Századok – 1983
TÖRTÉNETI IRODALOM - Ego sum gallicus captivus. Magyarországra menekült francia hadifoglyok emlékezései (Ism.: Lagzi István) 895
894 TÖRTÉNETI IRODALOM 895 A másik, népességproblémával foglalkozó mű szerzője Wilfried Strenz azt állapítja meg, hogy a mintául választott 1866. évi területű Poroszország mely részein volt legintenzívebb a népesség agglomerációja. Vizsgálja a településnagyságokat, és megállapítja az urbanizáció trendjét. A kötet 22 oldalas irodalomjegyzéket tartalmaz, amely a közreadott témák bibliográfiájának is tekinthető. A német nyelvterületen megjelenő műveken kívül néhány francia, angol, orosz és amerikai művet találunk közöttük. Ebből az ismertetésből is kiderül, hogy a szerkesztő nem túlzott akkor, amikor interdiszciplináris munkaként értékelte e kötetet. Véleményem szerint az egyik legnagyobb „áttörés" ezirányban a természettudománytörténet bevonásával történt, amely hazai történetírásunk számára is példaadó lehet. A másik gondolat, amelyet ennek a műnek átolvasása a recenzensben felvetett: a területi komplex feldolgozások, az összahasonlító adatok alkalmazásából nyerhető végeredmények hasznossága és fontossága. T. Mérey Klára EGO SUM GALLICUS CAPTIVUS. Magyarországra menekült francia hadifoglyok emlékezései Budapest, Európa Könyvkiadó 1980. 327 1. A legújabbkori magyar-francia történelmi kapcsolatok irodalma - hat egykori magyarországi francia menekült visszaemlékezésének megjelentetésével — újabb értékes munkával gazdagodott. (A visszaemlékezéseket tartalmazó kötet Illyés Gyula előszavával látott napvilágot. A válogatás, az utószó és a jegyzetek Bajomi Lázár Endre, a fordítás Szoboszlai Margit munkája. A kötetet Antal László szerkesztette.) A franciák Magyarországra szökése, itteni életük alakulása szervesen összefügg a II. világháború idején országunkban menedéket kapott idegen állampolgárok (lengyelek, angolok, belgák, hollandok, majd később magyar területen menedéket kérő olaszok) sorsával. Az előzményekhez mindenképpen hozzátartozik az, hogy 1940 május-június hónapokban a német-francia összecsapásban igen sok francia katona (s a Franciaországban megszervezett Lengyel Fegyveres Erők személyi állományának jelentős része) német fogságba esett. Majd — 1940 őszétől - az ausztriai, csehországi, dél-lengyelországi német hadifogoly és munkatáborokból megszököttek egy része Magyarországon kért és kapott menedéket. A II. világháború idején Magyarország és Franciaország között nem volt hadiállapot (a magyar és a vichyi francia kormány diplomáciai kapcsolatban állt egymással). Ez is közrejátszott abban, hogy a francia menekültek nemcsak védelemben, hanem szíves fogadtatásban, megkülönböztetett bánásmódban részesültek. A magyar kormányoknak érdekükben és módjukban állt a menekültek befogadása. Elsősorban nem baráti gesztusról, hanem sajátos — ellentmondásos — külpolitikai érdekek érvényesítéséről volt szó. A kötet anyagának megértését némiképpen nehezíti, hogy a „miért Magyarországra menekültek? " - kérdésre sem a visszaemlékezésekben, sem az utószóban nem kapunk választ. A kérdés megértéséhez tudni kell azt, hogy 1939 őszén több tízezer lengyel katona és polgári személy érkezett Magyarországra. Közülük mintegy 20 ezer 1940 júniusáig Franciaországba „szökött", a francia hadsereggel együtt harcolt a németek ellen, majd a francia katonákkal együtt — jelentős részük — német fogságba esett, hadifogolytáborokba került. A lengyelek közül, aki csak tehette újra Magyarországra szökött. Példájukat követték a franciák is. A francia menekültek magyarországi létszáma 1944 elejére megközelítette az ezer főt. A menekültek hivatalosan internáltak voltak a H. M. (Honvédelmi Minisztérium) 21. osztályának felügyelete alatt álltak. Táborszerű tartózkodási helyük kezdetben Komárom, Selyp, Ipolyvarbó (rövid ideig Balassagyarmat, Gyöngyös, Szeged) helységekben — 1942 novemberétől Balatonbogláron volt. A francia menekültek iránt a hatóságok és a lakosság részéről egyaránt megértő magatartás figyelhető meg. Ügyesbajos dolgaikat a H. M. részéről tapintatosan intézték, sorsuk alakulását figyelemmel kísérték. A források és a visszaemlékezések egy része arról tanúskodik, hogy a magyar
