ra nőtt 1960-ig. Meglepő a férjezett, kisgyermekes anyák munkavállalásának növekdése: 5 év alatt 17%. Bár a munkavállaló nők száma nőtt, munkához, egyenlő bérezéshez való jogaikkal alig törődtek. Az azonos munkát végző férfiak és nők eltérő bérezése még természetes dolognak számított. Az egyetlen államszövetségi szintű szerv, a Munkaügyi Minisztérium Női Osztálya, miközben egyenlő jogokat követelt a dolgozó nőknek, nem szállhatott szembe a kialakult törvényhozási gyakorlattal. Éppen emiatt a különböző női érdekvédelmi szervezetek szembefordultak vele, s egy országos szintű érdekvédelmi bizottság létrehozását követelték. A különböző szövetségek között fennálló ellentétek szükségszerűen azzal az eredménnyel jártak, hogy egyetlen szervnek sem volt esélye arra, hogy egy törvényjavaslat kongresszusi jóváhagyását megszerrezze. Bár a Kennedyt megelőző elnökök is tisztában voltak a női szavazatok fontosságával, s tudták, hogy az elektorok több mint felét a szebbik nem képviselői adják, a könnyebb utat választották, és nem a nők helyzetének általános javításával, hanem egyes hölgyek jelentősebb pozícióba való emelésével próbálták a kérdést megoldani. Alapvetően a helyzet Kennedy alatt sem változott meg: az elnöki javaslat után, szenátusi jóváhagyással betöltött állásoknak mintegy 2,4%-át kapták nők. (Az előző két adminisztráció százalék-
