Századok – 1983
TÖRTÉNETI IRODALOM - Nieuwenhuis; F. Domels: La Socialisme en danger (Ism.: Jemnitz János) 878
880 TÖRTÉNETI IRODALOM 880 viselte revizionista programmal, s a baloldal sem azonos vezetésű, nem is a Luxemburg Mehring-féle ideológiával, felvértezettséggel lépett fel, de a „fiatalok" fronde-lázadása valóban szintén jellegzetes, s nagy feltűnést keltő mozzanat volt. A „fiatalok" szemléletében azonban jócskán elvegyültek anarchista vonások; a spontaneitás hangsúlyozása s a voluntarizmus - amikor a vezetők ,.gyávaságát" és „attentizmusát" támadták. S a 10 évvel későbbi kritikákban (Luxemburgnál is, Szabónál is) ezek a kritikák, szempontok szintén feltűnnek. S a holland szerzőnél és a magyarnál ugyancsak jellegzetes, hogy a legélesebben a centrumot támadják. Igazi ellenfelük ugyan a jobboldal, de azt többé-kevésbé már leszerepeltnek, kívülállónak tekintik, ha Nieuwenhuis érzékelteti is Vollmar veszélyességét, nagy tömegbefolyását. Az igazi „kerékkötőnek" azonban mégis Bebelt és Liebknechtet tünteti fel, akik a pártbéke és egység nevében elvi kompromisszumokra is készek, akik megnyilatkozásaiban a parlamentarizmus túlbecsülésének térhódítását olvassa ki, s még valamit: a nacionalizmusét. Noha mindketten többször is szembekerültek a hivatalos nacionalista német kormánypolitikával, Niewenhuis valóban tud idézni tőlük olyan sorokat - ahol ez a „behódolás" kétségtelen. S ezek az elvi-politikai elcsúszások, nyilatkozatok, illetve az Internacionáléban észlelt jelenségek, s az 1891-es, 1893-as kongresszus eseményei indíthatták a holland szerzőt, hogy két évtized során többször is elmondja, hogy a kis nemzeteknél az internacionalizmus sokkal mélyebb gyökerű, őszintébb, mint a nagy nemzeteknél, s ezt az Internacionáléban ekkor többé-kevésbé hegemón német szociáldemokráciával szemben hangsúlyozta. Az 1894-es könyv több más vonatkozásban is érdekes. Nieuwenhuis tüzetesen nyomon követi elsősorban a német (de nemcsak német) munkásmozgalom vezetőinek megnyilatkozásait, s húsz esztendő átfutásában szembesíti Bebelt és Liebknechtet saját önmagukkal. S ezt a szembesítést természetesen tematikailag teszi meg. Az említett két fő téma (nacionalizmus, parlamentarizmus, forradalmiság) mellett sor kerül az állam megítélésére is, hiszen ez megint gerincében érinti a munkásmozgalom szemléletét, s a szocializmus-anarchizmus konfrontálódását, s Nieuwenhuis eltávolodását az anarchisták felé. De ugyanígy érinti a szakszervezetek helyét, s itt ez megint kapcsolódik a szakszervezetek „elbürokratizálódásának" felvetésével. A tematikus problémafelvetésekhez tartozik az is, hogy már Nieuwenhuis is felvetette a szociáldemokrata párt „elpolgárosodását", mint veszélyt és tényt. Sőt az elpolgárosodás mellett, vagy azon belül az „elkispolgárosodás" vádját. A parlament túlbecsülésének veszélyével együtt a szavazatok hajszolását, s azt, hogy ennek érdekében elvi engedményként a szocialista követeléseket szorítják ki a programból. Mindez olyan elem - ami később Szabónál is feltűnik. Nieuwenhuis azonban az akkori küzdelmek hevében talán még „messzebb" is ment, s ő a halle-erfurti programok minimális követeléseit is a szocializmus szempontjából teljesen értéktelennek minősítette - s ez már lényeges eltérés Szabóhoz képest, akinél a kétlépcsős megközelítés nagyon is jellegzetes volt. Nem érdektelen a polemikus írás módszere sem. Nieuwenhuis ugyanis szintén élt azzal a lehetőséggel, hogy Vollmart és Bebelt egymás ellen Játssza ki", idézze, mindkettőnél utalva a kritikák találó, valós elemeire - hogy azután ő maga leszűrhesse végkonklúzióként a maga tételét: a szociáldemokrata pártok reménytelenségéről, ha tetszik, „elfajulásáról". S alighanem ez a munka újrakiadásának is a fő motiválója. Bériou kétségtelenül a mester tanítványa, s a mester munkájának újrakiadásával az anarchista, anarcho-kommunista ügyet kívánta szolgálni - 1975-ben is. Nyilvánvalóan szerinte a régi zászlók alig-alig változtak. De az új kiadást gondozó és a bevezető életrajzi áttekintést nyújtó szerző mondanivalója mégis elég problémátlan. Problémátlan mindenekelőtt az itt tárgyalt az 1880-90-es évekre, hiszen a nieuwenhuisi kritikában éppen elég sok vitatható pont van, amire a bevezető még csak nem is reflektál - miként nyitva marad az a fő kérdés is, hogy vajon a proletariátus nagy tömegei miért ezeket az oly sokszor bírált „centristákat" követték. Mint forráskiadvány a kor munkásmozgalma eszmeáramlatainak megértését azonban az újrakiadás kétségtelenül jól szolgálja. A kötethez Bérou még néhány dokumentumtöredéket mellékelt, továbbá Nieuwenhuis munkásságáról jól tagolt bibliográfiai áttekintést. Jemnitz János
